Menedék |Bokuto × Reader|

40 | A múlt igazsága // 2

Hallottam a fejemben, ahogyan anyu üvölt velem, szid és bánt. Ott csengett minden a fülemben és szinte éreztem minden egyes ütést magamon. Könyörögtem neki, hogy hagyjon békén, ne bántson engem, de soha nem hallotta meg a hangomat. Addig ütött, amíg el nem némultam és nem könyörögtem már neki. Mindig ezt csinálta. Minden egyes alkalommal, én pedig nem kérhettem segítséget, különben csak jobban bántott volna. Nem volt senki, aki meg tudott volna védeni előle és magamat se tudtam megmenteni.
  Szinte lelassult az idő akkor, amikor kitörtem Bokutonak. Ő azonnal elfagyott, ugyanis nem látott még így engem és nem tudta, hogy mégis mit csináljon. valószínűleg megijesztette a helyzet, hiszen egyetlen egy könnycseppet se látott tőlem, mióta újra találkoztunk. Éreztem, hogy a könnyeim a számba folynak, a mellkasomat egy mázsás súly nyomta és képtelen voltam abbahagyni a sírást. Üvölteni akartam, de helyette csak fájdalmas hangok és nyöszörgések jöttek ki a számból, melyek azt sugallták, hogy nem érzem jól magamat. Gyötörtek a negatív érzéseim és tudtam, hogyha erről fogunk beszélgetni Bokutoval, akkor ez lesz a vége. Sőt. Igazából még el se kezdtünk erről az egészről beszélgetni, de már így reagáltam. Erős akartam lenni és hátra hagyni a múltamat, de egyszerűen nem ment. itt voltak rajtam azok a hegek, amik mindig is anyára fognak emlékeztetni és arra, amit tett velem. A szívemben örökre megmaradnak azok a sebek és foltok, amik eszembe fogják juttatni, hogy mekkora terrorban kellett élnem hosszú évekig. Nem volt menekülő út számomra és megoldás sem. Annyiszor akartam apáéknak szólni, de nem mentem. Anya csak jobban megver volna. Olyasfajta testi és lelki terrorban éltem, aminél nem lehet egyszerűen csak szólni másnak. Mások könnyen mondják, hogy kérj segítséget és minden megoldódik. nem, nem fog. Ha nem hisznek nekem, akkor otthon csak jobban kapok. A kívülállók könnyen beszélnek erről. Nem léphettem és mindig reménykedtem benne, hogy véget ér ez a rémálom, de nem így lett. Nem ért véget.
  Lefolyó könnyeim nem maradtak abba és igazából azt sem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, de azt tudom, hogy nem kevés. Bokuto még mindig leblokkolva ült előttem, én pedig hosszú idő után felnéztem aranysárga szemeibe és ahogy megláttam, hogy mennyire sokkos és aggódó tekintettel nézett rám, csak jobban rám jött a sírás. A tekintete összeszorult és hosszú percek elteltével először cselekedett. Lassan felém emelte kezeit és kissé remegve nyúlt az oldalamhoz, ahol közelebb húzott magához. Ahogy elkezdett lassan húzni, hirtelen magához rántott, mire a fejem a vállának ütközött. Amint megéreztem teste melegét és az illatát, amit annyira szerettem, kétségbeesetten kezdtem el belé kapaszkodni, mintha csak az életem múlna rajta.

  – Mégis...Mégis mit művelt veled az a szörnyeteg? – suttogta Bokuto fájdalmas hangon.

A hangom elhalkult, de tovább sírdogáltam. Arcomat Bokuto nyakhajlatába fúrtam, ő pedig nagyon szorosan ölelt magához és nem szólt egy szót sem. Őszintén? Nem is kellett most beszélnie. Nekem sokkalta jobb volt az, hogy nem beszéltünk, csak ölelt engem és test kontaktus mellett éreztette, hogy itt van nekem. Folyamatosan azon kattogott az agyam, hogy miképp mondjam el neki ezt az egészet, vagy egyáltalán hol is kezdjem. Nem is tudom elkezdeni, hiszen azt sem tudom, hogy hol van ennek az egésznek az eleje vagy mit kellene pontosan elmondanom. Aztán valami az eszembe jutott, így lassan elhúzódtam barátomról és kimásztam a kis bunkiból, hogy mindenképpen láthassa azt, amit mutatni szeretnék neki. Amikor kimásztam, akkor pityogva fogtam meg a pólóm szélét és igazából az nem nagyon foglalkoztatott, hogy Bokuto melltartóban fog látni. Nem voltam előtte ilyesfajta módon soha zavarban, mindössze hazugság volt, amit mondtam neki és emiatt nagyon rosszul is éreztem magamat. Lassan húztam át a fejemen a pólómat, majd elől nem húztam le magamról teljesen és így fordultam neki háttal. Bokuto nem szólt egy szót sem, de éreztem, hogy felém nyúl és amikor elérte a hátamat, akkor elkezdte végigsimítani a hegeimet.