Függőség 1-2✅

67. fejezet

Hamar Blackékhez értem, akik csendben vártak engem. Tulajdonképpen a ház előtt lévő kis patkán üldögéltek, mire azonnal az jutott eszembe, hogy esetleg nem tudtak bemenni az ajtón, de szerencsére ez nem történt meg, mert miután megláttak engem, felálltak és Black kitárta az ajtót, hogy bemehessek. Miközben Black az ajtóban állt és addig szorosan megöleltem Samet.

- Szia. – köszöntem neki és tovább öleltem. Annyira jó volt, hogy nem történt baj. Egész nap az a gondolat kínzott, hogy mi lehet vele, vajon jól van-e, mit csinálhat éppen.

- Szia. – viszonozta kedves és megkönnyebbült köszönésemet. Ezt követően bementünk a házba és a már szokásos gyülekezési helyünkre mentünk, ami a nappali volt. Black mellett foglaltam helyez a kanapén, míg Sam velünk szembe ült le a fotelre.

- Kértek valami innit? – kérdezte Black.

Sam és én mindössze vizet kértünk, így miután Black kiment a nappaliból, ketten maradtunk Sammel. Őszintén kicsit zavart a néma csend, de nem jutott eszembe semmi, amivel beszélgetést kezdeményezhetnék, ezért inkább csak csendben vártam. Sam azonban nem hagyta annyiban. Nyilván őt is zavarta a csend.

- Milyen volt a munka? – érdeklődött.

- Eltelt. Viszonylag jó volt. – húztam el a számat, mert erre a kérdésre eszembe jutott a reggeli beszélgetésem Graysonnal. Akaratom ellenére is elmosolyodtam, mikor felidéztem Grayson elszörnyedt arcát, mikor megtudta, hogy a legfőbb riválisa barátnője vagyok. Szinte biztosra veszem, hogy ma este nehezen fog elaludni.

- Na mi van? Mi történt? – kérdezte kis mosollyal az arcán, mikor feltűnt neki, hogy magamban mosolygok.

- Ezt majd kettesben megbeszéljük, ha jó neked. – válaszoltam, mert hallottam, hogy Black hozza a poharakat és a vizes palackot.

- Rendben. – bólintott és bizalmas mosolyra húzta szája sarkát.

Örültem, hogy visszakaptam azt a Samet, akivel bármit bármikor meg tudtam beszélni és sosem mondta el senki másnak. A kedves, becsületes, önfeláldozó és önzetlen Sam visszatért az életembe.

- Tessék. – nyújtotta felém Black a poharat, majd ugyanezt megtette Sammel is. Öntött vizet a poharunkba, majd ismét helyet foglalt mellettem, aztán a semmiből egy nagy puszit nyomott az arcomra.

Természetesen mind ezután Black sem kerülte el a milyen volt a munka kérdést. Rögtön ezzel kezdett.

- Pont olyan, mint az előző két napon. Kevesebben voltunk és így több feladat hárult rám, de ennek ellenére teljesen tűrhető volt. Ugyan úgy elfáradtam a folyamatos talpalásban de most már kezdem megszokni. Igazából ennyi volt. – feleltem.

Sejtem mire gondolhattok. Miért hazudok Blacknek a munkahelyemről? Igazából csak elhallgatok egyes dolgokat, amiről nem feltétlenül kell tudnia. Tisztában vagyok azzal, hogy egy kapcsolatban nem előnyős titkolózni, még akkor sem ha a nemes cél az érdek. Ki tudja, lehet, hogy majd pont ez okozza a végzetünket. A folytonos elhallgatások, titkolózások a másik előtt. De nem vagyok benne biztos, hogy jól sülne el minden, ha elmondanám. Így, hogy nem sokat tud erről az egészről, nem gondol bele több dologba, mint amennyi van, mindössze felfogja, hogy a barátnője egy kávézóban dolgozik és annyiban hagyja a dolgot. De mi lenne, ha mindenről tudomást szerezne? Kérné, hogy hagyjam ott a kávézót? Minden délután elém jönne, hogy lássa nem történt semmi baj? Nem tudom és talán nem is akarom. Eddig minden gördülékenyen ment és nem fog megváltozni ez az egészen addig biztosan, míg Black rá nem jön, hogy Grayson a főnököm. Talán majd beavatom, ha már mondjuk két hetet lehúztam. Látni fogja, hogy nincs gond és, hogy a továbbiakban sem lesz.

A lényeg, hogy minden kapcsolatban vannak titkok. Mert a titkok az emberekhez tartoznak.

Gondolatmenetemből Black kérdése rántott ki, melyet Samhez címzett.

- És hogy vagy? Ev biztos tudni akarja. – mondta Black mosolyogva.

- Igen. A tegnapi után egy kicsit megijesztettél és ma egész nap azon kattogtam, hogy mi lehet veled. - vallottam be.

- Igazából kicsit jobban vagyok, de még nem múlt el teljesen ez a szar érzés. – vallotta be és látszott rajta, hogy tényleg küszködik még néhány dologgal saját magában. Egyedül azt sajnáltam, hogy ebben mi képtelenek voltunk segíteni, mert mi nem tudjuk leküzdeni azokat a démonokat, amik jelenleg ostromolják Sam lelkét. Samnek ebbe a csatába egyedül kell bevonulnia és megnyernie. Mi csak támaszt tudunk neki nyújtani, mert mi édes kevesek vagyunk ahhoz, hogy szembeszálljunk a lidércekkel Samért.

- El fog múlni Sam. Csak idő kérdése. – biztattam halvány mosollyal az arcomon.

- Tudom, csak mondjuk, haladhatna az idő kicsit gyorsabban, hogy túl legyek már rajta.

- Mindennek megvan a maga ideje Sam. – mondta Black miközben szorosabban ölelt magához a vállamnál fogva. Mintha valamitől tartana és biztos akar lenni benne, hogy ilyen nem történik velünk soha.

- Nem válthatnánk témát? – látszott Samen, hogy nem szívesen beszél erről.

- De. Persze. – egyeztem bele egyetértően. Nem erőltetem azt a témát amit nem szükséges és ebben a helyzetben tiszta volt, hogy átugorhatjuk. Samet is megviselte és többek között engem is.

- És akkor most miről beszéljünk? – kezdte tanácstalanul Black.

- Tulajdonképpen szerintem én megyek is. Örülök, hogy beszélhettünk egy kicsit. Hálás vagyok nektek. – állt fel Sam. Erre én azonnal Black felé fordultam.

- Nem lenne gond, ha elmennék Samhez? Persze ha csak nem zavarok. – az utóbbi mondatot már Samnek címeztem.

- Dehogy zavarsz. – mondta Sam. – Black? Nem bánnád ha eljönne hozzám? – kérdezte ő is.

Black először rám, majd Samre nézett összehúzott szemöldökkel, mintha csak arra akarna rájönni, hogy mit szervezkedünk a háta mögött, de végül ellazult és beleegyezett.

- Dobok egy SMS-t ha végeztem és jövök. – mondtam, majd egy gyors csók után elindultunk együtt Sammel hozzá.

Sziasztok!❤❤

Tudom ismételten késtem ezzel a résszel ráadásul még rövid is lett sajnos.
Remélem elnyeri a tetszéseteket és írtok egy kommentet és csillagozok is.
Igyekszem a folytatással.
Élvezzétek az őszi szünetet💖💖💖