Tan Fácil | Ennyire egyszerű [Joel Pimentel Fanfiction] - befejezett

26.

Öt napja élvezhettem már a nővérek, az orvosok és a pszichiáter körülugrálását. Öt napja poshadtam a fertőtlenítőtől bűzlő, hófehérre mázolt kórteremben. Időnként lementem a kórház kertjébe sétálni, vagy a padon üldögélni. A kantinban ritkán láttak, mert a szüleim mindig elhalmoztak különböző finomságokkal, így nem kellett ilyesmire költenem. 

Miután kezdtem fizikailag jobban érezni magam, a rendőrök felkerestek és alaposan kifaggattak, illetve tájékoztatást adtak az olaszról. Kiderült, hogy nem én voltam az első áldozata. Még Olaszországban, egy középiskolásoknak rendezett esten szemelt ki magának egy lányt, aki a történtek után nem mert szólni a hatóságoknak. Egyedül Matteo húga tudott mindenről, mert a megerőszakolt lány a legjobb barátnője volt. Mivel őt is megfenyegette, így nem nyomhatta fel a bátyját a zsaruknak, ezért mindez idáig magába fojtotta az információkat, amiket már jó pár éve tudott.

A házkutatás során több pornográf felvételre és velem egykorú lányok akt képeire bukkantak, ami talán jobban elborzasztott, mint a velem történtek. A kihallgatást követő két éjszaka alig aludtam valamit, hiába kaptam nyugtatót. 

- Meglátod, jól fogod érezni magad... Kérlek, Joy! - Chloe, amióta betette a lábát a kórterembe, a halloweeni összejövetelre próbált lerángatni, amit a kórház hatalmas konferenciatermében tartanak. Pulóverem ujjával játszva meredtem rózsaszín-fekete csíkos zoknimra. Chlo meglengette előttem kezeit, amitől megráztam a fejem. Unott sóhaj szökött ki ajkain. - Ne csináld ezt! 

- Ha lemegyek, befejezed a nyavalygást? - húztam apró mosolyra a számat. Egyedül legjobb barátnőm és Joel, illetve a banda tudott igazán jókedvre deríteni, senki és semmi más. A velem szemben ülő lány arcra azonnal felderült. - Igen, csak igyekezzünk! Azt hallottam, nagyon finom sütikkel várják a betegeket és a látogatókat. Véletlenül sem akarok lemaradni róluk.

Azt hittem, Chloe-t jobban megviseli majd, milyen is valójában Matteo. Eleinte undorodott és zokogott, amiért beleszeretett, de mintha kitörölte volna az olaszt az emlékezetéből. Vagy, profin titkolja...

Egymásba karolva szálltunk ki a liftből s így is siettünk az alkalomhoz illően feldíszített terembe. Mint egy rendőrkutya, Chlo úgy szimatolta ki a helység közepére kihelyezett süteményes asztalt. Nevetve követtem és jómagam is lecsaptam egy szelet browniera. 

- Kérhetek egy harapást? - a semmiből két kar fonódott körém; göndör fürtök csiklandozták arcom, egy forró lehelet pedig valósággal perzselte a fülcimpám. Alsó ajkamba harapva fordultam szembe barátommal, akinek külseje alaposan meglepett. Először féltem beletúrni zöldre fújt tincseibe. - Mennyi idődbe telt mindezt megcsinálni?

- Órákig szenvedtem vele, de őszintén remélem, megérte - méregzöld szemei teljesen elvarázsoltak, akárcsak élénkpiros ajkai. Gyönyörű, kreol bőrét hófehérré varázsolta. Mintha egy Joker-nek öltöztetett porcelánbaba állt volna velem szemben. Mellkasán végigsimítva döntöttem oldalra a fejem. - Azt hiszem, még jobban beléd habarodtam.

- Szóval... Tetszem? - húzott közelebb magához, majd megcsókolt. Reménykedtem benne, hogy valameddig fent marad a rúzs a száján, nem szerettem volna elrontani a karaktert nélküle. Szenvedélyes, ám óvatos csókjai azonban nem tűrtek ellentmondást. Ahogy ajkai lejjebb vándoroltak az államra, finoman a vállába mélyesztettem ujjaimat. Aggodalmas tekintettel meredt rám. - Valami baj van?

- Félek, lejön a rúzsod... Nem akarom elrontani ezt a tökéletes sminket - mosolyogtam, miközben az ujjam köré csavartam egy zöldes tincset. Féloldalas vigyorra húzta a száját, amitől hatalmasat dobbant a szívem. Hogy lehet valaki ennyi édes? - Majd igazítok rajta, ne aggódj! Gyere, keressük meg a többieket! Erick nincs velünk, hazautazott a családjához Kubába...