Sziasztook! Fáradtan és önbizalomhiányosan, de megérkeztem az új résszel :D FONTOS: Kommentben ide, vagy az előzőleg kirakott JÁTÉKOS SZÖRNYEK című poszthoz írjátok meg, hogy szeretnétek-e játszani, mert vote-okból nem tudok rájönni :(
„Még szomorú se vagyok, megszoktam e szörnyű világot annyira, hogy már néha nem is fáj - undorodom csak.”
Radnóti Miklós
HYUNGWON's POV
-Tudom, hogy nem alszol - huppantam le a nekem háttal fekvő Hoseok mellé. Már vagy fél órája folyamatosan hallottam a szipogását, és nem bírtam tovább tétlenül bámulni ki az éjszakába. Mikor megérkezett, valamit elzokogott nekem arról, hogy Daemin, meg Jimin, de a többit nem igazán értettem.
-Nem akarsz beszélgetni? Tudod, mint régen - simítottam meg a vállát.
-Már semmi sem olyan, mint régen - szipogta pulóvere ujját húzkodva. Nagyon-nagyon ki volt, és csak Isten tudja pontosan miért.
-Merre jártál? - ignorálva a megjegyzését, arcomra mosolyt erőltetve kérdeztem tőle, hátha megtörik a jég, és megered a nyelve.
-Csak sétáltam - felelte mogorván.
-És szép a táj? Sajnos nekünk nincs sok időnk várost nézni, gondoltam megkérdezem, ha már egész délután meg éjjel csak sétáltál!
-Ne kiabálj - kucorodott össze, és én csak ekkor vettem észre, hogy mennyire fölemeltem a hangom.
Megint.
-Csak aggódunk érted - sóhajtottam, kiengedve az aznap összegyűlt feszültséget. Nem szabad nekem is bántanom, hiszen a legjobb barátja vagyok.
-Találkoztál valakivel? - erre megrázta a fejét.
-Ne hazudj.
-Egy lánnyal - bökte ki végül.
-De ez jó, Hoseok! - bátorítón megszorítottam felkarját, mire fájdalmasan felszisszent.
-Mi van a karoddal? - kíváncsian értem hozzá újra, de elhúzódott.
-Semmi!
-Hoseok, tudod, hogy nekem bármit el~
-Hyungwon, ezt te sem értheted. Én magam sem értem, a rohadt életbe! - nyöszörgött, arcát tenyerébe temetve.
-Akkor csak meséld el, hogy mit láttál - mondtam, de azért feljegyeztem magamnak, hogy a karját meg kell néznem.
-Semmi különöset, oké? - a hangulata borzalmasan ingadozó volt, nem tudtam eldönteni, mikor melyik Hoseokkal beszélek.
-Én csak segíteni szeretnék.
-Én pedig megmondtam: nincs szükségem segítségre - morcos énje továbbra is vitát folytatott velem, amibe kezdtem belefáradni így éjnek évadján.
Épp felállni készültem, amikor megragadta a karom.
-Csak maradj velem - suttogta álmosan, mire halványan elmosolyodtam, és visszaültem mellé.
-Megígéred, hogy egyszer elmesélsz nekem mindent? - kérdeztem haját piszkálgatva. Éreztem, hogy akkor az összetört, bemocskolt Wonhot öleltem, akinek támogatásra és szeretetre van szüksége.
-Ígérem - és mint legjobb barát, én mindent meg fogok tenni, hogy megadhassam ezt neki.
Okok vagy miértek nélkül is.
Ígérem.
DAEMIN's POV
Mikor kinyitottam a szemem, szám mosolyra nyílt, boldogan fordultam oldalamra, hogy köszöntsem a mellettem alvót.
De az ágy üres volt.
Engem pedig fahéj édes illata lengett körbe.
-Már fel is ébredtél? Changkyun azt mondta, későn hoztak fel - egy fiú hangja szólt az egyik sarokból, kis híján halálra rémítve engem. Fekete sapkájától és szürke maszkjától nem láttam arcát, de a szemei barátságosan csillogtak. Később ráismertem, az egyik stábtag volt az.
-A fiúk hol vannak? - ültem fel, és meghökkenve vettem tudomásul, hogy nem is Wonhoék szobájában aludtam.
-Már rég elmentek koncertezni - felelte, majd előkapta a telefonját - Úgy fél órája kezdődhetett a koncert.
-Oh, értem - húztam el a szám. Még kérdezni akartam, megtudni, hogy mégis miért kerültem ide. Hiszen Wonho felhozott, akkor miért nem vitt magukhoz?
Vele akartam lenni.
Szükségem van rá.
-Keresett valamelyikőjük? - kérdeztem végül tapintatosan.
-Én csak egy órája vagyok itt, azóta két üzenetet írtak nekem.
Van még remény.
-Jooheon és Shownu érdeklődött, hogy vagy, és hogy alszol-e még. Megírtam nekik, hogy mosolyogva alszol, és bocsi, de képet is mellékeltem - nevetett, de az én arcomról azonnal leolvadt a mosoly.
-Mikor jönnek vissza?
-Tyű, jó sok a kérdésed így kora délelőtt - vigyorgott, mint egy tejbetök.
-Ha beleszámítjuk a forgatást is, akkor délután három körülre vissza fognak érni.
-Jó - bólintottam, pedig volt még rengeteg megválaszolatlan kérdésem. Pár percig teljes csönd telepedett ránk, amit ő tört meg.
