Tan Fácil | Ennyire egyszerű [Joel Pimentel Fanfiction] - befejezett

40.

Egy pillanat erejéig lehunyva tartottam szemeim, majd követettem Joel-t a tengerpart azon részére, ami kevésbé volt zsúfolt a helyiektől és turistáktól. A sós, óceáni levegő időnként bele-belekapott hajamba s a fürdőruha fölé felvett nyári ruhámba. Száz ágra sütött a nap, egy-két bárányfelhő pöffeszkedett mindössze az égen; tökéletes volt az idő a napozásra és egy kis mártózásra a Csendes-óceánban.

Utóbbit az agyam leghátsó részére száműzve, a talpam alatt igencsak forró homokban egyensúlyozva segítettem barátomnak leteríteni egy hatalmas fürdőlepedőt. Joelito ötlete volt, hogy rövid kiruccanásunk egy napját itt, a parton töltsük. Én kifejezetten a városnézést részesítettem volna előnyben, de megnyugtatott, arra is sort fogunk keríteni. Félreértés ne essék, nem voltam víziszonyos; csupán rémképek tönkelegétől zsongott a fejem és állt fel a szőr a hátamon. Kövér lány a vízben... Ráadásul bikiniben... Mi lehetne ennél ocsmányabb és lesújtóbb?! Mint egy bálna, akinek lábai nőttek... Ezért is nem a mexikói fiú előtt öltöztem fel, hanem a fürdőszobába zárkózva. A démonjaim ismét eluralkodtak felettem, amin Joel sem tudott volna segíteni.

Borús, negatív önképemen a mellettem fürdőnadrágra vetkőző énekes még taszajtott egy jókorát a képletesen kialakított szakadék felé. Hibátlan felsőtestén egy deka felesleges sem mutatkozott; széles válla, izmoktól dagadó karjai, kockás hasa s a bokszer korcánál eltűnő, hívogató V-vonal mind-mind arra világított rá, mennyire nem illek hozzá testileg. Nálam sokkal gyönyörűbb és csinosabb lánnyal kellene töltenie az idejét. Úgy tűnik, mégsem fogadtam el önmagam.

- Nincs kedved csatlakozni hozzám? - nyújtotta felém a kezét barátom; ajkain szelíd mosoly ült, szemei kíváncsian csillogva térképezték fel arcom. Fejemet nemlegesen megrázva halásztam elő a strandtáska legaljára csúszott könyvet, amit egy bocsánatkérő mosoly kíséretében felmutattam. - Talán kicsit később. Most inkább olvasnék.

- Hát, jó - sóhajtott fel, majd megcsókolt s lassan eltávolodott tőlem. Hosszú ideig csak a fiút bámultam, egy lapot sem olvastam. Egy újabb idióta kifogás, hogy miért nem akarok megválni a ruhámtól. Izzadó tenyerem nyomot hagyott a borítón, így inkább lapozgatni kezdtem a fejezetek között, hátha érdekes részbe botlok. Figyelmem egyetlen egy mondat nem kötötte le, csupán csak szlalomoztam egy-egy gondolat között. Ijedtemben majdnem el is hajítottam magamtól a kötetet, amikor vízcseppek jelentek meg a lapokon. Joelito szórakozott vigyorral tornyosult fölém. - Biztos nem akarsz inkább úszni egyet? Észrevettem, mennyire kötött le az olvasás...

Hangjából csak úgy üvöltött a gúny és a csalódottság; utóbbi a visszautasításom miatt lehetett. Mivel nem válaszoltam, ajkait még szélesebb mosolyra húzva rántott fel a helyemről és dobott könnyedén a vállára. Düh s rettegés lett úrrá rajtam, amit erőteljesen ki is mutattam. Megállás nélkül sikítoztam, kapálóztam. Ahogy elért minket a hűvös víz, sikolyom még hangosabb lett. Nyári ruhám teljes egészében rám tapadt, felfedve a kék-rózsaszín tollakkal mintázott felső részű, sötétkék alsóval társított fürdőruhát. A part közelsége barátom kezére játszott. Tekintetem gondosan kerülve szabadított meg a szoknyámtól, amit egy határozott mozdulattal a homokba dobott. Karjait körém fonva húzott szorosan magához; forró lehelete csiklandozta ajkaimat.

- Annyira buta vagy, baby - tűrt a fülem mögé egy vizes tincset s egy futó csókot nyomva résnyire nyitott számra alaposan végigmért. Arcom elöntötte a forróság. Rekedtes hangjától borsózott a hátam. - Nincs miért rejtegetned magad, hallod?! Tökéletes vagy. Ha kell, minden egyes percben elmondom...

- Undorító vagyok - böktem ki könnyeimmel küszködve, ezúttal nem megszakítva a szemkontaktust. - Egy két lábon járó bálna. Egy torzszülött. Csak és kizárólag miattad jöttem ide... Olyan lelkes voltál, amit nem volt szívem romba dönteni a negatív hozzáállásommal. Legszívesebb bezárkóztam volna a lakosztályba és nyakig felhúzott takaróval bámultam volna ki a fejemből. Nem való vagyok ide... Nem vagyok hozzád való. 

Egyszerűen kimondtam. Ki kellett, hogy mondjam. Egy ideje már motoszkált a gondolataimban, de nem mertem színt vallani. Valóságos fájdalommal bír az a szerelem, amit Joel iránt táplálok, ezért tartottam mindez idáig magamban. Eszem ágában sem volt megbántani, hisz az érzései egy és ugyanazok, mégis megtettem. Kezei úgy hullottak le rólam, mint a bilincs, amit a börtönőr kulccsal eloldozott. Mélybarna íriszei hitetlenkedve, kétségbeesetten meredtek az én kékjeimbe.

- M-most... Szakítasz velem? - hangját kis híján elvitte a körülöttünk morajló óceán, olyan halkan csengett. Ijesztően távolinak tűnt az a boldogság és vidámság, ami a három napos kiruccanásunk, az egész kapcsolatunk övezte. Ilyesmi meg sem fordult a fejemben. Nagyot nyelve a kezéért nyúltam, de végül visszaengedtem magam mellé. - Tartsunk szünetet. Szükségem van egy kis időre, hogy rendet tegyek magamban. Talán felkeresek egy szakembert, vagy nem tudom... Annyi minden kavarog most bennem.

- Szóval, csak megjátszottad, hogy boldog vagy mellettem? Miért nem mondtad el, hogy így érzel? - egy hajszál választotta el az énekest a sírástól. Egyetlen egy vékonyka hajszál. Nyirkos hajamon végigszántva fújtam ki az addig bent tartott levegőt. - Szeretlek, Joel. Mindig is szerettelek és ez míg élek, nem változik. Önmagammal vannak aggályaim, nem veled... És nem is a kapcsolatunkkal. Nem akarom megmérgezni az önutálatommal ezt az egészet, érted már? Mondd, hogy megérted!

Könyörgésem süket fülekre talált. A fiú fejét megcsóválva szelte át a habokat a partig, ahol nagyjából megtörölközött s visszavéve ingét elindult a bérelt autó irányába. Hátra sem nézve csapta be a vezetőülés felőli ajtót, majd beindította a kocsit és elhajtott. Esélyem se lett volna utánarohanni, olyan gyorsan történtek az események. 

Ezt elbasztam. Iszonyatosan csúnyán elcsesztem.