Tan Fácil | Ennyire egyszerű [Joel Pimentel Fanfiction] - befejezett

32.

Boldog 1. születésnapot, Tan Fácil | Ennyire egyszerű! Köszönöm, drága olvasóim, hogy velem tartottatok ebben az egy évben 😍 Hihetetlenül jól esik ez a sok-sok támogatás 😍 5K 😲😭🤩 Muchas gracias 😍 U.i.: Nem sokáig tart már az ünnepi őrület, ne aggódjatok! 😄

Arcomon boldog mosoly terült szét, ahogy Joel nyugodt és egyenletes szuszogását hallgattam. Karjai szorosan körém fonódtak az éjszaka folyamán; akárhogyan is próbálkozhattam volna az eltávolodással, biztosan erősödött volna az emberi bilincs. Feje a vállamon pihent, forró lehelete és kusza fürtjei csiklandozták bőröm. Bárcsak minden nap így kezdődne.

Ahogyan arra számítottam, az engem ölelő karok szorítása erősebbé vált, amikor szembe akartam fordulni a végtagok tulajdonosával. Kuncogva beletúrtam sötétbarna hajába, s puszikkal kezdtem el behinteni arcának egyes szegleteit. Ajkait direkt kerültem; főleg az orránál és az álla vonalánál időztem. Szemeim automatikusan lecsukódtak, mikor barátom keze felfedezőútra indult a tőle elkobzott, pizsama felsőként használt póló alatt. 

- Jó reggelt, gyönyörűm! - suttogta rekedtesen, amitől libabőrös lettem és talán még el is pirultam. Apró mosolyra húzva ajkaimat néztem meseszép íriszeibe, majd hagytam, hogy bekebelezze a számat. Ráérősen kóstolgatott, egészen addig, míg meg nem kordult a gyomra. Alsó ajkát meghúzva picit elhúzódtam és megcirógattam az arcát. - Készítek reggelit, addig maradj itt! 

- Mi van akkor, ha nem fogadok szót? - húzta fel játékosan a szemöldökét s az ágy végéig kúszott, hogy a derekam után kaphasson. Szem forgatva a mellkasának dőltem. - A napot nem veled, hanem Chloe-val töltöm. Igazán kijár már mindkettőnknek egy igazi csajos nap... Tudod, shoppingolás, fodrász, műkörmös, esetleg este egy mozi...

- Most csak hülyéskedsz, ugye?! Mindezért mellőznél? - képedt el; alig tudtam visszatartani nevetésem. Hümmögve bólintottam egy nagyot, mire Joel visszabújt a takaró alá és felhúzta egészen a nyakáig. Pilláit rebesgetve meredt rám. - Kérlek, maradj velem! Jó?

Szám belső felét rágcsálva, hajamat a fejem tetejére kontyolva bújtam bele köntösömbe, majd vissza sem nézve a fiúra igyekeztem a konyha felé. Amolyan revansot szerettem volna a tegnapi nap margójára írni, ezért nem szóltam egy szót sem. Igaz, a haragom már aznap este elillant, mégis jól esett picit táncolni a mexikói idegein.

Miután elkészült a zöldséges omlett, illetve a csokichips-s palacsinta, csináltam egy-egy bögre narancsos-fahéjas teát, amihez mézet és citromlevet pakoltam a tálcára. A hűtőben talált bogyós gyümölcsökkel és az édes reggelihez elengedhetetlen juharsziruppal megbolondítottam picit a palacsintákat, aztán fütyörészve visszamentem barátomhoz. Elkerekedett szemekkel figyelte mozdulataimat.

- Miért fáradtál ennyit, kicsim? - csókolt meg finoman, gondosan ügyelve arra, nehogy véletlenül beletenyereljen a tálca tartalmába. Mosolyogva megrántottam a vállam. - Egyáltalán nem volt fáradtság. Különben is, kell az energia. Apáék nemsokára megérkeznek a karácsonyfával, amit fel kell díszítenünk, és...

Úgy akadt el a szavam, mintha kést szorítottak volna a torkomhoz. Fogalmam sincs, miért ringatom magam abba a tudatba, hogy Joelito és én együtt dekoráljuk a fát. Nem várhatom el tőle. Az énekes felvonta a szemöldökét.

- Mi a baj? Talán, nem velem szeretnéd feldíszíteni, vagy...? - tüntetett el egy nagy falat omlettet. Nagyot sóhajtva kortyoltam bele a még meleg teámba. - De, igen. Csak kellemetlenül érzem magam, amiért én nem voltam ott a ti fátok dekorálásánál. 

- Az unokatestvéreim is csatlakoztak hozzánk, bőven elegen voltunk. Feleslegesen érzed rosszul magad - cirógatta meg az arcom, amitől valamelyest enyhült bennem a nyomás.