SHOWNU's POV
-Daemin, engedj be! - dörömböltem a fürdőszoba ajtaján, amin nem sokkal ezelőtt a bömbölő lány berohant.
-Hagyj békén! - üvöltötte, és hallottam, ahogy valami összetört odabent.
Remélem tudja, hogy ezt nekünk kell majd kifizetni.
-Tudom, hogy mindez felkavaró, de ennyire nem kell túlreagálni - forgattam a szemem, miközben leültem a fal tövébe.
-Felkavaró?! Nem kell túlreagálni?! Shownu, tudod te, hogy miről beszélsz? Meg~
-Ne! Ne mondd ki - túrtam hajamba idegesen. A lány a túloldalon szakadozottan sóhajtott, aztán beállt a feszült csend.
-Annyi kérdésem van - szólalt meg pár másodperc csend után.
-Akkor hajrá, én ráérek. Bár egyszerűbb lenne, ha nem ajtón keresztül kéne ezt megbeszélnünk - nevettem fel kínosan.
-Nem akarok a szemedbe nézni.
-Mi? Miért? - ráncoltam a homlokom. Egyszer mintha Wonho is mondott volna valami ilyesmit.
-Figyelsz te rám egyáltalán? - üvöltöttem, miközben felkaptam az asztalról a piásüveget. Hoseok erőtlenül kapott utána, de hamar feladta a harcot.
-Normális vagy?! A menedzserünk két percen belül itt lesz, te pedig.... - ekkor tűnt fel az apró tenyérnyom az arcán.
-Ellie? - fontam keresztbe a karom, dühöm már csak apró parázs volt az előző lángoló fergeteghez képest. A szőke bólintott.
-Nem is emlékszem, hogy miért ütött meg. Kiabált velem, valami véres mellkasról beszélt. Fel akartam nézni, a szemébe, de...
nem mertem.
-Nem lényeges - láttam magam előtt, ahogy letörten rázza a fejét.
-Magadat hibáztatod? - tekintetem végigvezettem a szobán, kerestem a magabiztosságomat. Jól elbújt a kis huncut.
-Végig azt hajtogattam, hogy Wonho egy Szörnyeteg. Erre kiderül, hogy itt csak én vagyok az - megint sírásban tört ki, halk koppanások jelezték, hogy ütögette a fejét a falba.
-Fejezd be, Daemin! Wonho talán valóban egy Szörny, ahogy te fogalmazol. De...
-Shin Hoseok nem Szörnyeteg! - nyüszített fel, majd némivel csöndesebben kezdte mantrázni ezt az egy mondatot, mintha ezzel semlegesíthetne bármit is.
Mintha ezzel megtisztulhatna.
Nem akartam megzavarni, így hát felálltam, és a táskámhoz léptem. Kihalásztam belőle a csoportképet, és az ajtó alatt a fürdőszobába csúsztattam.
-Ez mi? - szipogta.
-Nézd meg Kihyunt! A mögött a mosoly mögött rengeteg elszenvedett átverés, elutasítás van - kezdtem mesélni, ő pedig csak hallgatott. Nem szólt közbe, meg sem nyikkant. De azért fejemben ott visszhangzott imádsága.
Shin Hoseok nem Szörnyeteg.
-Aztán ott van Hyungwon. Kiskorában anorexiát diagnosztizáltak nála, a No.Mercy előtti évben lett egészséges. Félek, sosem fogja visszanyerni az étvágyát teljesen - egyszer sem beszéltem másokkal az aggodalmaimról, de úgy éreztem, Daemin megérdemel ennyit. Azért is döntött anno a maradás mellett, mert meg akart ismerni minket.
Most alkalma adódik rá.
-Szegény, naiv Minhyuk - sóhajtottam, felidéztem magam előtt a fiú arcát.
-Hatalmas reményekkel jött a Starshiphez, a szakértők pedig letörték a szárnyait - mondtam, majd meg sem várva a lány reakcióját, folytattam.
-Changkyunt kezdetben mindenki utálta. Az első éjjel Seokwon kis híján félholtra verte, és nagyon sokáig kellett elviselnie a rosszalló megjegyzéseket - ez volt a legrémesebb emlékem. Én vágtam hozzá a legdurvább dolgokat.
Aznap reggel megkaptuk Minkyun halálhírét. A fél csapat délben sem tudta abbahagyni a zokogást, I.M a legrosszabbkor toppant be.
-Mennünk kéne próbálni - nyitott be a közös szobánkba. Én épp a felső ágyon ültem, és a kisírt szemű Jooheont vigasztaltam. Wonho egy pillanat alatt viharzott ki, Hyungwon követte.
-Úgy nézünk ki, mint akik tudnak próbálni? - kaptam felé a fejem dühösen. Az agyam egyik eldugott zuga vadul buzdított.
Ő a hibás!
-Shownu, én tényleg sajnálom, de...
-Dehogy sajnálod! - pattantam fel, engedve minden gyűlöletemnek.
-Kitúrtad Minkyunt, most meg örülsz a hülye fejednek, mert halott! A te hibád, miattad halt meg!
-Ezért lett olyan, amilyen? - gondolataimnak Daemin állított gátat.
-Igen.
-És veled mi történt? Mindenkiről meséltél, csak magadról nem.
Nagyot sóhajtottam. Pont ezt akartam elkerülni, de Daemin köztudottan nem hülye.
