Menedék |Bokuto × Reader|

58 | Elhagyatott iskola

Akaashival nagyon sokat színeztünk és őszintén szólva nagyon jól esett a lelkemnek az, hogy ekképp foglaltuk el magunkat. Ebéd után kicsivel mentünk be és Ryu főzött ma, ami nagyon finom lett. Ebédnél Kenma mellett ültem, mert igazából ő volt egyedül, aki nem beszélgetett és őszintén szólva jól esett kicsit most mellette ülni. Koutaro végig engem nézett és volt, hogy az asztal alatt megbökte a lábával az enyémet. Ilyenkor a szemébe néztem, ő pedig küldött nekem egy puszit a levegőben és volt, hogy szívecskét mutatott. Kicsit elmosolyodtam a tettei miatt és kislányos zavarom mellett folytattam az ebédet, amiből egész sokat ettem. Jól esett rendesen enni, ugyanis, amikor szorongtam, akkor nem nagyon jött össze, hogy annyit egyek és igyak, amennyit kellene egy nap. Most viszont eléggé sokat ettem és ittam is már most. Kicsit tovább ettem, de Koutaro volt az, aki megvárta velem, hogy rendesen befejezzem az evést.

  – Jól laktál? – kérdezte, amikor elmostam magam után a tányéromat és visszamentem az asztalhoz.

  – Igen – biccentettem.

  – Akaashi tudott neked segíteni? – kérdezte, ahogy felnézett rám érdeklődve. Bólintottam, ő pedig felém tartotta a kezét – Kicsit pihengetünk együtt a szobában? Csöndben leszek, ígérem.

  – Beszélgethetünk – motyogtam és kicsit oldalra néztem – Csak nem nagyon van kedvem olyan nagy energiájú beszélgetésekre.

  – Jó, akkor majd beszélgetünk olyan dolgokról – mosolyodott el, felállt a székről és puszit adott a számra – Amúgy Kurooval kitaláltunk valamit estére mindenkinek. Elég izgi program lesz.

  – Micsodát? – kérdeztem sűrűn pislogva.

  – Meglepi lesz – mosolyodott el kisfiúsan.

Koutaro adott egy puszit a fejemre, majd bementünk a szobánkba. Ő leült az ágyra én pedig elfeküdtem rajta és a telefonomért nyúltam. Barátom ekkor egy hirtelen mozdulattal feküdt rám, így nem tudtam elérni a készüléket.

  – Naaaa – motyogtam.

  – Babaaaa.

  – Hm?

  – Szeretlek – suttogta a nyakamba.

  – Én is szeretlek téged – simogattam meg szürke tincseit.

  – Birkózzunk egyet – kérlelt.

Erőtlenül próbáltam megküzdeni Koutaro ellen, amit ő hagyott is, de elég lomha birkózás lett így belőle. Ő nem szólt miatta, csak rajtam fetrengett, én pedig alig bírtam lenyomni magamról. Végül belefáradt ebbe és legurult rólam, majd megragadta a derekamat, magához húzott és szorosan átölelt. Háttal voltam neki, ő pedig kinyújtotta a karját, így rá tudtam feküdni. Lehunytam a szememet és elkezdtem piszkálni azt a kezét, amivel magához ölelt. Ő puszit adott a fejemre és ásított egyet.

  – Ne haragudj, hogy ma alig voltunk együtt – bukott ki belőlem.

  – Csak hiányoztál nekem – szólt halkan – Jobban vagy akkor kicsit?

  – Igen – szóltam, szinte már suttogva – Baba...

  – Hm? Mi az, kicsi? – bukta bőrömre.

Hirtelen történt, hogy megfordultam. Azonnal magamhoz öleltem őt, lábamat áttettem a derekán, hogy minél közelebb lehessek hozzá, majd hozzábújtam. Ő azonnal magához szorított a karjával és arcát hajamba fúrta.

  – Köszönöm, hogy vagy nekem – csuklott el kicsit a hangom, ahogy a pólójába beszéltem.

  – Maradjunk kicsit kettesben?