SHOWNU's POV
-Készen álltok? - mosolyogtam bátorítón a többiekre, akik félénken álldogáltak a backstageben, mint akik még sosem adtak koncertet több ezer ember előtt.
Igaz, bennem is volt egy apró félsz, hiszen ez minden koncert előtt normális. Egészséges drukk.
De amit ők csináltak, az már minden volt, csak nem egészséges.
-Jó, teltház van, na és? Nem kell félnetek, ők Monbebék. Nem harapnak! - tártam szét a karom, mire felém kapták a fejüket.
-Shownu, te nem félsz, hogy elrontunk valamit? - kérdezte Kihyun remegő hanggal.
-Dehogynem, de a rajongók így szeretnek minket! Minden apró hibánkkal együtt.
-De te sosem rontasz sehol. Én folyton rossz irányba akarok lépni, rossz kamerába nézek... - kezdte sorolni Changkyun, a sírás határán állva.
-No.Mercy, közös előadás Kihyunnal - szakítottam félbe a maknaet.
-Mind a ketten hibáztunk, és mégis itt vagyunk. Ez a rengeteg ember csak ránk vár! - győzködtem őket. Hoseok megrázta a fejét.
-Csak egy valaki nincs itt, aki mindannyiunknak számít - sóhajtotta, majd felpattant, és a színpad felé vette az irányt.
-Van egy olyan érzésem, hogy élete legnagyobb hülyeségét fogja most elkövetni - mormogta Jooheon, aki gyorsan Wonho után sietett.
Daemin.
HYUNGWON's POV
-Könyörgöm, erre az egyre gyere el! Többet ha hozzánk se szólsz, azt se bánom. De szüksége van rád, ahogy nekünk is! - rimánkodtam Daeminnek, aki csak komoran állt velem szemben.
-Ha annyira szüksége lenne rám, nem hagyna folyton egyedül - morogta.
-Kérlek...
-Nem! Most pedig menj, nincs kedvem társasághoz.
Én győzködtem, térden kúszva könyörögtem neki! Mit kellett volna még tennem?
Elmondani neki.
Nem hitt volna nekem.
-Csak egy valaki nincs itt, aki mindannyiunknak számít.
Számít, és hiányzik, igen.
Mindent elrontottunk.
Szépen, sorban Hoseok után rohantunk a színpadra, ami még el volt sötétítve. Az elöl ülő rajongók veszettül sikítani meg kiabálni kezdtek, a lelkesedés hullámként terjedt a tömegben.
Ránk vártak.
Kétségbeesetten néztem végig a többieken, de ahogy ők, úgy én is felvettem jól ismert álcámat, a mosolyomat. A fények kigyulladtak, így már az egész csarnok egy emberként üvöltötte a neveinket.
Miattunk vannak itt.
-Hyungwon oppa~ - kiabálta egy lány az első sorból, Monsta X-es táblácskát tartva kezében. Megeresztettem felé egy mosolyt, mire félő volt, hogy elbőgi magát.
Mi váltjuk ki belőlük ezeket az érzelmeket.
-Sziasztok Monbebék! - emelte fel a kezét Kihyun, és vigyorogva integetett. A betanult sorrendet és szöveget követve köszöntünk mind nekik, senkin sem látszott már a pár perccel ezelőtti összezörrenés.
Elkezdődött az első szám, a Fighter.
Mert vért izzadva harcolunk a sikerért.
Beálltunk a helyünkre, ahohy mindig, és szokásosan kacsintottunk erre-arra, megajándékozva egy-egy pillantással a rajongókat.
Akik minket szeretnek.
Megérdemeljük ezt?
Ez a kérdés rengetegszer felmerült már hetünkben. Hiszen hibát hibára halmozunk, az életünk romokban, és még csak egy első díjunk sincsen! A Monbebék mégis itt vannak mellettünk, támogatnak, pajzsot tartanak elénk, mikor zúdul ránk a rossz szó.
Miért?
Szeretnek minket, azt mondják. De hogy lehet szeretni valakit, akit igazándiból nem is ismersz?
Nem tudják milyenek vagyunk.
Nem tudnak Kihyun rémálmairól, nem tudnak Jooheon és I.M rossz szokásairól. Ahogy nekem is csak a jobbik oldalamat látják, Shownu is csak előttük mosolyog igazán. Minhyuk csak a Monbebék miatt ilyen vidám, ha rájuk gondol, mindig felvidul.
És nem tudják...
Szóval nem tudják azt sem.
Senki nem tudja igazán.
Csak Hoseok.
Meg az az állat.
Megint rossz irányba léptem.
DAEMIN's POV
-Szüksége van rád!
Leghátul álltam, az őrjöngő tömeg mögött, mégis elsőként vettem észre a berobogó Hoseokot. Ha láthattam volna az arcát, azt is elmondtam volna, hogy mérhetetlenül szomorú és dühös.
Miattam.
És bár nem láttam, így is tudtam.
Végigtrappolt a színpadon, majd a szélén megtorpant, jobbra-balra forgatta a fejét.
Valamit mondani akart.
Én is akartam valamit.
Hogy nyissa ki a nyomorult száját, üvöltse a nevem, sírjon, zokogjon, mert én is ezt teszem legbelül! Hogy tudassa velem, nem csak egy eszköz voltam és vagyok, hogy Hyungwonnak igaza volt, és számított rám.
Számított arra, hogy itt leszek.
Mégis, mikor kigyúltak a fények, nem keresett tovább. A kivetítőn láttam elégedett és boldog mosolyát, azt a mosolyt, amivek lányok ezreit vakított el.
Többek között engem is.
Elvakult lettem. Már nem látok más szépet a világban, csak őt. Őt, aki viccelt csinált abból a szóból, hogy
szerelem.
WONHO's POV
Itt kell lennie valahol.
Szólásra nyitottam a szám, de aztán visszacsuktam, ajkamat rágcsálva vezettem végig tekintetem a tömegen.
Miért is keresem?
Megbántott.
Dehogy bántott, csak kimondta az igazat, azt, amit mindenki gondol. Becsületre méltóan bátran világított rá arra a hibámra, amiről nem tehetek.
Nem tehetek róla, de tehetek ellene.
Dal dalt váltotta, a Monbebék egyre lelkesebben buzdítottak minket, és ez rendkívül jól esett. Már egy éve, minden koncerten ilyen mértékű szeretettel hallgatnak és néznek minket, pedig nem tudják, mik rejtőznek az álcák mögött. Sőt, az álcákról sem tudnak.
Azt hiszik, hogy tökéletesek vagyunk.
Pedig csak mocskos~
-Az istenért már!
Milyen szép szeme van.
Tehetek ellene.
Bizonyítanom kell.
BENVOLIO - Eh, csak tűz oltja a tüzek parázsát,
A kínok írja egy új fájdalom.
És jaj gyógyítja gyötrelmek marását.
~~~~~~~~~~~~~~~~
Sziasztok! Ne nyúzzatok meg a rövidke rész miatt, de csak így, hosszabb leírások nélkül tudtam a fiúk, meg Daemin bizonytalan és zavarodott gondolatait átvetíteni nektek. Remélem tetszett, a következő rész már remélhetőleg hosszabb lesz^_^ ♥
AMÚGY MÉG HÁROM NAPIG TART A 'SZÖRNYŰ REAKCIÓK' JÁTÉK, ADDIG ÍRHATTOK KOMMENTBEN KÉRDÉSEKET!!
Előző kiírásban leírtam a dolog lényegét, már elég sokan írtatok nekem♥ Köszönöm.