Menedék |Bokuto × Reader|

29 | Trauma, melyet én nem érthetek

A következő hetünk azzal telt el, hogy az iskolai fesztiválra készültünk az osztályommal, illetve saját magam is. Ryu suli után, amikor csak ráért, akkor eljött a suliba és segített nekem megcsinálni a dolgokat, amiket végül otthagytam az iskolai szertárban, hiszen így sokkalta könnyebb volt, minthogy otthonról hozzam el majd péntekre. Bokuto is segített nekem, már amikor nem volt neki edzése, de emellett nagyon jól megvoltam egyedül is, amikor egymagamban csináltam a dolgaimat. Zenét hallgattam és elvoltam abba a kis világban, ami csak az enyém volt és igazából se apu, se Ryu, se Bokuto nem léphetett bele. Az csak az enyém volt és nem akartam még azokkal se megosztani, akik a legközelebb álltak hozzám. Mindenkinek szüksége volt egy olyan kis világra, ami csak az övé volt és senki másé. Ahova akkor mehetett, amikor csak akart és senki se zavarta őt. Egyfajta menedék és nyugalmi hely volt a lelkének, ahol újra kicsi lehetett és soha nem bántotta őt senki sem. Mindenesetre egész jól elvoltam és emellett be is segítettem Kaoriéknak, ha kellett valamiben. Nekik csak a pályát kellett felállítani a vízipisztolyos játékhoz, ami nem volt túl nagy munka, de ennek ellenére jól éreztem magamat, amikor segítettem nekik. Nagyon jól összekreálták a pályát és alig várom már, hogy kipróbálhassam majd pénteken. Fárasztó volt a hetünk és még Kurooék is hívtak minket, hogy menjünk velük ki találkozni, de Bokutoékkal lemondtuk, ugyanis a suliból hazaérve még tanulnunk is kellett és nem igen fért bele az időnkbe mos, hogy kimenjünk. Egyik este Bokuto még be is aludt a gép előtt, miközben Kurooékkal játszott. Kuroo rábeszélte, hogy játszanak egy–két meccset, de ő annyira ki volt merülve, hogy az asztalon aludt el. Kurooék még azt is hallották, hogy szuszog, szóval szóltak az anyukájának, hogy tegye ágyba, és ne az asztalnál aludjon. Ő is nagyon sokat segített és tett azért, hogy minden jól mehessen pénteken. annak ellenére, hogy tele van mindig energiával és fel van pörögve, van, hogy ő is elfáradt és muszáj pihennie. Viszont ez a sok munka meghozta az eredményét, ugyanis csütörtökre mér minden kész volt és csak nagyon apró dolgokat kellett a helyére tenni.
  Csütörtökön iskola után Bokutoék segítettek nekem berendezni az udvaron a kijelölt helyemen a kis hátteret és „stúdiót". Nem mondott esőt szerencsére, így nem kellett félnem attól, hogy tönkremegy minden, amit csináltunk. A fényképezős cuccaim is itt voltam már, de azokat bezártuk a termünkben egy zárható szekrénybe, így biztonságban is vannak és nem is kell majd holnap reggel azzal vesződnöm, hogy elhozzam őket. Kurooék végül tudnak jönni, tizenegyóra, dél körül, szóval megbeszéltük velük, hogy Ryuval együtt kijönnek majd a sulihoz.

  – Elmegyek körbenézek – szóltam Bokutoéknak, akiktől kicsit lemaradtam. Akaashival mind a ketten hátranéztek rám és barátom pislogott is párat – Elmegyek fotózni az előkészületekről.

  – Menjek veled? – kérdezte Bokuto szinte azonnal.

  – Megleszek egyedül – biccentettem – Neked amúgy is kell még beszélned a csapattal.

  – De veled szeretnék menni – biggyesztette le az ajkát.

  –[Név], menj gyorsan, mielőtt elkezd hisztizni – ragadta meg Akaashi a fiú vállát, majd elkezdte előre tolni.

  – Nem is hisztizem! – csapta a földre a lábát Bokuto.

  – De, pontosan azt csinálod, Bokuto–san – sóhajtotta a fekete hajú fiú.

Egy kicsi mosoly ült ki az arcomra, majd lefordultam a folyosón és elindultam az elsősök szintjére. Taishiro–senseitől hallottam, hogy valakik csinálnak még fotózással kapcsolatos programot holnap, így meg szerettem volna nézni, hogy mit is. Lesiettem az elsősök szintjére, ahol elég nagy volt a nyüzsgés. Lassan haladtam, közben a kezemben fogtam a fényképezőgépemet. Nem féltem attól, hogy leejtem, ugyanis a nyakamba is bele volt akasztva, így nem veszélyeztetett az, hogy baja lesz.