Menedék |Bokuto × Reader|

43 | "Pizsiparty"

Egészen este nyolcig voltunk kint a gördeszka pályán, aztán lassan elindultunk hazafelé, immáron Kuroo társaságában. Én elöl mentem, a két fiú pedig mögöttem és úgy társalogtunk. Szerettem volna, hogyha Bokuto Kuroo mellett megy, mert azért mégis csak rá volt most a legjobban szüksége. Az út során Bokuto kérdezgette Kuroot, hogy mit szeretne enni majd otthon, de ő mondta, hogy az is tökéletes, amit az anyukája főzött. Emellett arról is kérdezgette, hogy nem kér–e valami finomságot, mert akkor hazafelé bemegyünk egy boltba is. Kuroo nagyon nehezen tudta megértetni Bokutoval, hogy nem szeretne semmit. Bokuto pedig csak segíteni szeretett volna neki, de Kuroo kérte, hogy ne költsön rá pénzt. Elég az számára, hogy ott aludhat náluk és befogadták.
  Amikor barátomékhoz értünk, akkor Kuroo elment köszönni a szülőknek és kicsit beszélgetett is velük. Addig Bokuto a szobájába ment és átöltözött otthoni ruhába. Én mentem vele és a székében pihengettem, amíg ő öltözött.

  – Biztos nem baj akkor, hogy Kuroo itt marad? – sétált felém Bokuto és egyedül a nadrágja volt rajta, míg az otthoni pólóját a kezében tartotta.

  – Biztos – biccentettem – Inkább én szeretném megkérdezni, hogy biztos ne menjek–e haza?

  – Baby, biztos – sóhajtott és megállt mellettem, egyik kezével az asztalára támaszkodott, míg a másikkal a szék karfájára, így teljesen beláttam a felsőtestét – Annyira átkozottul sajnálom őt. Nem kezeli jól ezt az egészet és sokszor meg is viseli.

  – Ez egy olyan dolog, ami mindig meg fogja viselni az embert. Még akkor is, ha már kiszakad belőle – suttogtam aggodalmasan.

  – Hogyan lehet ezt normálisan kezelni?

  – Szakemberrel talán – válaszoltam röviden – Én is jártam pszichológushoz, de nem tudott teljesen meggyógyítani.

  – Kuroo is járt régebben, de az a fószer nem sokat segített és hiába mondta el, hogy mi otthon a helyzet, nem tett komolyabb lépéseket a védelmében – húzta el a száját.

  – Anyudék tudják, hogy mi a helyzet náluk? – kérdeztem rá.

  – Nem. Vagyis nem mindent. Tudod...Kuroo apja eléggé agresszív tud lenni. Jó párszor találkoztam már vele, de sose mutatott nekem semmi jót. Még ha anyuék tudnának is róla, és szólnának a gyámügynek, Kuroot nem tudnák hova tenni, hiszen még nem húsz éves és nem lenne neki gyámja sem, hiszen nem itt élnek a rokonai. Bevágnák egy intézetbe, [Név] – suttogta – Bármikor idejöhet, de sajnos azt nem tudjuk biztosítani neki, hogy ideköltözzön. Pedig, ha lehetséges volna, akkor anyuék már rég megtették volna. Úgy szeretik őt és Akaashit, mintha csak a saját fiaik lennének. Szar ez az egész, nem mondom, hogy nem az. Egyszer balhéztam össze az apjával, de majdnem nekem jött. Inkább el se mondtam itthon, mert akkor megtudták volna, hogy mi nála a helyzet és mérgesek is lettek volna, amiért bántott volna engem.

  – Tudom milyen érzés ilyesfajta életkörülmények között élni, szóval...szóval tényleg meghasad érte a szívem – szívtam be élesen a levegőt, majd ki is fújtam lassan.

  – Figyelj, baby – hajolt kicsit közelebb, majd adott egy puszit a számra – Megkérhetlek valamire?

  – Mondd baba – pislogtam nagyokat rá.

  – Elmegyek majd fürdeni, de kérlek, addig beszélgetnél vele erről az egészről? Ha velem beszél, az nem ugyanolyan. Lehet, hogy segítene neki kicsit, hogyha olyan emberrel beszélne erről, aki hasonló cipőben van, mint ő. Kicsit úgy érzi majd, hogy nincs egyedül ezzel a problémával. Megtennéd ezt nekem? – simogatta meg az arcomat.

  – Persze, hogy megteszem – suttogtam, ahogy aranysárga szemeibe néztem – Szeretnék én is segíteni neki.

  – Köszönöm – adott újra puszit a számra – Tudod, amikor együtt volt a barátnőjével, akkor sokat köszönhettünk neki, ugyanis eléggé sokat segített Kuroonak. Sajnáltam is, hogy külön mentek, de már nem éreztek úgy, mint az elején, így nem lehetett erőltetni. Azóta ők el is költöztek és Kurooval nem is beszélnek már, de...De sokszor kívánom, hogy adjon neki az élet egy olyan barátnőt, mint az előző volt. Kuroo nagyon sok rosszat kapott már az élettől és azt szeretném, ha rendben lenne. Megérdemel minden boldogságot – motyogta maga elé és elhúzódott tőlem – Én mégis minek öltözök fel, ha megyek fürdeni? – kérdezte hangosan magától vagy nem is tudom, hogy kitől pontosan.