ÁTÍRÁS ALATT
„De tudhattam volna, hogy egy olyan erős kapcsolat, ami köztünk van, nem múlik el fájdalom nélkül. És jelenleg mindketten küzdöttünk a fájdalom ellen, mert nem akartuk elveszíteni egymást."
#1 in barátság 2019.12.22.
#6 in ifjúságiiroda...
A továbbiakban a szokásosat csináltuk. Deszkáztunk és beszélgettünk. Bár őszintén, most nem nagyon éreztem jól magam a társaságukban. Valami más volt. Mintha Sam és Black nagy ívben leszarna. Luke nem szekált, Hunter nem viccelődött.
-Fiúk, szerintem én megyek.-mondtam halkan.
-Miért?-kérdezték.
-Nem érzem jól magam, valami más. Nem jó a hangulat, Hunter nem mesél vicceket. Luke nem szekál. Sam és Black, ti pedig szinte leszartok.-mondtam válaszul lehangoltan.
-Ez nem igaz.-kezdett tiltakozni Sam.-Nem szarunk le.-mondta.
-Jó, mindegy. Senki nem néz rám, mintha levegő lennék.-húztam el a számat.
-Ne erőltesd kérlek.-mondtam lehajtott fejel.- Amióta elmondtam, hogy Shawn mit csinált, azóta furák vagytok. Nem örülök annak, hogy itt van, ha netán azt gondoltátok és ezért néztetek levegőnek. Utálom őt és utálni is fogom.-mondtam.
-Akkor jó.-mondta Sam majd felkapott a csípőmnél és megpörgetett.-Ne legyen rossz kedved. Szeretnél fagyizni?-kérdezte.
-Sam, tél van. Persze, hogy szeretnék.-mondtam nevetve.
A fiúk meghívtak egy fagyira. Nagyon rendes volt tőlük. Nem nagyon izgatta őket, hogy hideg van, megengedték nekem.
-Viszont, ha hazaértél igyál meleg teát! Különben fájni fog a tokod, mellesleg tudod, hogy Black nem ad betegnek OLYAN cigit.-suttogta az utóbbi mondatrészt Sam.
-Rendben, tudom.-mondtam mosolyogva.
A fiúktól elköszöntem majd hazaballagtam. Kezdtem megszokni, hogy Shawn itt él velem, egy tető alatt. Ő is és én is a szobánkban töltjük az időnk nagy részét. A szülők pedig az idejük nagy részét múzeumokban, puccos éttermekben és egyéb helyeken töltik. Abban reménykedtek, hogyha otthon hagynak minket kettesben akkor jobban megnyílunk egymásnak, eltudunk majd beszélgetni és egyéb foglalkozásokat végezni. Hát ebben nagyot tévedtek. Ők nem tudják, de mi egymáshoz se szólunk. Szinte nem is találkozunk. Igazából én kerülöm őt, nem tudom, hogy észrevette-e de nem akarok vele beszélni és szemkontaktusba se szeretnék kerülni vele. Viszonylag megy ez a tervem. Eddig...
Az ajtómon kopogást hallottam. Megforgattam a szemeimet és kikiáltottam egy "Mi van?!"-t. Az ajtó kinyílt és Shawn lépett be rajta.
-Bajod van velem?-kérdezte.
-Igen.-mondtam mosolyogva és bólogatva.
-Mégis mi?-kérdezte meglepetten. Nem számított arra, hogy ilyen reakciókkal mondom ki a válaszomat.
-Hát ha elkezdeném sorolni holnap estig nem végeznék. Ha nem baj megkímélném magunkat ettől. Az idő nem játék.-mondtam majd visszafordultam a matek füzetemhez.
-Kerülsz engem. Miért?-kérdezte.
-Nem tudsz leállni a kérdéseiddel?-kérdeztem kicsit felháborodva.
-Nem, addig nem, míg meg nem tudom az okát.-felelte karba tett kézzel.
-Takarodj ki a szobámból. Ha nem mész esküszöm, hogy megverlek és az hazudom majd az apámnak, hogy leestél a lépcsőről.-mondtam összeszűkített szemekkel. Idegesített a kérdéseivel, nem mellesleg az időmet is lopta. Épp matekot tanultam, mert jelenleg 4.5-re állok és kell az 5-ös.
-Jaj! Most félnem kéne egy lánytól?-tetetett ijedséget.
-Igen, félned kéne. Nem félek megütni téged.-mondtam.
-Nem félsz, hogy visszaütök?-kérdezte nyugodt hangsúllyal.
-Nem. Tudom, hogy nem ütnél meg.-vigyorogtam az arcába.-De most már fáradj ki a szobámból, mert holnap matekból írok.-mondtam.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Se szó se beszéd, becsukta az ajtót és többet nem zavart. Csodálkoztam, hogy elment, hogy matekozhassak. Le a kalappal előtte, mégis van benne annyi, hogy ne szarja le a körülötte élő embereket. Habár tudtam, hogy ebbe más is közrejátszott...Nem hagyott volna békén, ha nem tudná, hogy nekem ez most fontos. Nem hagyott volna békén, ha ÉN nem lennék neki fontos.
Borzalmas annak a tudatnak birtokosának lenni, hogy van aki szeret, de te nem szeretheted. Nem hogy nem szeretheted, nem is szereted. A szó szoros értelmében utálod. Bonyolult az élet és néha kegyetlen is... Némi bűntudatot érzek, hisz szeret engem, én pedig bunkózom vele. De ezt az ő érdekében csinálom. Hátha megutál a folytonos bunkózásomért, a kerülésért. Tudom, kegyetlen vagyok azért amit a mostohabátyámmal teszek, de nincs választásom, vagy kínzom azzal, hogy nem kaphat meg, vagy levegőnek nézem. Tudom, hogy a nem törődés rosszabb. Inkább beszélek vele úgy ahogy az előbb mintsem, levegőnek nézzem. Nem akarom még jobban megbántani, de nem tehetek mást. Nem mondhatom a szemébe, hogy "Hé hallod, emlékszel arra az estére amikor a pakolásban kellett volna segítenem és feljöttél, mikor aludtam? Mikor a fülembe súgtad, hogy szeretsz? Mert akkor nem aludtam, csak tetettem, hogy ne kelljen segítenem és lemennem. Hallottam minden egyes szót..."
Fáradtan fejeztem be a matek tanulást. Elpakoltam a táskámba, majd lementem a konyhába egy nagy adag forró teát készíteni. A vizet és a teafiltert előkészítettem, majd nekiálltam. A végén ízesítettem cukorral és citrommal, majd egy nagy pohárba beletöltöttem és felvittem a szobámba, hogy véletlenül se fussak össze a bátyámmal.
