DARK MOON /~Taehyung~/ BEFEJEZETT/

🥀2.évad 11.rész🥀

♡Sarabi szemszög♡

Jackson sikeresen összevarta Tae oldalát. Igaz fájdalom csillapító nélkül kicsit talán fájdalmas volt. De mikor rákérdeztem, hogy miért nem adott neki, letudta annyival, hogy a sok rossz után, megérdemelte. Kicsit morbid volt, de tekintve, hogy Jackson szerint olyan vagyok mint Yuna, ezáltal számára teljesen olyan, mintha a lánya lennék, sok mindent elmagyaráz. És mit csinál egy apa, ha bántják a lányát? Bosszút áll apróbb dolgokkal... vagy vérengzést tart. Jackson pedig az előbbi inkább, Taehyung pedig az utóbbi. Hiába nincs lányunk, már most kinézném ezt belőle.

Visszasétáltam Tae ágyához, kezemben egy kis orvossággal, hisz na, ha a fájdalomba hal bele, akkor felseleges volt ez az egész elmúlt 20 perc. Leültem vissza a székre, majd átnyújtottam neki, egy pohár víz kíséretében.

- Köszönöm.- mondja, majd le is nyeli a tablettát.

- Nincs mit.- rántom meg a vállam.

Az alfa hátradölt az ágytámlának és onnan kezdett el engem folyamatosan figyelni, míg én inkább próbáltam kerülni a szemkontaktust.

- Most csak álmodom, vagy ez tényleg a valóság?- kérdezi kicsit tébolyultan.

- Ez a valóság.- kuncogtam.

- Akkor jó. Az kegyetlenebb lenne, ha egyszer csak felébrednék, és valaki azt mondaná, hogy eddig kómában voltam.- kezdi el.
- Aztán mikor téged keresnélek kiderülne, hogy ami eddig közöttünk történt az mind csak egy álom kép volt. Mi valójában nem is ismerjük egymást, te pedig ezek mellé boldogan élsz a férjeddel, aki nem én vagyok.- fejezi be megtörten.

《(Író.: srry AnnaKult ezt most nem hagyhattam ki <3)》

- Jézusom Taehyung milyen elméleteid vannak?- szeppenek meg.

- Csak olyan hihetetlen, hogy ismét látlak.- mosolyodik el.- Még mindig gyönyörű vagy.- vált át komolyra.

A kejelentésére kissé elpirulok, majd beharapom az alsó ajkam.

- Semmit nem változtál. Még mindig megvan ez a rossz szokásod, hogy harapdálod az ajkad, holott tudod, hogy ezzel mennyire elcsavarod a fejem.- mélyül el a hangja, aminek következtében full libabőrös leszek.
- Sajnálom.- mondja hirtelen.

- Mit?- ráncolom össze a homlokom, hisz nem értem most mire utal.

- A történteket.- gyűrögeti a takarót.

- Tae gyógyulj meg, és majd aztán beszélünk rendben?- vált át a hangom egy kissé rideggé.

Valamelyest még mindig fáj ami történt. Persze Jin oké, hogy elmesélt mindent, és tudom, hogy Tae nem hibázott... vagyis nem akkorát mint amekkorának akkor bizonyult, de fáj. És nem tudom mikor fogok igazán túl esni rajta. Lehet, hogy csak annyi kell, hogy visszarázódjak a régi környezetembe, de az is lehet, hogy semmi sem lesz már olyan mint régen. Bár ezt nem szeretném. Tudom, hogy nem kéne ridegnek lennem vele, mert igazából nem érdemli meg, de az eszem még óckodik. Valószínűleg tényleg csak le kell ülnünk beszélni, de az nem a mostani pillanat lesz, ugyanis a tabletta eléggé hatásos és majd kicsit zavaros lesz. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor valaki bedrogozza magát. Nem lesz tiszta az elméje, én viszont pont az ellenkezőjét szeretném.

- Ülj ide kérlek.- paskolja meg a mellette lévő kis helyet az ágyon.

Nagyot sóhajtok, de eleget teszek kérésének, és befekszem mellé. Ő csak a vállamra hajtja a fejét, majd megfogja a bal kezemet.

- Hogy vagy?- kérdezi szomorú hangon.

- Jól vagyok. De miért kérdezed?- érdeklődöm.

