Az ölelést ülve folytattuk. Egymás karjaiba borulva ültünk... Az utóbbi 10 percben kattogásokat hallottam. Nem zavartattam magam, nem törődtem vele mind addig, míg Sam szitkozódó hangját meg nem hallottam.
-Azta kurva!-kiáltott fel. Kérdőn néztünk a földön ülő, telefont nyomkodó Samre aki észrevette, hogy megzavart valamit.
-Oh, bocsi srácok. Nem akartam megzavarni semmit,csak ez kurva jó lett és csak kicsúszott a számon.-mentegetőzött.
-Mi lett jó?-kérdeztük egyszerre.
-Hát, csináltam pár képet, mert unatkoztam. Észrevettétek, hogy már lassan 1 órája csak ölelgetitek egymást?-kérdezte mosolyogva.
-Nem vettem észre, és te?-kérdeztem Blacket akinek a válasza szintén ugyan ez volt.
-Jó, mindegy. Ez lett kurva jó kép.-mondta majd a telefonját felén mutatta, hogy megmutassa a rólunk készült képet.
-Tényleg jó.-mondtam mosolyogva és Black mellkasának dőltem.
-Lassan mennünk kéne. Késő van.-mondta Black, miközben feltápászkodott a földről engem felsegítve. Ha Black nem mondja, hogy késő van, akkor észre se veszem, hogy fáradt vagyok. Most, hogy kijelentette, ásítottam is egyet.
-Hány óra van?-kérdeztem.
-Hamarosan éjfél.-felelte Sam.-Majd átküldöm a képet.-mondta mosolyogva, mire csak bólintottam jókedvűen.
/Blacknél/
-Adok ruhát, hogy el tudj menni fürödni. Éhes vagy?-kérdezte miközben végig a szemembe nézett.
-Köszi. Nem, nem vagyok éhes, inkább álmos.-mondtam nevetve.
-Rendben.-mondta mosolyogva és átnyújtott egy hozzám mérve hatalmas pólót és egy alsót. A ruhákat megfogva elmentem fürödni.
Miután végeztem, a ruhákat magamra kaptam és kiléptem a fürdőből. A ruháknak tipikus Black illatuk volt. Miután ezt megállapítottam, befeküdtem Black ágyába és telefonozni kezdtem, hogy elüssem az időt, míg Black végez.
A percek lassan teltek, de Black gyors volt. Gyorsan lefürdött majd ő is befeküdt az ágyba, mellém.
-Jó éjt.-mondta és egy puszit nyomott az arcomra.
-Neked is.-mondtam és viszonoztam tettét. Ez után karával átkarolt, arcát hajamba temette, majd hallottam halk szuszogását.
/Reggel a suliban/
Mivel sikeresen elaludtunk, nem volt időnk sétálni a suliig, ezért Black motorjával indultunk el. Mindketten fáradtak voltunk, mert reggel 7-kor már kezdődött a 0. óra.
Mikor odaértünk, néhány diák volt az kapunál akik rendesen meg is bámultak minket. Nem törődtünk velük, kéz a kézben sétáltunk a bejárat felé, miután leszálltunk a motorról.
Mikor beértünk az épületbe, a folyosón elsétáltunk a szekrényeinkhez. Rengetegen voltak még ilyen korán is a szekrényeknél pedig csak a kettőn osztályának volt ma 0. órája.
-Ev, délután jössz a pályára?-kérdezte Black miután visszajött.
-Persze.-mondtam majd bezártam a szekrényemet és elköszöntem Blacktől, mert mennem kellett órára.
Az órák végén a szekrényemhez léptem, elpakoltam és bevártam Blacket, mert megbeszéltük, hogy a szekrényemnél találkozunk. Miközben pakoltam, találtam egy papírt, pont akkor mikor Black odaért hozzám.
-Szia.-köszönt és nyomott egy puszit az arcomra amit köszönés után én is viszonoztam. Ezután elolvastam a papírt amire ez volt írva:
Gyere órák után a töri terembe, beszélni valóm van veled!
-V
-Ki lehet Ő?-kérdeztem csak úgy magamtól, megfelejtkezve Blackről.