-Amúgy nem is tudtam, hogy jóban vagy a Bangtannal - vágta hozzám foghegyről, mire rémülten összerezzentem.
Bangtan Boys
Kim Taehyung
-Az én Szörnyem... Örökre.
-M-miből gondolod? - kínosan nevetgélve csavargattam az egyik tincsemet, harcolva a feltörni készülő könnyekkel.
Szükségem van rá, ilyenkor hol van?!
-Nem emlékszel?
Dehogynem. Minden másodpercre, részletre pontosan.
Fáj, nagyon.
-Mire?
Az undorra, a keserves sírásra, a kék-lila foltokra, arra a szőke hajkoronára, a vakító, megveszett zöldeskék szemekre.
-Jiminre.
WONHO's POV
-Ügyesek voltatok srácok! Kaptok húsz percet, az alatt öltözzetek át, és aztán elindultok a stábbal keresni egy jó helyet a forgatáshoz - széles vigyorral az arcán dícsért meg minket a koncert egyik szervezője, míg mi izzadtságban ázva dobtuk le magunkat a legközelebbi székekre.
-Nem mehetünk előbb vissza a hotelbe? - törölgette homlokát Kihyun, nagyokat lihegve. A szervező szimplán kiröhögött minket.
-Viccelsz? Az idő pénz, fiam, ennyit igazán megtanulhattál volna - kuncogott, majd elrobogott.
-Remek - sóhajtotta mellettem Minhyuk. Még vártunk pár percet, aztán elindultunk az öltöző felé.
-Jól vagy? - lépett hozzám Hyungwon, miután én kijöttem az egyik fülkéből. A pulóverem is csak nagy szenvedések árán tudtam felvenni, az egész karom lüktetett és zsibbadt, maga a Pokol volt a koncert is.
Ha a Monbebék nem lettek volna, végig se csinálom.
-Soha jobban - forgattam a szemem, és követtem őt kifele az épületből.
-Szarkazmus?
-Áh, ugyan.
Elemedben vagy, Hoseok.
-Figyelj, ez a pár óra gyorsan el fog repülni, aztán mehetsz vissza Dae~ - durván félbeszakítottam mondatát azzal, hogy nekilöktem a falnak.
-Nem akarom többet a nevét sem hallani. Sőt, látni sem akarom - láttam magam előtt a képet, amit Jiwon küldött Daeminről. Olyan aranyosan mosolygott alvás közben, kár, hogy gödröcskéi nem miattam jelentek meg arcán.
Hanem Park Kibebaszott Jimin miatt.
-De...
-Nincs de! Ez így lesz a legjobb - engedtem el, majd sietős léptekkel az ajtó felé indultam.
Mindenkinek.
Csak nekem nem.
DAEMIN's POV
-Ha azt akarod megkérdezni, mikor jönnek, inkább maradj csöndben - pillantott rám könyve mögül Jiwon, aki még csak két órája vigyázott rám, de már az idegein zongoráztam. Amikor megpróbálta beadni nekem, hogy Jimin hozott fel, nemes egyszerűséggel kinevettem.
Biztos Wonho akar megviccelni.
Gyorsan el is vetettük a témát, azóta pedig csak én zaklatom folyamatosan azzal, hogy még mennyi ideig kell várni.
Szükségem van rá.
-Bocsi - hajtottam le a fejem, zoknim kiálló szálait piszkálgatva. Nem nagyon tudtam mivel lekötni magam, Jiwon pedig nem volt valami beszédes.
A fiú hangosan összecsapta a könyvét, majd ásítozva nyújtózott egyet.
-Bocsánat, hogy ilyen morcos vagyok, csak alig aludtam az elmúlt napokban - sóhajtotta. Megráztam a fejem, tekintetem a plafonra szegeztem.
-Semmi baj, biztos nehéz lehet... Életeket keseríteni meg - tettem hozzá, enyhe éllel a hangomban.
-A fiúk beszélték tele a fejed ezzel, hm? Ez senkinek sem lenne kínszenvedés, ha hagynák, hogy végezzük a munkánkat - vágott vissza.
-De miért kell ezt az egészet csinálni?! Fáradtak, tökük kivan mindennel, és akkor még a nyakukba varrjátok ezt a műsort is - forgattam a szemem.
-Idolok, ez ezzel jár. Senki nem kötelezte őket arra, hogy jelentkezzenek újoncoknak.
-És ha csak az álmukat kergették?
-Akkor örülhetnének, hogy valóra vált.
-Na de milyen áron?! - csattantam fel, és a lendület hevében Jiwon elé léptem, mérgesen az arcába bámulva.
-Pénz - bökte ki néhány másodperc néma csend után.
-Tessék?
-Pénz. Mindenkit ez hajt - rántott vállat, és látszott rajta, hogy próbál közönyösnek tűnni, de nem ment neki.
-Ezt hogy érted?
-Mit hogy értek?! Mindenkiből pénzéhes, undorító patkány lett, akik átgázolnak másokon, csak hogy elérjék, amit akarnak - ajkát harapdálva nézett rám, szemei szikrákat szórtak. Még mindig értetlenül néztem rá, de a fájdalmat egyértelműen kiszűrtem a mondatából.
Valami történhetett vele.
Valami borzalmas.
-Minkyun. Az öcsém, pontosabban csak volt. Kiesett, és öngyilkos lett - minden érzelem nélkül mondta ki azt, amit mások a legrosszabb rémálmukban sem tudnak elképzelni.
Tényleg nincs kegyelem a világon.