BENVOLIO - Szerelme vak, kedves neki az éj hát.
Shakespeare - Romeo és Júlia
SHOWNU's POV
A napok teltek és múltak, egyik fárasztóbb volt, mint a másik. Nyugalommal töltött el viszont az, hogy boldoggá tettük a rajongókat a világ sok-sok táján. Magunk mögött hagytuk Svájcot, Rómát, Budapestet és megannyi más várost, mi pedig minden helyszín után egyre elgyötörtebbek lettünk.
Bár a menedzserünket sikerült meggyőznünk, hogy halasszuk a szóló előadásokat a los angelesi koncertig, az időpont vészesen közelgett.
-Hova megyünk, hyung? - böködte az oldalam izgatottan I.M.
-Londonba - feleltem, és ahogy a furgon belső terét pásztáztam, tekintetem megállapodott a csöndes Hyungwonon és Wonhon. Előbbi megeresztett felém egy bágyadt mosolyt, de utóbbi csak mogorván bámult kifele az ablakon, amin esőcseppek szánkáztak le vad iramban.
-Mi a baja? - kérdeztem a maknaet, aki mostanság többet beszélt Hoseokkal.
-A fene tudja - vágta rá, de aztán, miután óvatosan körbenézett, halkabban hozzátette - Szerelmes.
Bolond.
-Ezt eddig is tudtam - forgattam a szemem - De nem is beszél Daeminnel.
-Pont ezért. Játsza a mártírt. Én ezért már nem sajnálom. Ha hülye, akkor így járt - ezzel bedugta a füleit, és zenét hallgatva olvasni kezdett.
Az eső egyre csak kopogott az ablakokon.
Úgy döntöttem, ott hagyom a morcos Changkyunt, és előresétáltam Daemin mellé. A lány szintén egy könyvet bújt, de ahogy ott álltam mellette, láttam, hogy már percek óta azt az egy oldalt bámulja.
-Lapozni azért nem árt - nevettem fel, és leültem. Összerezzent, aztán kínosan nevetgélve elrakta a könyvet.
-Elgondolkoztam.
-Hoseok is ugyanezt teszi - csendesítettem le a hangom, mire tekintete elködösült, homlokán ráncok gyülekeztek.
-Felőlem aztán! Nem baj, ha néha a fejét is használatba veszi - gúnytól csepegő hangja még engem is meglepett, furcsán néztem végig rajta.
-Valami baj van? - kérdeztem.
-Ugyan - horkant fel - Mikor jönnek vissza a stábosok? - pillantott rám, ajkait harapdálva. Kérdésének oka az volt, hogy már napok óta nem lihegett a nyakunkba senki, hála az égnek. Úgy volt megbeszélve, hogy ha átérünk Amerikába, csatlakoznak hozzánk.
-Pár nap múlva.
-Remek - sóhajtott, majd kinézett az ablakon.
-Jön a Bangtan is.
-Tisztában vagyok vele - morogva válaszolt, mint aki jelenleg azt sem akarja, hogy a világon létezzek. Pedig én igazán nem tehettem semmiről.
Igaz, mostanában mindenki így viselkedett. Olyanná váltunk, mint valami farkasfalka. Morogtunk, hapartunk, üvöltöttünk.
Csak az összetartás nem volt meg.
-Zavarok? - vakartam meg a tarkómat idegesen.
-Engem nem, de lehet, hogy mással is el kéne beszélgetned. Nem csak nekem van szükségem lelkizésre - nem tudam eldönteni, hogy gúnyolódott-e, vagy komolyan gondolta. Mindenesetre inkább magára hagytam, és visszaindultam a helyemre.
-Hé, Shownu! - Jooheon integetett felém a furgon hátuljából.
-Igen?
-Szólj már a sofőrnek, hogy álljunk meg, itt van a reptér mellettünk!
Ha én nem lennék....
WONHO's POV
Kopp, kopp, kopp
A hatalmas esőcseppek elhomályosították előttem a tájat a repülőtér fényei megtörve érkeztek rajta keresztül.
Nyár elejéhez képest sokat esik.
Lehunytam a szemem, és azt képzeltem, hogy az én arcomon folynak le úgy, mint ahogy a tiszta üvegablakon.
És megtisztítanak engem is.
De késő már a tisztulásra - mocskos vagyok. Testileg, lelkileg. Velejéig romlott.
Borzalmasan hiányzik.
Az egész becsekkolás alatt csöndben meredtem magam elé, a képzeletbeli esőcseppek szélsebesen rohantak végig arcomon, akár a könnycseppek.
Nem sírhattam.
A többiek nem szóltak hozzám, csak aggódva figyelték, ahogy beveszek egy nyugtatót indulás előtt.
Félek a magasban.
Mikor egy lemondó sóhajtás kíséretében felemeltem a fejem, álmos tekintetem összekulcsolódott Daeminével. A lány pár másodpercig résnyire nyitott szájjal döfte szeme sugarát a lelkemig, aztán elfordult, mintha mi sem történt volna.
