Menedék |Bokuto × Reader|

52 | Feszültség

Hosszú másodpercek teltek el az ölelésünk kezdete óta, és ezt végül én voltam az, aki megszakította. El akartam húzódni, azonban Kuroo még tartott, amin nagyon megszeppentem.

  – Kuroo – szóltam hozzá halkan.

  – Bocsánat – suttogta ki az ajkai közül és szépen lassan elengedett, majd visszaült elém a szőnyegre.

  – Nincs baj – suttogtam és lenéztem az arcára, mely teljesen esetlen volt – esetleg beszélgethetnénk erről az egészről kicsit később? Jelenleg nem nagyon tudom, hogy mit mondhatnék, azonban nem szeretném csak úgy lógva hagyni a dolgot. Szeretnék a barátod maradni, mert nagyon fontos vagy nekem. De tényleg csak barátként – tettem hozzá halkabban.

  – Tudom, [Név] – sóhajtotta és felnézett rám barna íriszeivel – Már azelőtt tudtam a válaszod, hogy elmondtam volna. Nem is számítottam másra. Csupán úgy éreztem, hogy el kell neked mondanom. Bokutonak is elszeretném majd mondani, csak neki nehezebb lesz – mosolyodott el kicsit – Azt könnyeb volt elmondani neked, hogy tetszel, mint neki lesz majd. Még azzal is számolok kicsit, hogy mérgében pofán ver – nevette el magát halkan.

  – Sose bántana téged.

  – A féltékenység sok dologra képes és Bokuto borzasztó mód féltékeny tud lenni, még ha nem is mondja ki. Ilyenkor le tudnám ütni.

  – Ne bántsátok egymást, kérlek – mosolyodtam el zavartan.

  – Igenis, főnök! – húzta ki magát bolondosan – Menj lassan vissza, jó?

  – Te...rendben leszel? – kérdeztem rá aggódva.

  – Eddig is rendben voltam – rázta meg a fejét mosolyogva – Csak egyet szeretnék kérni.

  – És mi volna az?

  – Ne távolodjunk el egymástól – nézett mélyen a szemembe.

  – Én nem szeretnék vallottam be őszintén.

  – Ezt örömmel hallom – paskolta meg a térdem, majd lassan felállt – Menj vissza tényleg.

Lassan megembereltem magamat és felálltam a kanapéról, majd elindultam kifelé az udvarra a többiekhez. Folyamatosan az visszhangzott a fejemben, ahogy Kuroo elmondja nekem, hogy szeret. Atya ég. Most kezdtem el realizálni, hogy mit is mondott. Ez tényleg a valóság lenne? De miért érez így irántam? Mi oka van szeretni engem? Tudom, ez buta kérdés, mivel itt van nekem Koutaro, de mégse értem, hogy miképp történt ez nála pontosan, hiszen nem vagyunk olyan viszonyban, mint Koutaroval. Nem akarok eltávolodni tőle, azonban nem tudom, hogy ezek után, hogyan is álljak hozzá és miképp kezeljem őt.

  – Csüccs ide – szólt barátom, ahogy odaértem. Fent ült a bútorzaton, míg Ryu a fűben. A mellette lévő hely üres volt.

Szó nélkül ültem le és annyira nem tudtam figyelni a többiekre, hogy csak bámultam magam elé csöndben.

  – Mi az? – nézett felém Koutaro és elkezdett dobolni a combomon.

  – Hm? – néztem az arcára, mely tiszta ér érdeklődő volt.

  – Csak olyan furcsán nézel – pislogott.

  – Oh, csak fáradt vagyok. Kiszívott a nap.

  – Elmenjünk pihenni egyet? – bökte meg az orrával az arcomat, melytől azonnal elmosolyodtam.

  – Nem kell. Szeretnék veletek lenni itt kint és beszélgetni – nyúltam a kezéért, majd összekulcsoltam az ujjainkat.

  – Rendben akkor – mosolyodott el és puszit adott a fejemre – Ezen kívül minden okés? – kérdezte egy fokkal halkabban.