A Mardekár szégyene (vagy büszkesége?) - Harry Potter fanfiction

VII./8. fejezet | ⏳Xenodermus⏳

A terem kezd megtelni, de Amos Diggory meglehetősen bőbeszédűnek bizonyul („És hogy gyerekeket támadjanak... egyszerűen borzalmas. Nem csodálom, hogy az emberek meg vannak ijedve — jómagam is aggódom az unokáimért."). Egyik lábamról a másikra állok, várva, hogy végre befejezze és beülhessünk. Szemlátomást már Minervát is untatja a beszélgetés, és szabadulni akarna, de udvariasan végighallgatja a varázsló mondandóját.

Megkönnyebbülten fellélegzek, amikor a sarkon Narcissa Malfoy jelenik meg, férjébe karolva. Gondterheltnek tűnnek, ám amikor meglátnak, felcsillan a szemük, és kedvesen elmosolyodnak.

— Diana! — ölel át Cissy. — Micsoda meglepetés!

Lucius is estlenül átkarol.

— Hogy vannak az unokáim? — érdeklődik.

— Remekül — kacsintok. — Mindketten nagyon jól teljesítenek a tanórákon.

— Hát, persze, hiszen Malfoyok. Nem is vártam mást — húzza ki magát büszkén a férfi. Narcissa szemforgatással reagál.

— Remélem, téli szünetben láthatjuk őket — fordul felém. — Úgy hiányzik már a kicsi Scorp, meg persze Delphi is... Luciusszal arra gondoltunk, tarthatnánk egy nagy karácsonyi partit a Malfoy-kúriában.

Mr. Malfoy biccent.

— Remek ötlet — nézek rájuk lelkesen.

Ebben a pillanatban befut Hermione. Megütközve néz a társaságra.

— Miniszter asszony, hát megérkezett! — szól emelt hangon McGalagony. — Eszerint kezdődhet végre a tárgyalás?

— Öhm, hogyne... talán fáradjanak be — int az ajtó felé Hermione.

Az igazgatónőnek nem kell kétszer mondani — betessékeli Mr. Diggoryt a terembe, majd odamorogja a mágiaügyi miniszternek.

— Épp ideje volt...

— Szervusz, Hermione — eresztek meg felé egy mosolyt, és követem Minervát a tárgyalóterembe.

Szerencsére még van hely a hátsó sorokban. McGalagony a lehető legtávolabb telepszik le Mr. Diggorytól. Elhelyezkedem mellette, a jobbomra pedig Narcissa ül, másik oldalán Luciusszal.

A miniszter asszony egy pálcaintéssel bezárja maga után a terem ajtaját, és a bírói emelvényhez vonul, hogy helyet foglaljon Percy Weasley és Draco között — előbbi a jegyző szerepét tölti be.

Felfedezem Ellie-t is az első sorok egyikében — sógornőm beizzított magibookkal* várja, hogy történjen valami érdekes, amit legépelhet, és leközölhet majd a Reggeli Prófétának.

Miután Hermione leül, feszült csend telepszik a teremre. A nő Draco felé fordul.

— Kezdhetünk.

A férjem megköszörüli a torkát, és odabiccent az ajtónál álló két őrvarázslónak.

— Hozhatják őket.

Mialatt elmennek a három halálfalóért, Draco felolvassa az esetleírást a jelenlévőknek, és ismerteti velük, hogy mire számíthatnak. Miután a végére ér, bevezetik a három férfit, akik megtámadták Daisyt és Dominique-ot. Most már nem viselnek csuklyát: fenyegető dühöt olvasok le az arcukról. Egy-egy székhez láncolják őket, beadagolják nekik a Veritaserumot, és a férjem megkezdi a kihallgatást. Kifaggatja őket az általános adatokról, hogy kik is ők, és Hermione összeveti az adatlapjukon leírtakkal. Minden stimmel, így rátérhetünk az érdekesebb kérdésekre.

— Mi okból követték el a bűncselekményt, nevezetesen a támadást október 31.-én, a délutáni órákban Daisy Eleanor Dursley és Dominique Gabrielle Weasley ellen? — vallatja őket Draco.