Tan Fácil | Ennyire egyszerű [Joel Pimentel Fanfiction] - befejezett

34.

 Chloe

Legszívesebben lekevertem volna magamnak egy hatalmas nagy pofont. Undorítóan viselkedtem. Tisztában vagyok azzal, hogy Joy utál vásárolni, mégis eljött velem, én pedig teljesen kizárva a külvilágot üzeneteket váltottam egy sráccal. Egy sráccal, akivel a Houstonban tett látogatásunkkor kezdtem el igazán jóban lenni. Akkor még fel sem tűnt, vagy nem akartam észrevenni, hogy érdeklődünk a másik iránt.

Az ominózus koncert után egy-két nappal kaptam az első üzenetet. Alaposan meglepett, hiszen úgy váltunk el egymástól a reptéren, mint két haver. Még egy meggondolatlan csók sem csattant, nemhogy puszi. Mindössze egy szimpla ölelés volt, egy Jó utat! felkiáltással. A fellegben, a repülőn ülve tört rám az a fajta üresség, amit akkor érzünk, amikor egy fontos személytől kell elválnunk. Megijedtem, nem is kicsit.

Matteo gyors felbukkanása, pusztítása és börtönbe kerülése óta nem igazán foglalkoztam a szerelmi életemmel. Várakozó üzemmódra váltottam; úgy voltam vele, hogy egyszer majdcsak szerencsém lesz a fiúkkal és nem olyanba botlok, aki bujkál a rendőrség elől, mert lopott, nemi erőszakot követett el s részt vett egy gyilkosságban is... Alig a húszas évei elején járva. 

Gondolataimból kopogás zökkentett ki. Mielőtt ajtót nyitottam volna, belebújtam a magas sarkú szandálomba és végigmértem magam. Egy fekete, háromnegyed ujjas ruhát vettem fel, mely alól merészen kivillant a szintén sötét színű combfix. Tűrhetően festek. Legalábbis remélem, hogy nem túlzás a csipkés harisnya. 

- Wow...! - akadt el a lélegzete a kopogtatónak, miután kinyitottam az ajtót. Arcom rákvörösre pirult reakciójától; a fejem búbjától egészen a lábujjamig bizseregtem. Féloldalasan elmosolyodva húzta elő a háta mögül kezét, amiben egy szál rózsát szorongatott. Alsó ajkamba harapva fogadtam el a virágot, majd leheltem egy puszit a szája sarkába. - Köszönöm, Richard. A többiek elmentek már?

- Fogalmam sincs, a hátsó bejáratnál jöttem fel - rázta meg a fejét tanácstalanul; eddig rózsaszín haja most szőkés árnyalatot kapott, ami még jobban állt a dominikainak, mint a festés előtti szín. Pulzusom az egekbe szökött, amikor meghallottam a lakosztályom melletti ajtó zárjának kattanását. Az énekest berántva a helységbe úgy csaptam be a mahagónit, mintha szellemet láttam volna a folyosón. A kukucskálón követtem Joy és Joel lépteit egészen a liftig, majd egy megkönnyebbült sóhajtást követően Rich felé fordultam. - Ez meleg helyzet volt...

- Irigylésre méltóak a reflexeid - mosolygott elismerően, miközben alaposan végigmért. Lángoló arccal én is hasonlóan tettem. Kissé túlöltözöttnek éreztem magam, hiszen az apuka egy egyszerű, piros trikót, fehér farmernadrágot és fekete cipőt viselt. Valóban, túlöltöztem. Yashel kíváncsian felhúzta a szemöldökét. - Valami baj van?

- Minden rendben - vágtam rá rögtön, mosolyt erőltetve az arcomra. Ahogy beszálltunk a liftbe, a gyomromban felébredtek a pillangók s vad szárnycsapkodásba kezdtek. Megpróbáltam leplezni izgatottságomat, ám kezeim is izzadtak, így a dominikai hamar észrevette. Apró köröket írt le hüvelyujjával bőrömön és megszorította egy picit az ujjaim. Nehezen tudta visszafojtani nevetését. - El ne ájulj, baby! 

***

Könnyebben feloldódtam, mint ahogyan azt gondoltam. A hoteltől nem messze tértünk be egy olasz étterembe, ahová Richard még délelőtt leadta a foglalását. Amíg a pincérre vártunk, körbenéztem. A restaurant berendezése rendkívül letisztult, de hangulatos és megnyerő volt. A hangszórókból ismertebb operák szóltak, ami meglepően tetszett. Elismerően bólogattam, majd az engem fürkésző fiúra terelődött figyelmem. Mosolya zavarba ejtett.

