Menedék |Bokuto × Reader|

33 | Nyári fesztivál // 2

Egész délelőtt ott voltam a kis fotós területemen és képeket csináltam az emberekről. Bokuto kétszer jött oda, de mindkétszer Yamiji–san vissza is vitte őt. Emiatt Kuroo elnézett hozzájuk, és közben Ryu is visszatalált hozzám. Elmesélte, hogy összeveszett az egyik diákkal, amiért nem akarta neki akciósan adni az egyik édességet. Csak a fejemet ráztam és már kezdtem érteni, hogy Bokuto és a bátyám miért jönnek ki ennyire jól egymással. Nagyon jól éreztem magamat, és szerintem elég pénz is gyűjtöttem, ahhoz képest, hogy milyen programot csináltam. de igazából nem ez volt nekem akkor a legfontosabb, hanem az, hogy fotózhattam. Akikről készítettem képet, azoktól elkértem az elérhetőségüket és felírtam, hogy melyik képszám és időpont az övüké, hogy külön tudjam majd válogatni. Dél előtt kicsivel végeztem és el is kezdtem összepakolászni. Ryu és Kuroo segítettek ebben és ami az enyém volt ténylegesen, azt bepakoltuk a kocsiba, hogy majd hazavihessük. Közben Kenma is idetévedt amúgy, de őneki túl meleg volt, így sokszor Ryuval volt bent az épületben.
  Amikor elpakoltunk mindent és a szertárakba is visszavittük a felszereléseket, akkor Ryuval kettesben kezdtem el körbejárni a helyet. Igazából még nem futott össze Marushi–sannal, és nem is említettem neki, hogy itt van. Azt akartam, hogy meglepetés legyen.

  – Mit szeretnél enni? – kérdezte a bátyám, ahogy a sorokat jártuk.

  – Nekem bármi jó. Bár...dorayakit nagyon ennék most – néztem fel az arcára.

  – Jó, akkor kerítünk neked. Láttam az egyik standnál – fordult le, én pedig követtem őt.

Nem sokat mentünk, hamar elértünk ahhoz az osztályhoz, akik dorayakit készítettek. Amint odaértünk, hátulról ismerőnek tűnt egy személy és amikor megbizonyosodtam arról, hogy valóban ő van itt, elmosolyodtam. odaléptem mögé, megkocogtattam a karját, ő pedig hátrafordult. Amint ez megtörtént, rögtön átesett a bátyámra a tekintete. Ryu is hamar észrevette őt és leblokkolt.

  – Harushi?! – ejtette ki a fiú nevét a testvérem.

  – Úristen – vigyorodott el a barna hajú, majd a bátyámhoz lépett és szorosan megölelte őt – Atya úr isten!

  – Komolyan te vagy az? – ölelte őt vissza Ryu elég szorosan.

  – Igen, igen! – nevetett Marushi–san és szépen lassan elengedte Ryut – [Név] megadta a számodat, de még nem sikerült felhívnom téged!

  – Találkoztatok már? – nézett rám, majd a másik fiúra.

  – Tegnap találkoztunk – magyaráztam meg neki – Mondtam neki, hogy itt leszel ma, szóval tudtok találkozni.

  – Huh, ember – túrt Ryu szürke hajába, majd lenézett rám – Itt hagyhatlak kicsit? Kérlek.

Ryu a szemembe nézett és tudtam jól, hogy nagyon sok mindent kell megbeszélniük, ezért csak bólintottam. A testvérem némi pénzt adott a kezembe ekkor, majd átölelt a vállamnál és Marsuhi–sannal elmentek. Egyedül maradtam a sorban, és nézelődni kezdtem. Kicsit várni kellett, de hamar sorra kerültem ennek ellenére. Vettem magamnak kettő dorayakit, majd elindultam a tornatermek mögé, ahol Bokutoék voltak. Már a távolból hallottam a fiúk hangját, amitől apró mosoly keletkezett az arcomon. A tornaterem hátuljához érve, egyből befordultam a fal mellett és ekkor pillantottam meg először aktívan azt a kis vízipisztolyos pályát, amit csináltak. Akik éppen játszottak vizesek voltak, és nagyon bevettek. Közelebb mentem és Bokuto ott ült az egyik székben. A pólója ujját feltűrte, napszemüvegben volt, vizes hajjal és egy vízipisztoly volt a kezében.

  – Sziasztok – köszöntem nekik, ahogy odaértem.

Bokuto azonnal feltolta a napszemüveget a fejére, emiatt pár kósza tincs a homlokára és a szemébe hullott. Hatalmas nagy mosollyal ajándékozott meg engem és az arcomra nézett.