Menedék |Bokuto × Reader|

26 | Szorongás

  – Vááárj! – húzott vissza hirtelen Bokuto, emiatt pedig majdnem elestem, de ő időben megfogott, hogy ez ne következzen be – Ott maradt a cuccom az öltözőben.

  – Most jutott eszedbe csak? – pislogtam hátra rá.

  – Bocsánat – kért elnézést és a tornaterem felé kezdett el húzni – Csak gyorsan beugrunk az öltözőbe, vagy – állt meg hirtelen, felém fordult és elkezdett a táskájában kutakodni, majd elővette a kocsikulcsot – Menj, szállj be addig a kocsiba és sietek.

  – Rendben – biccentettem, majd elvettem tőle a kulcsot – Akaashi?

  – Még van egy órája, de elköszöntem tőle – mosolyodott el – Na menj, én pedig sietek – puszilta meg a fejemet, majd elengedte a kezemet.

Kicsit néztem, ahogy Bokuto elmegy, de végül jómagam is kiindultam az autójához. Tudtam, hogy hol parkol, így hamar megtaláltam a járművet. Kinyitottam az ajtót és beültem az anyósülésre. Míg vártam Bokutot, addig nézelődtem a Twitteren, egészen addig, amíg valaki hívni nem kezdett. Amint megláttam a nevet, összeszorult a torkom. Nem vettem fel. Egyszerűen csak hagytam, hogy csörögjön. Egy teljes percig csörgött, mire befejeződött. Amint eltűnt anya neve a képernyőmről, nagyot sóhajtottam és leengedtem az ablakot és nagy levegőt szívtam be. A munkahelyi telefonjáról hívott és teljesen elfelejtettem, hogy ez a száma még él és egyáltalán megvan. Már azzal is gyomorgörcsöt tud nekem okozni, hogy felhív. De miért hív engem egyáltalán? Nem akarok vele beszélni és már azon is elgondolkodtam, hogy le fogom tiltani a számát.

  – Itt vagyok, babe! – pattant be hirtelen Bokuto az autóba, és hátra dobta a cuccát – Mi az? – pillantott az arcomra.

  – Nincsen semmi, csak elbambultam – pislogtam rá.

  – Biztos? Olyan ijedtnek tűnsz. Láttál valamit? – nézett át a szélvédőn. El akarom mondani neki. Be akarom avatni a régi sebeimbe, de egyszerűen nem megy – Semmit se látok.

  – Tényleg nincs semmi – döntöttem a fejemet a vállára – Megyünk apuékhoz?

  – Persze – puszilta meg a fejemet, majd becsatolta magát – Nem baj, ha nem maradok sokáig? Akaashival megbeszéltük, hogy átjön majd hozzám. Ott alszik.

  – Dehogyis, nem baj – ráztam meg a fejemet – Mi jót fogtok majd csinálni?

  – Tanulunk kicsit és csak együtt leszünk igazából – gondolkodott el, majd elindult – Neked van valami terved?

  – Szerintem képeket válogatok és szerkesztek majd.

  – Ez egy jó elfoglaltság lesz – bólintott nagyot – Kívánom már a puncsos sütit, ami apukádéknál van.

  – Én is – mosolyodtam el kedvesen és az útra figyeltem.

A zene szólt a rádióban és habár nem utazunk annyira sokat, csak kettő utcát, picit elkezdtem dobolni az ujjaimmal Bokuto combján, de úgy, hogy ne zavarjam meg őt a vezetésben. Ő elmosolyodott és nem szólt egy szót sem. A kávézóhoz érve leparkolt és miután bezártuk a kocsit, bementünk apuékhoz. Jópáran voltak, de szerencsére a pultnál volt hely és oda tudtunk menni.

  – Sziasztok! – köszöntem oda apuéknak, akik mind a ketten ott voltak a pult mögött

  – Na hellosztok – fordult felénk Asato és közben egy zsepit tett a zsebébe – Milyen napotok volt?

Ekkor pedig Bokuto teljes gőzzel magyarázni kezdett, hogy milyen napja volt. Asato csak hallgatta és hallgatta és szóhoz se jutott, hogy esetleg reagáljon arra, amit Bokuto mondd. Ő megállíthatatlan lett és teljesen bepörgött a fesztiváltól és attól, hogy tetkót kapott. Én csak hallgattam őt és közben meghallottam egy ismerős hangot, így a hátsó ajtó felé néztem, ahonnan pillanatok alatt kijött Ryu. Elmosolyodtam, lemásztam a székről, ő pedig észrevett, így kijött hozzám.