Ennyi voltam. Egy talán meg sem történt emlék, amit hamar elfelednek.
-Hiányzol - suttogtam, aztán szememet összeszorítva vártam a felszállást.
Szükségem van rá.
CHANGKYUN's POV
Miközben az alattunk elterülő tájat bámultam, gondolkoztam.
Manapság túl sokat töprengek.
Shownu
Miért ilyen törődő? Mindig aggódik valakiért, pedig meg sem érdemlünk ennyi szeretetet.
Minhyuk
Mi lett a mi napsugarunkkal? Kikopott a régi fénye...
Kihyun és Jooheon
Csalódottak, látszik rajtuk. Nem ilyennek képzelték a turnézást.
Hyungwon
Félek, végleg lemondott a reményről.
Hose~
-Olvassunk! - nyitottam ki újonnan vásárolt könyvemet, és izgatottan nyitottam ki, hátha ez elfeledteti velem a gondokat.
HAMLET
(...) Ó, a lelkem facsarodik belé, ha egy tagbaszakadt, parókás fejű fickót hallok, hogyan tépi foszlánnyá, csupa rongyokká, a szenvedélyt
Akárcsak a szenvedélyt, úgy tépte az az undorító állat darabokra Hoseokot is.
Szegény, szerencsétlen, ártatlan Hoseokot!
Láttam magam előtt, ahogy megragadta, vonszolta, húzta-vonta, majd végül örökre beszennyezte. És senki nem segített rajta, a saját lábán jutott el Hyungwonhoz.
Egyedül kellett boldogulnia.
Soha többet nem szabad hagynunk, hogy egyedül maradjon. Aztán mégis, itt ül középen, és remegve várakozik a felszállásra.
Körbe van véve emberekkel, mégis magányosan retteg.
Hamarosan a gépmadár felszáll, akkor pedig Wonho elméjében elszabadul a pokol.
Megráztam a fejem, és visszatemetkeztem a könyvbe.
DAEMIN's POV
Előtte ültem egy sorral, mégis olyan volt, mintha a fülembe nyöszörögne.
-Odamész hozzá? - bökte meg a vállam Kihyun, mire megráztam a fejem.
-Pedig biztos jól esne neki - erősködött.
-Napok óta hozzám se szól, lesheti a segítségemet. Meg aztán, huszonéves férfi, nem kéne így betojnia egy repülőúttól - morcosan vágtam hozzá a szavakat, melyek, csak később döbbentem rá, Hoseok fülébe is eljutottak. Kihyun megrökönyödve nézett rám.
-Daemin, Wonho kiskora óta tériszonyos, nem szabadna ilyet mondanod - hangja ijesztően nyugodt volt, de engem mégis felidegesített.
Miért őt védi, mikor nekem fáj?!
-Mindenki fél valamitől, nem kell az ő fóbiáját csak azért felfújni, mert jelenetet rendezett a kamerák előtt! - a szócsata hevében hangom is felemeltem, és erre a mellettünk ülő Jooheon is felfigyelt.
-Fogd már be, még a végén meghallja! Neked hogy esne, ha a Taehyungnál tett kiruccanásoddal példálóznék? - sziszegte mérgesen, közel hajolva hozzám. Szavaitól a levegő bent rekedt a tüdőmben, tátogva próbáltam kinyögni valamit mentségemre. Ám mielőtt szólhattam volna, valaki a hátunk mögül megelőzött.
-Ne bántsd, igaza van - Hoseok hangja meg-megremegett, biztosan félt. Mit félt?
Rettegett.
-Jól vagy? - fordult hátra hozzá Kihyun, és tudtam, hogy nekem is úgy kellett volna tennem, de megbénított a fájdalom.
Tudom, hogy rosszat tettem, miért kell neki is kínoznia?
-Jól - mondta szűkszavúan, aztán zacskócsörgés jelezte, hogy bevett még egy tablettát.
Az én hibám.
-Kérem kapcsolják be öveiket, felszállunk.
Bárcsak hátraültem volna!
TARTUFFE - Testvérem, ön talán a látszatból itél?
Az megtéveszti: nem vagyok jobb senkinél.
Ne induljon ön jámbor külalakomból:
Sajnos, nem az vagyok, akinek bárki gondol
Erényes férfinak tart az egész világ.
S nincs bennem semmi, csak csalás meg bujaság.
Molière - Harmadik felvonás, hatodik jelenet (részlet)
Sziasztook! Ismét sok kihagyás után, de itt vagyok♥ Néhány Shakespeare idézetet is hoztam, mivel, mint már említettem, belebuzultam a műveibe :D
Írjátok meg kommentben, hogy nem lett-e túl vontatott a rész, (önbizalom pls) és hogy jöhet-e még ilyen idézetes cucc ^_^ ♥