DARK MOON /~Taehyung~/ BEFEJEZETT/

🥀2.évad 10.rész🥀

♡Sarabi szemszög♡

Biztonság.

Jelentése több értelmű is lehet. De az érzelmi biztonság? Szerintem annak csak 2 jelentése van. Az egyik amikor megbízol valakiben és megosztod vele minden apró gondolatod, érzésed. De a másik, az amikor egy hatalmas erődöt építesz magadköré. Egy hatalmas toronyba zárod magad, az ajtód előtt egy hatalmas sárkány, nyakában a szoba kulcsával őriz. A vár falai áttörhetetlenek, megmászhatatlanok. Az építmény előtt pedig egy széles és mély árok, melyben vadabbnál vadabb ragadozók védelmeznek. Sokan elgondolkodnak ezen a gondolat menetelen. Páran fel is teszik a kérdést. Mi ez a nagy védelem? A válasz egyszerű, néha az embernek nehezebb kimondania azt amit éreznek és gondolnak. Ezért is rejtjük el, hogy ne fájjon ha az élet úgy hozza. De néha jobb lenne kimondani a szavakat, hisz soha sem tudhatjuk mi fog történni.

Amikor Jin megjelent a szobámban, aggodó arccal, már tudtam, hogy történt valami, de amikor meghallottam a vonyítás, elkapott a pánik. Nem is gondolkodtam csak elsiettem mellette. Képtelen voltam Taeyangot letenni, hisz nem tudtam mikor jön rá egy újabb síró roham. Amugy kezdtem kapisgálni, hogy egy olyan ember látogatott meg, akit ugyan még nem terveztem látni, de perpill nem tudtam mást csinálni. Így hozta az élet. Kilépve a házból, elöntötte az ideg az agyamat.

Yugyeom és Taehyung egymással szemben álltak és morogtak egymásra, vagy éppen próbáltak egymásba kapni. Míg a többiek tőlük kicsit messzebb álltak, hisz ha két alfa összekap, akkor nem lehet közéjük állni. De kérdezzétek meg, hogy ez engem érdekel e? Tudom, gyerekkel vagyok, de szerintem, majd pont ő miatta vagyok biztonságban, hisz ki bántana egy gyereket?

- Elég!- üvöltöm el magam, mire mindenki felém kapja a tekintetét.

Még Tae is. De sajnos Yugyeomban eluralkodtak az érzelmek és nekugrott Taenak. Megijedtem. De erősnek kellett maradnom, ezért közelebb mentem.

- Yugyeom!- kiáltottam rá, amire ismét megálltak rámnéztek, de aztán ismét egymást kezdték el méregetni.

Hirtelen ötletből vezérelve, felrősítettem az illatom, majd beálltam a két alfa közé féloldalasan, hogy egyiknek se legyek háttal. Egyszer az egyik szemébe néztem, aztán a másikéba. Az én szemeim már rég felették a felemás színt, és így próbáltam meg rájuk hatni.

- Normálisak vagytok idióták?- kérdzetem indulatosan, majd mindkettőt arcon vágtam. Persze még farkas alakban voltak.

A kezemben lévő eddig csendes baba, most elkezdett sírni, ezzel teljesen magára vonva a figyelmet. Persze... most, hogy lekeverek egyet apádnak, már el kell adni a fél erdőt, nagy játékos vagy kismanóm.

Yugyeomnak esett le először a helyzet súlyossága, ezért visszaváltozva lépett oda hozzám, és próbálta ő is nyugtatni Taeyangot.

- Változz vissza Taehyung.- adtam ki az utasítást rideg hangon.

Először egy kicsit meglepődött. Komolyan azt gondolta, hogy majd nem ismerem fel? Ha egymillió ilyen egyforma farkas lenne, akkor is megismerném őt. A szerelem áldás és átok. Végül tette amit kértem, majd a szemembe nézett. Jaj anyám, azok a gyönyörű szemek, megint elvesztem bennük. A meghitt pillanatot egy hatalmas ordítás, ami persze pont a fülem mellett volt, megzavart minket. Aggódva kapom Taeyangra a szemem aki megint nagyom sír, majd vissza Taehyungra, aki viszont már a földön térdel, kezét az oldalához szorítja, és egy egy halk nyüszités hagyja el a száját.
Taeyangot átadtam Yugyeomnak, majd letérdeltem Taehoz és óvatosan felelmeltem a pólóját, hogy lássam hol fáj neki.

