Menedék |Bokuto × Reader|

24 | Őszintén a múltunkról

Majdnem 4000 szavas lett a rész. Jó olvasást hozzá nektek!:-) 💜

🌛🌜

Két óra elteltével Bokuto ott ült a számítógépe előtt és éppen Kurooval játszott, én addig az ágyán heverésztem és objektíveket nézegettem a fényképezőgépemhez. Nem voltak olcsók, így olyat kerestem, ami használt volt és jó áron adták. Miközben keresgéltem, észrevettem, hogy Bokuto mocorogni kezd és végül leveszi magáról a fejhallhatóját és az asztalra teszi hirtelen.

  – Hogy lehet valaki ennyire hülye?! – csapott az asztalára mérgesen, de egyben gyermeki hisztivel is.

  – Mi történt? – kérdeztem rá, miközben felültem.

  – Kuroo egy idióta! – sóhajtotta morcosan – Direkt mondtam neki, hogy ne menjen oda, mert ő volt az utolsó emberünk, erre nem lelőtték?

  – Le vagy némítva? – kérdeztem rá.

  – Nem.

  – Nem zavar akkor, hogy mindezt hallja? – suttogtam értetlenül.

  – Nem! Hallja is meg! – rántotta a fiú az ajkához a mikrofonját, és konkrétan belenyomta a szájába – Hallod, Kuroo Tetsurou?! Ennél hülyébb már nem is lehetnél! – szólt bele erős hangon Bokuto.

Felálltam és az asztala felé igyekeztem. Közben meghallottam a füleséből némi kiabálást, és egy ismerős hangot. Bokuto agresszívan kapta fel a fülest és vágta a fejére.

  – Velem te ne kiabálj, miután ennyire elcseszted! Buktuk a rankedet! Mindig miattad bukjuk el! Nem, nem is! – morogta egyre mérgesebben Bokuto.

  – Hé, biztos nem volt szándékos – értem oda hozzá és a vállára tettem a kezemet. Elkezdtem hallani Kuroo hangját is a fülesen keresztül és ő se volt a legjobb kedvében – Emiatt ne vesszetek össze.

  – Igen, szerintem is legyen mosolyszünet! – vágta rá hirtelen Bokuto ezt a mondatot arra, amit Kuroo mondott neki valószínűleg és elég hamar kilépett a Valorantból és a hívást is felbontotta Discordon.

Ott álltam Bokuto mögött és csak pislogtam azon, hogy összekaptak Kurooval. A szürke hajú levette magáról a fülest, az asztalra tette, majd beletúrt szürke, lelapult hajába. Egy nagy levegőt vett, majd kifújta és sóhajtott egyet.

  – Ennyire rossz, hogy ezt elbuktátok? – kérdeztem esetlenül, mire bólintott.

  – Lose streakünk van – motyogta halkan.

Bánatosan néztem le rá, mellé léptem és elkezdtem piszkálni szürke tincseit. Ő elvette a kezét a hajából, majd felém nézett lebiggyesztett ajkakkal.

  – Csücsülj ide – kért, majd kicsit kijjebb tolta magát a székkel, hogy oda tudjak ülni az ölébe.

Mikor ezt megtette, oldalasan az ölébe ültem, és belenéztem a szemébe. Arcát kezdtem el simogatni és egy puszit adtam az ajkára. Ő erőtlenül viszonozta a puszimat és hozzábújt az arcomhoz.

  – Olyan jó hozzád bújni. Még mindig nem hiszem el, hogy a barátnőm lettél – motyogta kisfiúsan.

  – Én sem hiszem még el, de mennyi érzés – suttogtam örömteli hangon és megpusziltam a homlokát – Légyszi, hívd majd vissza Kuroot és mondd meg neki, hogy nincs baj.

  – Áh, lepereg róla. Tudod hányszor kaptunk így össze vagy csúnyábban? Csak a pillanat hevében vagyunk a másikra idegesek, de este már úgyis írunk a másiknak, hogy játszunk. Akarok vele Minecraftozni. Jössz majd te is? – nézett a szemembe.