Az élet okoz olyasfajta meglepetéseket, amikre nem tudunk felkészülni. Ilyen dolog a költözés, az új suli és az új emberek megismerése. A Fukurodaniba való lépéseddel jobban megismered Bokutot, és ahogy telik az idő, mind a ketten megváltoztatjátok...
Csináltam Ryuhoz és Marushihoz egy-egy kis adatlapot. Szerettem volna őket megmutatni, így az lett, hogy kettő szereplőt átszíneztem hozzá:-) És annyira kedvem lett velük írni egy spin-off sorozatot, ha vége lesz ennek a könyvnek.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
🌛🌜
Ryu lassan simogatta a hajamat és közben halkított kicsit a zenén, amit bekapcsolt nekem. Jómagam jobban hozzábújtam ahhoz a párnához, ami az ölében volt és megszorítottam a másik kezét, miután visszahúzta a telefontól. Eddig az ujjait birizgáltam, azonban most csak szorítani kezdtem. Ő nem szólt semmit, csak simogatta a hajamat és hagyta, hogy hozzábújhassak. Türelmes volt velem és habár Kuroo már elmondta neki, hogy mi is történt, és mégis volt kérdése, ő nem faggatott. Egy órája értek haza, már be is esteledett és elment a nap azzal, hogy ők elvoltak hármasban kirándulni. Koutaro karjaiban délután, sírdogálva bealudtam és akkor keltem fel, amikor Ryu hazajött és felébresztett. Elmondta tömören, hogy tud mindent és elmondhatatlanul sajnálja és bűntudata van, amiért nem tudtuk elérni őt. Ez nem az ő hibája volt és nem is tudhattuk, hogy ma ez fog történni. Most már itt volt és ez volt a fontos.
– Jobb kicsit? – suttogta, mintha bármelyik szóval összetörhetne engem.
– Nem tudom – motyogtam – Nem akar elmúlni a rossz érzés a mellkasomban.
– Lehet, hogy egy kicsit még ott lesz, de hamar el fogjuk őt kergetni. Ha hazamentünk, akkor beszélünk apával és lesz új telefonszámod. Nem fog többet téged felhívni és nem kell hallanod a hangját. Jó, húgi?
– Félek tőle – nyögtem ki fáradtan és erősebben kezdtem el szorítani a testvérem kezét – Nem tudom feldolgozni, amit csinált. Kérlek, hadd menjek el pszichológushoz... – suttogtam erőtlenül.
– Otthon megbeszéljük apával. keresünk egy jó szakembert, aki segíteni tud neked. Helyrehozunk mindent. Itt vagyok már és nem bánthat téged. Soha többé nem fog bántani, mert megvédelek – hajolt le és adott egy puszit a fejemre – Habár pszichológusnak tanulok, nagyon sok minden van még, amit meg kell tanulnom. Ha gondolod, akkor otthon majd csinálhatunk pár játékot, amit az egyik órámon tanultam, lesz benne önismeret is. Mit szólsz hozzá?