- Istenem...- suttogom, mikor meglátom a hatalmas karmolásnyomot az oldalán. Akkor ezért volt egész nap a nagy sírás, tudta, hogy az apja megsérült.
- Jackson, segítened kell.- fordulok felé kérően, ő pedig szó nélkül odalép hozzánk és elkezdi vizsgálni a sebet.

- Ezt össze kell varrnom.- néz rám, komoly arccal.

- Vigyük be.- lép hozzánk Jay B.

- Biztos, hogy nem engedem meg.- hallom meg Yugyeom parancsoló hangját.

Felállok, majd elé sétálok és visszaveszem a fiam, és a szemébe nézek.

- Nem teheted ezt velük.- mondom.

- De. Én vagyok itt a vezér, én döntök.- hajol közelebb, ezzel nyomatékosítva mondandóját.

- Amm... nem akarom megzavarni a csevejt, de én is támogatom, hogy legalább mára maradjanak, mert hatalmas vihar érkezik meg fél órán belül.- szól közbe Tao.

A farkasok a vihart megérzik, hisz kapcsolatban állunk a természettel, így könnyen kiszimatoljuk az időjárás változást.

Ismét Yugyeomra nézek, aki egy hatalmasat sóhajt, majd halkan kinyögi, hogy 'rendben', aztán magához ölel, de csak annyira, hogy közben ne nyomja össze a fiamat. Halványan rámosolygok, majd a vendégekre nézek.

- Gyertek be.- mondom, majd mindegyik alfa a saját omegáját átkarolva, indultak be a házba, az itt lakók vezetésével.

Már csak Jackson, Jay B és Tae voltak hátra. Egyből rájöttem mi a probléma azért oda is sétáltam hozzájuk.

- Taehyung, segítségre van szükséged, engedd meg Jacksonnak, hogy összevarjon, mert meghalhatsz.- emelem fel a fejét, hogy rámnézzen.

- Ne érjen hozzám senki.- makacskodik.
- Ezen a világon egy ember van, aki rámteheti a kezét és az Te vagy.- veszi fel a szeme a piros színt. Jaj mamám... én ezt nem.

- Makacs...- suttogom magamnak.
- Jó akkor bent leszek veled, és mint egy 5 évesnek fogni fogom a kezed. Így jó?- kérdezem meg szarkaztikusan. Matricát nem akar majd?

Nem szólt semmit csak morgott egyet, majd a tekintete átsiklott a kezemben lévő csöppségre. Néhány másodpercig nézte, majd szomorúan lehajtotta a fejét, a fiúk pedig felkapták és becipelték. De a szomorúság nem tűnt el az arcáról. Nem tudja, hogy a kezemben lévő gyerek az övé. Még nem akarom neki elmondani, nem ez a megfelelő pillanat. Az illatát pedig még nem érzi, hisz azt úgy mint nálunk felnőtteknél, a kicsiknél is úgy van, hogy ők irányítják. Én szerencsés vagyok, mert nekem sokszor "megmutatja" rózsa illatát. De a többiek eddig nem nagyon érezték.

Bent a házban Taet bevitték az orvosiba, én pedig gyors beraktam a picit a nappaliban lévő kiságyába, majd gyors lépésben siettem be az orvosiba. De ahogy sejtettem, Tae ismét játsza a nagy alfát és megint mindenkire morog. Oda léptem hozzá és olyat tettem, amit nem hittem volna, hogy egy ideig még megteszek.... gyengéden rásimítottam az arcára ezzel elérve, hogy rámnézzen.

- Engedned kell, légyszives Tae.- szóltam hozzá lágy hangon.

Nagyot sóhajtott, majd ráfogott a kezmre és el se nézett a szememből. Ránéztem Jacksonra és egy aprót bólintottam, hogy elkezdheti.

- Itt maradsz mellettem ugye?- kérdezte halkan.

- Persze, addig maradok ameddig szeretnéd.- mondom, majd leülök az ágymelletti székre, a kezét el nem engedve.

Furcsa. Most minden olyan mint régen. Békés. És mintha az eddigi dolgok meg sem történtek volna. A szemében, amikor rámnéz ugyan azt a csillogást látom, mint előtte. Most jött el az ideje annak, hogy a szívem végre eldöntse mit is akar igazán.