Menedék |Bokuto × Reader|

53 | Aki bújt, aki nem...

Másnap reggel, amikor reggeliztünk, akkor Kuroo és Koutaro kint ettek a teraszon és be is húzták maguk után az ajtót. Jól tudtam, hogy van még megbeszélnivalójuk a tegnapi dolgokat illetően és este nem is beszéltek t mindent rendesen. Míg ők kint beszéltek, addig én a többiekkel ettem bent. Mindenki ette azt, amit megkívánt, Ryu pedig csinált nekem melegszendvicset. Közben a gondolataim a történtek körül forogtak. Kuroon, Koutaron és rajtam kívül még Kenma tudja, de biztos vagyok bene, hogy tegnap Kuroo elmondta neki, amikor sokáig elvoltak jégkrémért. Ők négyen nagyon közeli barátságban vannak és mindig mindent tudnak a másikról konkrétan. Hamar felismerik a másikon a gondot és azt, hogy ha esetleg nyomasztja őt valami. Még Kenma is, és annak ellenére, hogy konkrétan nem mondja ki, négyszemközt rákérdez az embernél. Volt, hogy már nálam is rákérdezett, amikor kettesben voltunk, hogy minden rendben van–e ugyanis látta rajtam, hogy valami nyomaszt. Habár ő tényleg nem a szavak embere, mégis egy nagyon jószívű ember, aki törődik a barátaival. Hálás vagyok, hogy egy ilyen baráti társaságot kaptam az élettől, ugyanis pont rájuk volt szükségem.

  – Délután nincs kedvetek elmenni kirándulni? – vetette fel Yukie az ötletet – Kaorival el szeretnénk menni.

  – Én megyek szívesen – szólalt fel Ryu, majd lenézett rám – [Név], nem jössz?

  – Nem nagyon van kedvem most kimozdulni – vallottam be őszintén – Inkább maradnék itthon, ahol nincsenek emberek.

  – Akkor gondolom Kenma, te sem jönnél – nézett át rá a testvérem.

  – Nem szeretek annyira kirándulni, hogy őszinte legyek – nézett fel a konzolja mögül – Szóval én kihagyom, ha lehet.

  – Akaashi? – kérdezett rá Kaori.

  – Én itthon maradok és Bokuto–san és Kuroo–san se terveztek ma sehova se menni – válaszolt a másodéves fiú.

  – Történt valami? – kérdezett rá ezúttal Yukie – Miért szeparálták el magukat ennyire?

  – Van pár dolog, amiről beszélniük kell – sóhajtotta Akaashi és egy pillanatra kinézett a teraszra, de ezt követőeb elég hamar vissza is nézett a tányérjára – Csinálok limonádét, Kértek?

A legtöbben bólogattunk, Akaashi pedig felállt és elment a konyhába, hogy limonádét készítsen.

  – Mivel játszol, Kenma? – néztem a fiú konzoljára, ő pedig azonnal közelebb húzódott és úgy folytatta a játékot, hogy én is lássam azt, hogy mivel játszik és hogyan is halad vele.

  – Akkor hárman megyünk kirándulni? – kérdezte meg hangosan Ryu, mire azok, akik itthon maradnak, bólintottak – Kenma, remélem nem szeditek szét a házat.

  – Ezt pont nekem mondod? – kerekedett el Kenma szeme – Annak a kettőnek mondd inkább kint – szólt halkabban.

  – Ott is szedd fel azt a csillagot – mutattam a képernyőre.

  – Oh, köszi – motyogta halkan Kenma – Ki szeretnéd próbálni? – nézett fel az arcomra.

  – Szabad? – pislogtam nagyokat.

  – Persze – mosolyodott el puszit, és leállította, majd felém tartotta – Szeretnéd, ha elmondanám, hogy mit hogyan kell és mi a lényege?

  – Játszottam már a gépes verzióval, szóval az alapokat tudom, de eddig a szintig nem jutottam el – vettem át tőle a konzolt, majd tanulmányozni kezdtem, hogy milyen ez a verziója, ugyanis a gépeshez voltam szokva.

  – Van pár dolog, ami máshogyan van és ezen a szinten már egészen máshogyan vannak a dolgok. Indítsd el és segítek.

  – Köszi – suttogtam egy hálás mosoly mellett.