-Kicsoda? Mi van ráírva?-kérdezte miközben kivette a kezemből. -Elmegyek veled.-mondta miközben ajkait hajszálvékonyra préselte, szemöldökét összehúzta.
Black határozott lépésekkel célozta meg a történelem termet. Alig bírtam lépést tartani vele, mindaddig míg meg nem állt a terem ajtaja előtt, ott bevárt engem.
-Bemegyek előre.-mondta majd meg se várta, hogy válaszoljak valamit, belépett a terembe.
Félig-meddig számítottam rá, hogy Violettel futunk össze itt. Elég világos volt, hogy miattam lett lepasszolja, ezért nem is csodálkozom.
-Mit szeretnél Violet?-kérdezte Black.
-Nahát, így még jobb lesz a beszélgetés.-virult fel Violet arca amint meglátta Blacket.-Üljetek le nyugodtan.
-Mit szeretnél?-kérdeztem kedvesen.
-Csajosan elbeszélgetni, de mivel B is itt van, inkább csak simán beszélgetni.-felelte ördögi tekintettel.
-Akkor vágj a közepébe, mert nem érünk rá egész délután.-felelte Black szúrósan.
-Mondom én, nem kell sürgetni.-tette fel a kezét Violet.-A lényeget akartad, most megkapod.-felelte rosszindulattal. Előre éreztem, hogy valami nem stimmel. Valami gáz lesz itt.
-Emlékszel, mikor olyan sokat ittál?-kérdezte Violet megdöntve a fejét, miközben Black felé intette szavait.
-Aha.-szűkszavú válasz.
-Kitálaltál pár dolgot magadról és a drága Evelynedről is.-mondta gonoszra húzva a száját.
Ennél a mondatnál megdermedtem. Mégis mit tudott rólam beszélni? A fantáziám rögtön elkezdett dolgozni...
-Tudod Evelyn, nem vagy te sok mindenben ártatlan...az anyád halála is a lelkeden szárad.
Bekönnyesedett szemekkel a földet bámultam mozdulatlanul. Láttam, hogy Black riadtan felém fordul, mégse néztem fel rá. Térlátásból láttam, hogy Black meg akarja magyarázni,d e Violet félbeszakította.
-Á-á. Pofa be Black maci. Nincs vége.-mondta Violet.
Az igazságot megvallva, nem akartam maradni. Sem Violettel se Blackkel egy szobában. Táskámat felkapva és szemkontaktusokat elkerülve rohantam ki a teremből az üres folyosóra.
Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy Black ezt elmondta, a legféltettebb titkomat kitálalta egy pletykás picsának aki csak a hírnév miatt volt Blackkel. Könnyeimet törölgetve siettem ki az épületből. Hallottam, hogy Black a nevemet kiabálva rohan utánam, de nem akartam megvárni. Túl nagy sebet tépett fel ahhoz, hogy most a szemébe tudjak nézni. Megígérte, hogy soha senkinek nem mondja el, amit én el is hittem neki. Ő volt az egyetlen aki tudott erről, még apámnak se mondtam el.
-Ev! Várj meg!-mondta majd pár másodperc múlva a vállamnál fogva állított meg.
-Menj el Black.-mondta lehajtott fejjel.
-Ev. Nagyon sajnálom. Tudom, hogy kibaszottul elcsesztem. Kérlek bocsáss meg. -ereszkedett térdre.
-Menj el.-mondtam miközben egy könnycseppet töröltem le az arcomról.
-Ev. Ne csináld kérlek. Sajnálom nagyon. Teljesen részeg voltam, nem tudtam, hogy mit beszélek.-mentegetőzött.
-Nem kellett volna innod, nem mentség az, hogy részeg voltál. Ahelyett, hogy mentegetőzöl, kitalálhatnád, hogy hogyan tedd ezt rendbe.-feleltem miközben szemeibe néztem most először. Igyekeztem a tekintetembe belesűríteni minden érzelmet, hogy bizony érezze, hogy mekkora hibát követett el.
-Igazad van, sajnálom. -mondta és felállt.-Hova mész?-kérdezte halkan.
-Nem tudom, lehet felhívom Samet, hogy had mehessek át hozzá.-feleltem miközben eltűrtem egy tincset a szemem elől.
-Értem, átugrom majd.-félve állt ott, hogy mi lesz erre a reakcióm.