- Pincérként, vagy vendégként mérted fel a helyet? - kérdezte szórakozottan, majd beleivott az ásványvizébe s mutatóujjával köröket kezdett rajzolni a kézfejemre. Egek, ennyire feltűnő lett volna, amit csináltam? - Határozottan vendégként. Jó végre nem a tálcák hordásával foglalkozni, még akkor is, ha ez csak néhány napra szól.

- Miért nem keresel másik állást? - amíg válaszomon gondolkodtam, a pincér felvette a rendelésünk. Előételnek mindketten paradicsomos bruschettát kértünk, sonkával és parmezánsajttal; főfogásnak Calzone Classico-t*, desszertnek pedig Delizia al Limone-t**. Szerencse, hogy délután mindössze egy csokis müzlit ettem. Rich kíváncsian méregette arcom. Alig észrevehetően sóhajtottam egyet. - Nem tudnám otthagyni, egyik pillanatról a másikra. Jack, a csapat... Nálunk úgysem találnék jobbat.

- Tudom, erről már beszélgettünk... Mégis szeretném, ha túllépnél azon a férgen - a torkom körül láthatatlan hurok képződött, ami kegyetlenül fojtogatott. Alsó ajkamba mélyesztve fogaimat nyúltam a poharamért s egy hörpintésre eltüntettem a tartalmát. Mire észbe kaptam, a dominikai fiú összekulcsolta kezeinket az asztalon. Tekintetem elhomályosult a feltörni készülő könnyektől; hogy a helyzet váltotta e ki, vagy a felhozott téma, fogalmam sincs. Aprót biccentettem. - Mocskosul nehéz. Abba már bele sem merek gondolni, Joy min megy át azóta. Biztos vagy benne, hogy még ő sem heverte ki a történteket. 

Az ételek érkezéséig nemigen beszéltünk másról, csak az olasz srácról. Tisztában voltam vele, hogy egyszer ki kell magamból adnom mindazt, ami nyomaszt... Egy hangocska azonban folyton azt hajtogatta a fejemben, hogy mégse egy randin kellene. Ráadásul nem olyasvalakivel, aki teljesen más, mint Matteo. Jó értelemben, természetesen.

- Ne haragudj! Ennek az estének rólunk kellene szólnia, nem arról a senkiről - rázta meg a fejét Richard, miközben átült a hozzám közelebb eső székre és a kezei közé fogta az arcom. Érintésétől felforrósodott bőröm; hüvelykujjával finoman letörölve könnyeimet a tarkómnál fogva a mellkasára húzta fejem. Csendben szipogva a trikójába kapaszkodtam. Rekedtes hangomtól először összerezzentem. - Valamikor túl kell lépnem a múlton.

- Szeretnék segíteni, princesa - csókolt a hajamba, majd szorított ölelésén. Fél füllel hallottam, hogy a pincér lepakolja az asztalra rendelésünk, s jó étvágyat kívánva elsiet. Nagyot szusszantva, mosolyt varázsolva ajkaimra elhúzódtam. - Hihetetlen jól esik, tényleg. Köszönöm.

Ezerwattos vigyora és jókedve rám is átragadt. Étkezés közben a turnéról, a fiúkról és a családjáról beszélgettünk. Noha a desszertből csak csipegettem, az elő- és főétel isteni volt, nemcsak a társaságom. 

Mielőtt visszamentünk volna a hotelbe, sétáltunk egy kicsit a városban. A fel-felbukkanó rajongók miatt nem fogtunk egymás kezét, de anélkül is tökéletes volt minden. Kissé hűvösre fordult éjszakába nyúlva a levegő, de egy cseppet sem zavart. 

Mondanom sem kell, a lakosztály ajtajában állva kicsit elszomorodtam. A dominikai énekes karjai percekig közrefogták a derekam, ajkai vészesen közel kerültek az enyémekhez.

- Megismételjük, ezt garantálom - simított végig a hátamon, majd egy pillanatra összeérintette orrunkat és megcsókolt. Meglepetten nyögésemen felbátorodva a mahagóninak döntött, és úgy ostromolt tovább. Eddig nyugodt pillangóim újra feléledtek és vadul csapkodtak a gyomromban. Két csók között a mellkasára simítottam a kezem. - Ha tovább folytatjuk, elvesztem a fejem.

- Igazad van - suttogta alsó ajkamra, aztán meghúzta egy picit és hátrált tőlem egy lépést. Vágytól égő szemekkel mustrálta a szám. - Mámorító a csókod, mami. 

A mai napon már vagy századjára kapott lángra az arcom. Miután nagy nehezen elköszöntünk egymástól, remegő térdekkel lezuhanyoztam és bebújtam a takaró alá. Órákig nem jött álom a szememre; a randin kattogott az agyam, megállás nélkül. 

*Klasszikus töltött pizza

**Citromos tortácska/kupola