Menedék |Bokuto × Reader|

17 | Vigyázunk rád

Bokutoval kicsit sokáig elvoltunk, de egy percet se bántam ebből. Nagyon, de nagyon jól éreztem magamat vele és folyamat mosolyogtam a közelében. Mikor hazavitt, akkor még a kocsiban beszélgettünk kicsit és miután kiszálltunk, akkor is vagy húsz percet beszélgettünk a házunk előtt. A végén, amikor elköszöntem tőle, nem akartam elengedni és ezt meg is mondtam neki. Ő emiatt szorosan megölelgetett és kaptam tőle a fejemre is pár puszit. Vigyorogtam, mint a vadalma és amikor szépen lassan elhúzódtam, akkor ő kicsit lejjebb hajolt a fejével, a fülemtől végig húzta az ajkát a bőrömön, majd egy finom puszit kaptam tőle az arcomra. Közben a tarkója menetén feltúrtam szürke hajába, amitől elmosolyodott. Nagyon nehezen engedtem el őt, és ő is engem. Vasárnap este még játszottunk is egyet közösen, majd utána majdnem hajnali egy óráig beszéltünk hívásban.
  Hétfő reggel Kaorival mentem a suliba, akivel arról beszéltünk, hogy örülünk, amiért csak szerdáig van iskola. A csütörtök és péntek ki van nekünk adva, mert tanári értekezletek és megbeszélések lesznek. Ezt ki is szeretném használni és majd megbeszélni Bokutoval, hogy menjünk el valahova. Kettesben.

  – Jó reggelt! – állt meg egy ismerős alak a padomnál.

Felvezettem a tekintetem a szürke hajú fiúra, aki még nem volt bent, amikor mi Kaorival jöttünk. Elmosolyodtam, feláltam, majd azonnal megöleltem őt. Ő a fejemre tette az állást és szorosan magához ölelt.

  – Szia–szia – suttogtam bele az ingjébe.

  – Olyan meleg vaaan! Hoztál elég vizet magaddal? – érdeklődte meg és közben elhúzódott tőlem.

  – Igen – biccentettem – És te? A délutáni edzésen is igyál majd sokat.

  – Hoztam, de úgyis el fog majd fogyni, így újra fogom tölteni.

  – Erről jut eszembe – nyúltam a táskámhoz, majd kivettem belőle a kajás dobozt – Tessék – tartottam felé – Edd meg edzés után majd – mosolyodtam el kedvesen.

  – Csináltál nekem megint ebédet? – vette el tőlem a dobozt, mire nagyot bólintottam. Bokuto a dobozra nézett, majd a szemembe és kicsit elkomorodott – Én tényleg veszettül imádlak téged.

  – Én is téged – nevettem el magamat kedvesen – Én is téged, hidd el. Éppen emiatt csinálok neked hamit.

  – Tudod, hogy mennyit jelent nekem, hogy készítesz sokszor ebédet nekem? – kérdezte még mindig komorabb hangon, mire csak felnéztem aranysárga szemeibe. Ő kicsit közelebb lépett és a doboz már súrolta a hasamat – Sokat. Nagyon sokat.

  – Szeretek neked ebédet készíteni – suttogtam, ahogy a szemeibe néztem.

Ő ekkor elmosolyodott, egyik kezével elengedte az ételes dobozt, a derekamhoz nyúlt, átkarolta, majd egy hirtelen mozdulattal préselt magához, a dobozt maga mellé tartva. Teljesen a testének simultam és nagyokat pislogva néztem le rá. Az ajkait szólásra nyitotta, de mielőtt megszólalt volna, erősen belemarkolt a derekamba az ujjaival, ami miatt majdnem felsóhajtottam.

  – Mit szeretsz még? – kérdezte angyali mosoly mellett, mire az arcom egy pillanat alatt vörös lett.

  – Miért kérdezed ezt most? – kérdeztem ré halkan.

  – Csak kérdezgetek. Tudod, ártatlan kis kérdések – nevette el magát, majd a szemembe nézett – Nagyon ártatlanok – hajolt közelebb, miközben suttogta a szavakat.

Az arcom előtt megállt, gyermekien elmosolyodott, majd kaptam a füle mögé egy puszit. Mikor megadta, elengedte a derekamat és megfordult.

  – Konoha! – kiabálta boldogan – Kaptam megint ebédet! – fordult a fiú felé, aki közöttünk ült.