Menedék |Bokuto × Reader|

32 | Nem vagy egyedül

Kurooval és Ryuval elmentünk az iskola hátsó részén keresztül arra a kinti részre, amit berendeztem magamnak, hogy majd fotózhassak. Ryu elég hamar el is ment, Kuroo azonban ott maradt velem és segített kipakolni és abban, hogy mindent elrendezzek most. Mivel meg akartam nézni, hogy jól be vannak–e állítva a fények, megkértem Kuroot, hogy álljon be nekem, hogy képet csinálhassak róla. Ő készségesen be is állt és miután csináltam róla pár képet, beállt a kamerám fölé, hogy a naptól lássak is valamit. Emiatt elmosolyodtam, ugyanis szó nélkül csinálta meg nekem és amikor megnéztem a képeket, akkor egyből kérdezte, hogy csinálok–e még, vagy álljon–e még modellt. Mikor mondtam neki, hogy jók lettek, meg is kérdeztem tőle, hogy megtarthatom–e őket, vagy töröljem ki. Ő csak elmosolyodott és mondta, hogy nyugodtan megtarthatom és majd küldjem el neki. Míg vártuk, hogy életre keljen a sulis fesztivál, addig hoztunk magunknak széket, amire majd le tudunk ülni. Az iskolának köszönhetően napernyőt is kaptunk, így azalatt beszélgettünk és pihentünk Kurooval. Valóban sokkalta jobban éreztem magamat attól, hogy itt volt velem. Még ha nem is beszéltünk, akkor kellemes volt a csönd. Ő nem erőltette azt, hogy folyamat beszélgessünk, nekem pedig igazából így volt kényelmes. Ilyenkor nézelődtem, hogy a többi osztály és ember miket is csinál.

  – Nagyon meleg van – legyezte magát a fekete hajú fiú és előre hajolt a szélben majd az árusok felé nézett – Elmegyek innivalóért.

  – Hoztam vizet – mutattam a táskám felé – Kérsz belőle?

  – Valami cukrosra vágyom, de azért köszi – mosolyodott el, majd felkelt a székéből – Kérsz valamit?

  – Nem kérek, köszönöm – ráztam meg a fejemet.

  – Sütit se? – kérdezte kérdően.

  – Tényleg nem kérek semmit.

  – És ha hozok valamit, akkor mit csinálsz? – kérdezte incselkedve és közben elém állt.

  – Kuroo, ne már – nevettem el magamat.

  – Hozok neked valamit – suttogta kedves hangon, majd magamra hagyott.

Kuroo után néztem, majd vissza előre. Már voltak páran, viszont ide még senki se jött. Igazából nem arra mentem, hogy minél többen jöjjenek és akkor se leszek szomorú, ha csak páran jönnek. Nem mindenki szeret fotózkodni és igazából itt is fizetni kell érte. Mégha az osztálypénzbe is megy majd a befolyt összegem.

  – Szia [Név]! – hallottam meg egy ismerős hangot és a mellettem lévő, eddig üres székbe most leült valaki. A fiú felé fordultam, és amikor megláttam őt, akkor vegyes érzéseim voltak miatta Bokuto tegnapi dolgai miatt – Elég meleg van, nem?

  – Pedig még csak reggel van – tettem hozzá, majd felé fordultam – Ryu valahol az épületben van.

  – Tényleg? – mosolyodott el hirtelen Marushi–san és zöld szemeivel felém nézett – Megadod a számát?

  – Persze. beírhatom a telefonodba? – kérdeztem meg illedelmesen, mire ő elő is vette rögtön a telefonját.

  – Egyedül vagy amúgy? – kérdezte, miközben én már gépeltem be Ryu számát a névjegyzékébe.

  – Egy barátom itt van velem, csak elment venni pár dolgot – válaszoltam neki, és vissza is adtam hamar a telefonját – Tessék, bent van a száma.

  – Ezer hála – húzta vissza mosolyogva a telefonját – Az öcsém már most teljesen be van pörögve. Leállíthatatlan – sóhajtotta.

  – Hello – jött vissza Kuroo és Marushi–san elé állt – Ott...én ültem eddig.