- Hogy tudsz ilyen erős lenni?- kérdezi elcsukló hangon.
- Hisz elveszettük a fiúnkat. És te mégis talpra tudtál állni, képes vagy más gyerekét ölelni, míg a miénket elveszettük.- na baszki.
- Nekem pedig ott van az utolsó ultrahangos kép, egy keretben. És akárhányszor ránézek elsírom magam, mert tudom, hogy az én hibám volt. Nekem kellett volna titeket megvédenem. Nem szabadott volna hagynom, hogy egyedül menj el. Annyira sajnálom.- zokog fel.

Engem is elkapott a néma sírás. Szavai pedig jobban fájtak, mintha egy kést forgatnának bennem. A tudat, hogy képes magát okolni egy olyan dologért ami nem történt meg, csak mégnagyobb bűntudatot kelt bennem. Lejjebb csúszok, majd kicsit ráfeküdve ölelem át szorosan, a fejemet a nyakába nyomva, és így folytatom a sírást. Ő pedig csak mégszorosabban ölel magához, mintha egy drága porcelán lennék, amit nem engedhetet el.
Egy undorító idióta vagyok. Képes voltam elmenekülni a problémáim elől, képes voltam 6 hónapon át hazudni, ezzel pedig őt napról napra szilánkosabbá törni.

Felerősítette fenyő illatát, ami nagyon hiányozott már. Nekem pedig hirtelen felbukkant magamban a nagy kérdés. Miért csinálom ezt? Már nem tudom. De azt tudom, hogy nem haragszom rá, és nem is utálom. Sőt most, hogy ismét engem ölel, csak azt bizonyítja, hogy az iranta érzett szerelmem egy cseppett sem halványult el. Itt az idő, hogy a bennem tomboló télnek vége legyen, és kezdetét vegye az új tavasz. De még tartanom kell magam egy kicsit. Holnap elmondom neki. De ma pihenjen, nem hiszem, hogy most képes lenne egy ilyen információt befogadni.

Romantikus pillanatunkat egy halk kopogás zavarja meg, majd egy kíváncsi fejű BamBam lép be.

- Ó, de cukik vagytok.- nyivákol, mintha egy kismacskát látott volna.

Én egy párat szipogva, kikelek Tae mellől, majd az asztalhoz sétálva töltök magamnak egy pohár vizet.

- Mizu?- kérdezem kedvesen. Az előbbi sírásomnak, pedig próbálom eltűntetni a nyomait, hisz nem szeretem, ha valaki gyengének lát.

- Ja csak a vendégek szeretnének egy kicsit felfrissülni, és pihenni vacsi előtt, de nincs elég szoba.- fejti ki a problémát.

- Hmm... ti hárman béták tudtok lenni egy szobában erre a kis időre?- kérdezem.

- Persze.- ránt vállat.

- Akkor van is 3 felszabadult szoba. Tae pedig itt marad, nehogy felszakadjon a seb.- mondom.

- Drágám, hogy jön ki neked a 3 szoba?- sétál be Yugyeom karba tett kezekkel, pimasz mosollyal.

- Úgy szivecske, hogy Te velem alszol.- adom az egyszerű választ.

- Miért? Akkor már alhatok a kanapén is.- ránt vállat hanyagul, de a pajkosság ott csillpog a szemében. Átlátok én a szitán.

- Persze, aztán éjszaka pedig megfolytod Taet egy párnával.- kacérkodok vele én is.

- Hmm, okos.- lép közelebb, majd mikor elém ér összekoccintja a fogait, úgy mintha azt akarná kifejezni, hogy megakar harapni. Kattos kicsit.

Tettén csak elmosolyodom, majd szemet forgatva kezdtem el kilökdösni, mondván Taenak még sok pihenésre van szüksége. Mikor bezártam az ajtót a hátamat a hideg felületnek támasztottam, és úgy nézten vissza Taera, aki.... aki elaludt. Hirtelen rosszabb kedvem lett, még akartam volna vele beszélgetni, de majd akkor holnap. Oda sétáltam hozzá és adtam a fejére egy puszit, majd én is kisétáltam a többiek után.

....nem tudván, hogy valójában az alfa nem is aludt, sőt csak színlete, hisz fájtak neki az előbbi dologok, amik köztem és Yugyeom között történtek....