Függőség 1-2✅

80. fejezet

A hét további napjai gyorsan elteltek. Borzalmasan kellemetlen volt Graysonnal a munka a napokban, de nem tulajdonítottam neki túl nagy figyelmet. Reggel elmentem és délután Blackkel hazamentünk. Még mindig mániákusan kísérgetett engem munkába reggelente és feltétel nélkül jött mindig háromkor elém. Őszintén most sokkal inkább örültem neki, hogy nem egyedül kell mászkálnom a meló miatt, mint az elején. Mindig beszámoltam Blacknek a fejleményekről, hogy mennyire nem érdekel Grayson és, hogy mennyire feszült köztünk a hangulat. A barátom félig meddig örült neki, hogy a kapcsolatunk egyre rosszabb. Sokkal szívesebben hagy itt engem egy hétre, úgy hogy beszélő viszonyba is alig vagyunk Graysonnal, mint mikor folyton kialakult köztünk valamilyen szempontból a szenvedélyes utálat.

Szerdán megszületett az öcsém is, míg munkában voltam. Shawn hívott fel ebédszünetben, hogy Ben megszületett délelőtt tíz óra harminchat perckor. Onnantól kezdve senki se tudta elrontani a kedvem és mikor vége lett a munkaidőmnek, megkértem Blackket hogy egyenesen vigyen be a korházba, hogy én is láthassam. Az orvosok azt mondták, hogy vasárnapra haza is engedik, mert egészséges kisbaba.

A csütörtök is olyan hamar eltelt, mint a többi nap. Ha lehetséges még kevesebb beszélgetéssel és több odafigyelésre a munkában. Sokszor láttam Graysonon, hogy bosszankodik, de nem hoztam fel témában egyszer sem.

Ma volt az utolsó munkanapom a héten. Black mint mindig, elkísért a kávézóba. Mindig különösen figyelt Grayson esetleges apró jeleire, de mostanra annyira elhidegültünk egymástól, hogy szemernyi aggodalom se maradt Blackben, amiért itt kell hagynia az ellenségével. A legutóbbi veszekedésünk óta tényleg jobban megbízott bennem és megtartotta az ígéretét, miszerint elhiszi, hogy nincs köztünk semmilyen olyan kapcsolat, ami miatt tarthatna.

– Jó munkát, kicsim. Délután jövök érted – mondta, majd csókot lehelt az ajkamra. Ezen a héten egyszer se veszekedtünk és nagyon örültem, hogy végre megszilárdult a bizalma felém. Indulatoktól mentes napjaink voltak.

– Már csak ez az egy nap és hétvége. Olyan jó kimondani – lelkesedtem mire egy aranyos mosolyt varázsolt az arcára és megölelt és még egyszer megcsókolt. Mindkettőnk érezte, hogy a jövő hét, mikor Black nem lesz itt, nehéz lesz ezért igyekeztünk kimutatni egymás felé a szeretetünket. Akár nyilvános helyen voltunk, akár nem, mindig elcsattant egy szenvedélyes csók köztünk, ha nem több.

– Van már terved hétvégére? – kérdezte Black és szeretetteljesen nézett rám.

– Veled lenni – mosolyogtam és éreztem, hogy pirulok. Black ezt örömmel nézte végig, hogy az arcom egyik pillanatból a másikba paradicsom vörös lesz.

– Én is pont így tereztem – felelte, majd elköszönt végleg, hogy mehessek dolgozni.

– Black! – kiáltottam utána a kávézó ajtajából. – Hiányozni fogsz!

– Te is hiányozni fogsz! – fordult vissza egy eget rengetően szexi mosollyal az arcán. Ezt követően beléptem, és ami először a szemem elé tárult az Grayson tekintete volt. Ha lehet ilyet mondani erre a helyzetre, lelkemig hatolt ezzel a nézéssel. Összehúztam a szemöldökömet, mert nem értettem, hogy miért kell ennyire megbámulni.

– Most mi van? – kérdeztem kissé felháborodottan.

– Semmi. Kihoznád a raktárból a poharakat és a szalvétákat? – kérdezte és felvette mézes-mázos modorát. Ebbe meg mi ütött? Biztos ő is örül, hogy a héten ez az utolsó nap, mikor egy légtérben kell elviselnie és szinte biztos voltam benne, hogy a hirtelen jött kedvessége mindössze gúnyból ered.

– Hát hogyne – válaszoltam, majd fordultam is és elindultam az említett helyiség felé.

Felpakoltam magam a papírpoharakkal, majd a szalvétákkal is és kivittem a pulthoz, ahová miután letettem, elkezdtem a helyére pakolni őket. Graysontól mindössze egy méter választott el. Továbbra is a kellemetlen, már-már megszokott csend uralkodott köztünk. Ő a papírjaira írogatott én pedig pakoltam. Háttérzajnak mindössze a rádió szólt, amit Grayson az elmúlt héten erőszeretettel bekapcsolt.