DARK MOON /~Taehyung~/ BEFEJEZETT/

41.rész🥀

♤Taehyung szemszög♤

Lefektettem Sarabit az ágyamba, majd én is mellé feküdtem, őt átölelve. Nem tudtam elaludni, csak az járt a fejmben, ami az emlúlt órákban történt. Hogy hogyan tudtam hozzáérni ahhoz az undorító ribachoz, és az én drága holdfényem tetteire. Direkt utána olvastam ennek a mai holdnak, hogy ez rá milyen hatással lesz majd. Még fiatalabb koromban a vén farkasok elmesélték a történetet, hogy a nagypapája miként végzett egy egész faluval. Így valamelyest eltudtam képzelni mi fog történni ha felbőszítik, de mégis magatehetetlen voltam. Csak ott álltam és néztem. Fogalmam nem volt mit tehettem volna. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire kifordul magából. Félelmetes volt.

Már hajnal is elmúlt amikor mindenki elhagyta a szobámat és elmentek aludni. Most pedig nézem ahogy alszik és játszok a hajával, miközben folymatosan agyalok. De hiába minden, ez az én hibám.

Hirtelen Sarabi elkezd először nyöszörögni, majd a könnyek is elkezdtek megállíthatatlanul folyni a szemeiből. Egész testében remegett, mintha csak lázas lenne. Óvatosan elkezdtem simogatni ahol csak tudtam, hátha jobb lesz neki. Szerencsére sikerült megnyugodnia egy kicsit. Nagyon lassan megpróbáltam felkelni mellőle, hogy hozzak a homlokára egy vizes rongyot, de amikor a fürdőajtóhoz érek, hirtelen torkaszakadtából üvölt fel. Odarohanok hozzá, de csak azt látom, hogy álmában sír. Próbálom felébreszteni de sehogy sem sikerül. Pár perc múlva Baekhyun ront be majd leül a húga mellé.

- Mi a baj?- kérdezi tőlem.

- Fogalmam sincs, valamit álmod.- simogatom Sarabi arcát.

- Nem tudsz vele valahogy összekapcsolódni, hogy megtudd miről álmodik?- néz rám reménykedve.

- Próbáltam, de értelmetlen képek ugranak be.- vakarom meg a tarkómat.

- Mik azok a képek?- néz rám riadtan.

- Nem tudom, valamilyen kórházi folyosó, injekciós tű.- kezdem el felsorolni.
- Aztán hirtelen egy gyerekszoba. De egy mindig közös volt. Egy kisgyerek folyton felbukkant.

Ránézek Baekhyunra hátha ő tudja, de ő úgy bámul maga elé, mintha a vér is megfagyott volna az ereiben.

- Chanyeol!- kiáltja el magát.

Sarabi pedig továbbra is kiáltozik és dobálja magát. Már a többiek is felkeltek és bejöttek megnézni, hogy mi történt és mind rémülten látják a szenvedő társamat.

- Itt vagyok.- lép be Chan, szinte futva.

- Emlékszel mit mondott anyud a pavor nucturnusról?- kérdezi Baekhyun a párjától, miközben a szeme ide oda ugrál a két személy között.

- Az mit jelent?- kérdezi meg Jimin.

- Leegyszerűsítve éjszakai rémálom. Abban tér el a sima rémálomtól, hogy nem reagál semmilyen nyugtatásra.- válaszolom, végig az én egyetlenemre figyelve.

Felnézek a többiekre ugyanis mindenki néma csendben van és engem bámulnak. De csak egy szemforgatást kapnak tőlem. Azért hülye nem vagyok, plusz rengeteget olvasok és a vének megtanítottak latinul szóval azért értek egy-két dologhoz. De mondjuk ahhoz pont nem, hogy mégis, hogy a fenébe kéne őt felébreszteni.

- A jelölés.- szólal meg Chan, mint aki hirtelen megvilágosult volna.
- Taehyung, meg kell harapnod ott ahol a jelölés is van, ugyanis ez majd egy impulzust küld az agyának, ami valószínüleg megszakítja a ezt a folyamatot, mert arra kapcsol át, hogy az alfádnak szüksége van rá.

Először hitetlenül nézek rá, de végülis egy próbát megér nem? Félre hajtottam a féjét, amit Baek meg is fogott, hogy mikor majd ismét rájön ez a vergődés, ne fejeljen meg. Elhúzom a rajta lévő pólóm nyakát, mert időközben átöltözettem, majd apró puszikkal kezdtem el behinteni a jelölést, hisz attól mert alszik, nem akarom, hogy nagyon fájjon neki. Kieresztem szemfogaimat, majd belemélyeztettem a fogam a bőrébe, erre az ingerre belőle egy halk nyögés szaladt ki. Pár másodperc után elhajoltam és éreztem, ahogy a farkasaink összekapcsolódnak.

Sarabi egyre hevesebben kezdte el venni a levegőt, szinte kapkodott érte majd hirtelen kinyitotta a szemét.

- Anya.

Olyan volt mint egy elveszett kisgyerek, a tekintetéből pedig csak a mérhetetlen bánatot tudtam kiolvasni. Nehezen felült, majd körülnézett a szobába de mintha nem tudná eldönteni, hogy ez most a valóság, vagy még mindig csak álmodik.

- Tae.- suttogja maga elé, majd felémfordul, és meglátom a könnyes szemeit.

Azonnal a karjaimba zárom és úgy ölelem, mintha mindentől és mindenkitől ezzel az öleléssel tudnám megvédeni. Egy pillanatig nem reagált de aztán egyből ő is szorosan visszaölelt. Beleláttam a fejébe, hisz a gondolatai szinte üvöltöttek. Össze van szavarodva.

- Nyugi kicsim ez a valóság. Itt vagyok veled.- próbálom megnyugtatni fejben.

- Kérlek, ne engedj vissza oda többet, anyirra rossz volt.- kapaszkodik belém erősebben.

Apró puszikat hintek a fejére, és egyszerű szavakkal nyugtatgatom, közben pedig intek a többieknek, hogy menjenek le a nappaliba, mi is megyünk mindjárt. Úgy is már reggel hat óra van, mára sok dolgunk lesz. Kezdve egy kiadós beszélgetéssel a tegnapi napról.