Függőség 1-2✅

82. fejezet

Egy percig még vártam mereven az ajtó előtt, hátha csak viccelt és kinyitja előttem az ajtót, de miután meghallottam, hogy valami hatalmas csapódással összetört és Black káromkodik, feladtam és inkább nem reménykedtem tovább. Halálosan komolyan gondolt mindent.

Sajgó kezemmel, könnyeimet nyelve baktattam haza. Én megpróbáltam és minden tőlem telhetőt megtettem. Az már teljesen más kérdés, hogy Black nem hajlandó megbocsátani nekem. Nem az én hibám, hogy ennyire nagy a büszkesége.

Amíg bent voltam, fele ennyire se fájt a sérülésem, de most, hogy már nincs a közelemben Black egyre jobban realizálódott bennem, hogy a kezemet meg kéne nézetnem. Csak egyetlen egy bukkanó volt ezzel, hogy nem akartam elmenni, mert bár nevetségesen hangzik, ez az egy maradt nekem Blackből. Az ő okozta fizikai és lelki fájdalom.

Hazaérve lehajtott fejjel, mint aki elismerte a kudarcot és beletőrődött a vereségbe, felmentem a szobámba. Nem itattam több egeret, a könnycsatornáim már út közben kiapadtak.

Shawn valószívűleg észrevehette, hogy hazaértem, mert alig egy perce jöttem be a szobámba, ő máris kopogott.

– Gyere – szóltam eléggé kedvtelenül az ágyam szélén ülve. Annyira elhittem, hogy sikeres lehet ez a beszélgetés, hogy nincs mit vesztenem, hogy mostanra annyira kimerültem érzelmileg, hogy legszívesebben csak feküdtem volna. Tévedtem. A remény halvány érzését is elvesztettem.

Shawn belépett az ajtót és amint felfogta a körülményeket, rájött, hogy nem úgy történtek a dolgok, ahogy mi azt elterveztük.

– Sajnálom – hajtotta le a fejét szomorúan, majd leült mellém, vállamat átkarolta és magához húzott. Ha tudtam volna sírni, most mindent kiadtam volna magamból, de képtelen voltam rá, így csak a bátyám mellkasára hajtottam a fejem és szipogtam. – Te minden tőled telhetőt megtettél. Ne emészd magad - felelte.

– Mi történt a kezeddel? – riadt meg Shawn mikor meglátta a lábamon pihenő véraláfutásos kézfejemet.

– Rácsapta az ajtót... kétszer – válaszoltam és igyekeztem átadni neki szavak nélkül az üzenetet, hogy ez engem a legkevésbé sem érdekel.

– Najó, én szétverem ezt a görényt! Nem elég neki, hogy szakított veled, még bántani is mer? Mi lesz a következő? – felelte teljesen felháboródva.

– Nem szándékosan tette. Én tettem oda a kezem, mikor rám akarta csapni az ajtót. Én csak nagyon határozott voltam és nem hagytam annyiban és odatettem. Egyáltalán nem számított erre a mozdulatomra – védtem meg azonnal a volt barátomat.

– És másodjára? Azt mondtad kétszer csapta oda – kért számon.

– Ismét be akarta csapni előttem az ajtót, csak akkor a lábamat tettem oda, amit azután kirugott alólam. Elvesztettem az egyensúlyomat és pont rossz helyen támaszkodtam meg – feleltem felidézve az eseményeket.

– Menjünk el megnézetni – mondta, majd felállt velem és elindult velem le a lépcsőn, de én megtorpantam.

– Nem akarok ma már sehova se menni. Majd bekötözöm, nem nagy ügy – feleltem kedvtelenül.

– Nem hiszem el, hogy nem fáj! Mi van ha eltörött? – akadt ki Shawn a viselkedésem miatt.

– Nem azt mondtam, hogy nem fáj. És nem, nem törött el, mert tudom mozgatni az ujjaimat – feleltem, majd visszaindultam a szobámba. Shawn azonnal követett, de én nem akartam, hogy ismét velem legyen.

– Shawn! Szeretnék egy kicsit egyedül lenni. Megtennéd, hogy ma már nem nézel rám? Rendben vagyok, csak szeretnék kicsit gondolkodni – feleltem és kerültem a szemkontaktust.