Függőség 1-2✅

2. fejezet

Hazaérve láttam, hogy Shawn a konyhában telefonozik, apám és Karen pedig TV-t néztek. Nem törődve senkivel felmentem a szobámba és gyorsan lefürödtem. A puha ágyamban feküdve már az álmok világába készültem átlépni, mikor is kopogtak. Morogtam egy " szabad" szerűséget majd hallottam, hogy kinyílik az ajtó.

-Bocsi, de van egy kis gond.-mondta Shawn.

-Hmm...-dünnyögtem fáradtan.

-Apádék elmentek aludni, nem megyünk haza.-mondta érzelemmentes hangon. Erre kipattantak a szemeim és az a fáradság is távozott a szemeimből.

-Remek!-dünnyögtem.- És ezzel most mit kezdjek?-kérdeztem ráemelve tekintetemet.

-Esetleg elmondhatnád, hol aludjak, vagy esetleg hol fürödjek?-kérdezte felvonva szemöldökét.

Fáradtan kimásztam az ágyamból majd arrébb löktem Shawn az ajtóból és mondtam neki, hogy kövessen. A szomszéd szobába vezettem, ami a vendégszobának felelt meg. Volt minden benne, fürdő, wc és persze ágy is.

-Megfelel?-kérdeztem unott hangnemben.

-Meg, kösz.-mondta. Kisétáltam a szobából majd a köntösömet felkaptam és kiléptem az erkélyre. Muszáj volt elszívnom egy cigarettát, idegileg már nem bírtam, hogy Shawnnal egy tető alatt alszunk. Miután a cigit elszívtam még kint maradtam az erkélyen levegőzni.

Éjfél fele bementem a szobámba aludni.

Másnap reggel 08:00-kor keltem fel. Gyorsan felöltöztem és lementem a konyhába a kémia füzetemmel. Kerestem valami ehető reggelit, majd a drága kémia vázlatom olvasása közben megettem. Továbbá sem mozdultam a konyhából, tanultam a hétfői dolgozatomra.

Szép lassan mindenki felébredt, majd a konyhában megreggelizett. Apám biztos mondta Karennek, hogy ilyenkor engem nem szabad zavarni, mert nem szóltak semmit, csak csendben ettek. Nos Shawnról ezt már ne lehetett elmondani. Ő leült mellém, hangosan csámcsogni kezdett a fülem mellett és ő is olvasta, vagyis pontosítok, bámulta a füzetemet. Tudta, hogy utálom, ha idegesítenek, természetesen semmit nem tett az érdekében, hogy ezt enyhítse, helyette elkezdte teli szájjal motyogni, hogy hogyan lesz az atomból molekula vagy már nem is tudom mit mondott. Artikulálatlan beszédéből semmit nem értettem.

-Befognád?-kérdeztem szúrós tekintettel.

-Hmm...nem.-mondta majd elröhögte magát.

Megforgattam szemeimet majd magára hagytam a konyhában. Felmentem a szobámba tanulni. Minden írásbelit megírtam. Mindig is szorgalmas voltam, a jegyeim se voltak rosszabbak négyesnél, jó azért néha becsúszott egyes is, de úgy általánosságban mindig mindenre készültem, szorgalmi feladatokban is mindig részt vettem, az órákon pedig szorgalmasan jelentkeztem. Amióta anyukám meghalt ezzel foglaltam el magamat, folyamatosan a sulira koncentráltam. Apám büszke volt rám a jó jegyeim, a versenyeken elért helyezéseim miatt.

Ebédkor lementem a konyhába teríteni, és segíteni apámnak az ebédet elkészíteni, pontosabban a desszertet. A specialitásomat csináltam meg, mars csokis kekszet.

Az ebéd pont ugyan úgy telt, mint a múlt esti vacsora, bor nélkül. Mivel annyira nem voltam éhes ezért felmentem a szobámba folytatni a tanulást.

Délután apám feljött Karen és Shawn társaságában a szobámba.

-Azta, milyen hangulatos a szobád!-csodálkozott Karen az karácsonyi égők fényére célozva.

-Köszi.-mondtam majd a továbbiakban a fizikára szenteltem volna a tekintetemet, de miután kiderült, hogy nem azért jöttek fel, hogy megcsodálják a szobámat, feléjük fordultam és figyeltem a szavaikra.

-Nos Evelyn, tegnap sokat beszélgettem Karennel és azon gondolkodtunk, hogy elköltözünk hozzájuk, ezt a lakást pedig Karen segítségével eladjuk.-mondta apám.

-MI?!-akadtunk ki teljesen Shawnnal. Tudtam, hogy egyszer egy helyen fogunk lakni, de nem gondoltam volna, hogy már most össze akarnak költözni. Hiszen én még csak tegnap találkoztam Karennel és Shawnnal!

Próbáltam úgy kezelni, mint egy felnőtt ezért helyesbítettem magamat és ezt feleltem:

-Vagyis, remek, nagyon örülök, hogy ennyire boldogok vagytok együtt.-erőltettem egy műmosolyt az arcomra.

-Tudtam, hogy elég érett vagy ahhoz, hogy megfelelően kezeld ezt a helyzetet.-mondta apám majd Karennel kisétáltak a szobámból. Shawn azonban maradt és engem bámult.

Nem törődtem vele, teljesen kiborított, hogy már költözni akarnak. Semmivel nem foglalkoztam, kivettem a szokásos helyeméről a doboz cigarettámat majd zsebre nyomtam és otthagytam Shawnt a szobámban. Mondtam apámnak, hogy elmegyek sétálni, mert sokat tanultam, pedig egyáltalán nem ez volt az indokom. Ha úgy vesszük épp bűnt akartam elkövetni apám szemében, hisz életében nem bagózott, erre az egyetlen lánya rá van szokva hónapok óta ő pedig nem tudja.

A szokásos helyemre indultam, a parkba, mikor meghallottam Shawn hangját.

-Hé! várj már meg!-kiabált. Nem lassítottam, tovább sétáltam mindaddig, míg utol nem ért.

-Mi a bánatot keresel erre? Miért nem tudsz leszállni rólam? Miért nem veszed észre, hogy nem keresem a társaságodat? Miért nem fogod fel, ha veled akarnék lenni a parkban, akkor hívtalak volna?-kérdeztem kiabálva.

-Hmmm...lehet, elgondolkodom, hogy elmondom-e apádnak, hogy bagózol.-mondta megfontoltan, állát simogatva.

-Remek! Nem elég, hogy tönkre teszed az életemet, de még azt is akarod, hogy rossz legyen a kapcsolatom az apámmal. Tudod, rohadtul utállak.-szűrtem fogaim között, összeszűkített szemekkel.

-Nem én teszem tönkre az életedet! Nem tehetek róla, hogy az anyád elhagyta apádat! Mégis mit vártál?! Hogy apád utána egyedül fogja leélni az életét? Nem tehetek róla, hogy összeismerkedtek!-kiabált velem.

-Semmit nem tudsz anyukámról!-kiabáltam könnyeimet hullatva, majd mellkasánál ellöktem én pedig szaladni kezdtem. Zokogva szaladtam Shawn elől, a valóság elől...