Menedék |Bokuto × Reader|

38 | A nyári szünet kezdete

Kedden, Bokuto távozását követően egyedül voltam és csak akkor jöttem ki a szobámból, amikor Ryu hazajött, közel kettő óra elteltével. Kicsit meg is lepődtem, hogy Bokutoval eddig elvoltak, de a testvérem állítása szerint kellett ez a kis beszélgetés most kettőjük között. Ryun a hétköznapi életben is meglátszott, hogy pszichológiát tanult. Nehezen lehetett felidegesíteni, ha persze anyát és a volt barátomat nem néztük. Arra is allergiás volt, hogyha apuval vagy Asatoval volt valami, így ez a pár dolog volt az, amitől hamar mérges lett, de ezektől eltekintve mindig próbálta a lehető legjobban kezelni a helyzeteket és érzelmes, logikus módon megoldani a problémákat. Hihetetlenül jó társaság volt arra, hogy az ember valakivel beszélgessen vagy lelkizzen. Ha kellett, akkor őszinte volt, de persze úgy, hogy közben figyelt arra, hogy a másik ember milyen lelkiállapotban van. Mindig meg tudott nyugtatni és elég sok olyan praktikát és kisebb játékot ismert, amivel az embert le tudta nyugtatni és el tudta terelni a figyelmét a rossz dolgokról. Habár ez még csak az alap, ahol tanul és miután kijárta az iskolát, szakosodnia is kell, nem féltem őt. Tudom jól, hogy bármerre is megy tovább, meg fogja találni a helyét és az emberek szeretni fogják őt. Maikor hazajött kedden, akkor nem mondott semmit arról, hogy mit beszéltek, én pedig nem is kérdeztem. Igazából ez nem rám tartozott, mert ők kettesben beszéltek személyesen. Még ha részben rólam is volt szó, nem kíváncsiskodtam és igazából mindegy volt nekem, hogy miről beszéltek. A lényeg az volt, hogy ez segített Bokutonak is. estefelé írt nekem, hogy elmegy hamarabb aludni és jó éjszakát kívánt nekem. Írtam neki egy hosszabb üzenetet, amit végül kitöröltem és hangüzenetben mondtam el neki. Közel három perces lett, de ő mindezt végighallgatta és válaszolt rá üzenet formájában. Nem nagyon beszéltünk a délutáni dolgokról, inkább csak arról, hogy szeretjük a másikat. Emiatt kicsit jobb szívvel és közérzettel mentem el aludni és remélem, hogy ő is.
  A héten minden dolgozatomat letudtam és a mensim is elment, aminek elégég örültem. Kaorival mentem reggelente iskolába és délután szerdán és csütörtökön megvártam, amíg véget ér az edzésük. A padon ücsörögtem mind a két délután és néztem Bokutoékat. Szerettem volna, hogy Bokuto jobban teljesít, így párszor odaszóltam neki pár kedves dolgot. Emiatt ő eléggé bepörgött, ami után Yamiji–san nem tudta őt leállítani. Kicsit összehúztam magamat emiatt, de az edző nem haragudott meg érte. Bokuto jól teljesített és nem volt rá panasz. Edzés után együtt mentünk haza mindkét nap és szerdán ő valóban átjött és befestette a hajamat. Tudtam, hogy valamikor meg kell beszélnünk rendesen a keddi dolgokat, azonban egyikünk se érezte úgy, hogy most lenne az ideje, így nem hoztuk szóba. Helyette másról beszélgettünk. Bokutot itt marasztaltam hajfestés után és csináltam neki gofrit. Ő nagyon boldog volt ettől és ezernyi puszit kaptam tőle. Ahogy ígérte kedden, valóban elhozta nekem az egyik pulcsiját, amitől nagyon boldog voltam.
Aputól mégegyszer elkéretőztem csütörtökön Bokutohoz, hogy pénteken nála aludhassak. Ő megengedte és kicsit beszélgettem vele a kapcsolatomról is. nem tudtam, hogy mit mondjak el neki és mit ne, de kicsit bevezettem a keddi dolgokba. Miután elmondtam neki, apu úgy nézett rám, mint akinek megszakad a szíve. Nem csak nekem volt nehéz az, amikor anyánál voltam, hanem neki is. Borzasztóan hiányzott nekem és én is neki. Nem tudott engem megvédeni anyától, hiszen távol volt tőlem. Én voltam az egy szám lánya, nekem pedig ő volt az egyetlen apukám. Annyiszor sírtam magamat álomba azért, mert nem lehettem vele és hiányzott. Habár mindennap telefonáltunk majdnem, sokszor anya nem engedte és elvette tőlem a telefonomat. Miután nagyobb lettem és szereztem zárat és kulcsot az ajtómhoz, anya nem tudott bejönni, amikor bezártam. Ám ennek ellenére mindig dübörgött és fenyegetett, hogy rám fogja törni az ajtót, hogyha nem engedem be őt. Számtalanszor az mentett meg engem, hogy zárható volt az ajtóm. Anya sokszor elvette a kulcsot, de én mindig lemásoltam a pótkulcsot, hogy biztosan legyen pluszba, ha elvenné. Sokszor, ha nem zártam volna be magam után az ajtót, akkor több traumám és sebhelyem is lenne. Nagyon sokszor ott leng az elmémbe, ahogy üvöltözik szabályosan be akarja törni az ajtót, én pedig a szobámba zokogok és könyörgöm az égieknek, hogy ne rontson rám. Számtalanszor hívni akartam már rá a rendőrséget és egyszer hívtam is, amikor kisebb voltam, de mire kijöttek, anya vett egy száznyolcvanfokos fordulatot és elhitette velük, hogy nincsen semmi baj. Miután a rendőrök elmentek, annyira kaptam érte, hogy iskolába se mentem három napon keresztül, mert nem bírtam rendesen mozogni. számtalanszor hangoztatta, hogyha szólni merek valakinek, akkor nagyon megbánom. és mindig így is tett. amikor egy kicsit is próbálkoztam azzal, hogy segítséget kérjek, ő pedig rájött, akkor nagyon kaptam érte. Féltem, rettegtem és folyamatosan zártam az ajtómat, hogy el ne kapjon engem, amikor éppen elpattan az agya és idegrohamot kap. Ennek pedig apuék vetettek véget, akik végül megtudták az igazat, amit eltitkoltam előlük.