-Nagyon sokáig voltam gyakornok, majdnem sikerült debütálnom a Got7-nel. De két nappal a debüt előtt kirúgtak, azt mondták, nincs ilyen rendbontókra szükség. Pedig én nem csináltam semmit - ahogy beszéltem, olyan volt, mintha rétegenként tépnék le a gondosan magamra húzott álarcomat - vele együtt pedig a sebeimet is.
-Akkor ki volt?
-Az akkori legjobb barátom. Félt, hogy őt bocsátják el, ezért rámkente. Most éppen valahol Busanban koncertezik, és Bambam néven játsza az agyát.
Pedig ő is csak egy Szörnyeteg.
Mind azok vagyunk.
-Sajnálom - szólt Daemin a túloldalról, majd visszacsúsztatta a képet, amit sós könnycseppek díszítettek.
Hangtalanul zokogott.
WONHO's POV
Mikor kinyitottam a szemem, fehér füst terjengett körülöttem, a háttérben tompán hallatszott az All in című számunk.
-Meghaltam? - motyogtam nagyokat pislogva.
-Áh, nincs olyan szerencsénk - Changkyun hangja rántott vissza a komor valóságba. A maknae az ágyam mellett állt, és cigarettázott.
-Te fogsz hamarabb elpatkolni, ha azt a szart szívod - Minhyuk ellökte magát a faltól, és közelebb jött. Én közben felültem, hasogató fejemhez emeltem a kezem.
De valami más is fájt idebent.
-Igazán hiányzott a világfájdalmas arckifejezésed, de emlékeztetlek, hogy Los Angelesben vagyunk! Az álmok városa, tele rajongókkal - Chankyun lelkesen huppant le mellém, de én csak kedvetlenül ráztam a fejem.
-Az én álmom valahol máshol van.
-Pontosan két szobával arrébb, de nem hiszem, hogy jó ötlet lenne beszélnetek - lépett be Hyungwon.
-Tudom. Érzelmi lábtörlő lettem - húztam szomorkás vigyorra a szám, mire Minhyuk a nyakamba vetődött.
-Akkor én leszek az érzelmi mosdószivacs! Mondd el mi bánt crybaby - nevetett, majd kicsit lazított szorításán, hogy azért levegőt kaphassak.
-Elúszik a fiatalságom, a boldogsággal együtt. Pedig a boldogság karnyújtásnyira van, de nem érinthetem meg - még mindig magam előtt láttam Daemint, amint az üvegfal túloldalán lebegett, ívbe hajlott hátából véres angyalszárnyak nőttek ki, bemocskolva a vizet.
Bemocskolva engem is.
-Ugyan, a fiatalság attól függ, hogyan látod a világot. Ha gyönyörűnek, akkor élsz igazán - Minhyuk álmodozó tekintettel nézett rám, tele volt reménnyel, és szeretettel.
-Az én világom színei már rég megkoptak - sóhajtottam nagyot nyelve.
-Reménytelenül melodramatikus vagy, barátom.
-Vagy csak sze~
-Oh, a kocsiban felejtettem valamit! Mindjárt jövök - Hyungwont fékbeszakítva álltam föl és indultam kifele, szédelegve tettem kezem a kilincsre. Azon voltam, hogy lenyomjam, mikor valaki megakadályozott.
-Hyungwon.... - fordultam felé morgolódva.
-Felhoztunk mindent, maximum az eszedet felethetted lent. Tudom, hogy ideges vagy Daemin és Jimin miatt, ne is próbáld tagadni. De hidd el~
-Te ezt nem értheted! - fröcsögtem, agyamat kezdte elönteni a méreg.
-Tudom, hogy Daemin fontos neked~ - folytatni akarta, de a Szörnyeteg nem hagyta. A Szörnyeteg csak törni, zúzni akart. Vázát, orrot, szíveket. Részletkérdés.
-Bántottam volna, ha nem makacsoltam volna meg magam! Megütöttem volna, eltörtem volna a csontjait, megtéptem volna, mert egy mocskos Szörnyeteg vagyok, egy mo~
-Elég! Hoseok, fogd fel az apró agyaddal, hogy nem vagy Szörnyeteg! Az volt a szörny, aki ezt tette veled, aki miatt most sírsz - vállaimat megragadva próbált észhez téríteni, kevés sikerrel.
-De ez bennem van, a lételememmé vált... - rogytam meg szorítása alatt, tüdőm és gyomrom megint csak egy görcs volt, a levegő kiszökött belőlem.
-De a Szörnyeteg akkor sem te vagy! Ott van benned, próbál tönkretenni, de nem a részed. Gondolj erre, valahányszor irányítani próbál.
Nem a részem.
Egy külső dolog, egy hatás, ami miatt szenvedek.
Végülis, kevésbé ijesztő úgy beszélni róla, mintha nem én lennék.
Nem én akartam megfojtani Park Jimint, hanem a Szörnyeteg.
Nem én akartam egy életre nyomot hagyni Daeminben, hanem a Szörnyeteg.
Nem nekem van szükségem Daeminre.
Hanem a Szörnyetegnek.
Sziasztook! Tudom, rövidecske, gyengécske, de levegőt venni sem volt időm a héten, remélem megértitek :c Igyekszem még a hétvégén összehozni a kövit, remélem teszett❤