-Rendben.-mondtam és azt hiszem ezzel megnyugtattam egy kicsit.
-Vigyázz magadra.-búcsúzásként megölelt majd egy csókot lehelt ajkaimra. Igaz szomorú, csalódott és egyben mérges voltam, de nem szűntek meg a Black iránti érzéseim, ezért viszonoztam tetteit, majd kibontakoztam öleléséből és ott hagytam az épületben.
A lépcsőn lefelé menet megcsörgettem Samet, aki rögtön fel is vette.
-Hello.-köszönt bele.
-Szia Sam. Átugorhatok hozzátok?-kérdeztem halkan.
-Persze, leugrom érted, hol vagy?-kérdezte. Érezhető volt a hangjában, hogy tudomására adtam, hogy valami baj van.
-A suli előtt.-adtam választ.
-2 perc és ott vagyok.-mondta és letette.
Az a 2 perc pillanatok alatt letelt. Sam gyalog érkezett meg a suli elé.
-Baj van?-kérdezte, miközben egy öleléssel köszöntöttük egymást.
-Talán.-húztam el a számat.
-Hol van Black?-kérdezte és körbenézett, hátha meglátja a legjobb barátját.
-Próbálja jóvátenni azt amit elcseszett.-feleltem robot hangon.
-Rákérdezzek?-kérdezte megfontoltan.
-Ne.-feleltem majd az út többi részét csendben tettük meg, míg Sam házához nem értünk. Belépve a házba Sam a nappaliba ment TV-t nézni én pedig a konyhába házit írni és megtanulni mindent hétfőre.
Mikor végeztem elpakoltam és bementem a nappaliba Samhez.
-Elmeséled, hogy mi történt?-kérdezte Sam egy idő után.
-Nem tudom, hogy elmondjam-e.-fújtam ki a levegőt.-Lehet tudnod kéne róla, hogy miért vagyok ekkora lelki roncs...-gondolkodtam hangosan.
-Nem vagy lelki roncs Ev.-mondta Sam.
-Ha elmondom, hogy mit tudott meg Violet Blacktől, akkor megfogod érteni, hogy miért mondtam, hogy lelki roncs vagyok...
Sam erre nem mondott semmit, gondolkodva elhúzta a száját és várt.
-Black elmondta azt a titkomat amit még a saját apám se tud. Csak Ő és én tudtuk ezt.
-De mit?-kérdezte értetlenül.
-Azt, hogy részese vagyok anyám halálában. Talán meséltem, hogy anyám asztmás volt. Minden úgy kezdődött, hogy elkezdett köhögni a szobájában. Én semmit se sejtve tovább tanultam...Aztán a köhögés abba maradt, mikor egy hangos csörömpölést hallottam. Kinéztem a szobámból és olyat láttam amit soha senkinek nem kívánnék. Anyám ott kúszott a földön és fuldoklott, mert az a hülyesége kifogyott én meg lefagyva néztem végig ahogy megfullad. Lesokkolódtam, nem bírtam megmozdulni se. Mikor hívtam a mentőket, tudtam, hogy már menthetetlen.-mikor befejeztem a mesélést, csak akkor vettem észre, hogy ismét elárasztották a könnyek az arcomat és már remegek is, ahogy az emlékek ismét felszántják elmémet.
-Ev, figyelj rám. Nem a te hibád.-próbált nyugtatni Sam de nem jött össze neki.
-Már hogy ne lenne az enyém? Nem tettem semmit, hogy megelőzzem! Ha nem fagyok le akkor még mindig élne! Érted már, hogy miért voltam olyan 7.-ben? Ezért! Mert az végig emésztett. Senki nem tudta akkor csak én! Mikor Blackkel megismerkedtem és már eléggé megbíztam benne, akkor mondtam el ezt neki. Megígérte, hogy nem mondja el senkinek! Erre elmondta az egészet Violetnek, mikor együtt voltak! Azzal próbálta magát védeni, hogy részeg volt! Érted, hogy miért vagyok lelki roncs már?-kiabáltam és csapkodtam sírva.
-Shhhh.-próbált lenyugtatni, ölelésbe vont, de nem bírtam ezen túllépni. Túl nagy seb ez a múltból...