Tan Fácil | Ennyire egyszerű [Joel Pimentel Fanfiction] - befejezett

15.

Borsó nagyságúra zsugorodott gyomorral hagytam el a repülőt, miután zökkenőmentesen megérkeztünk Panamába. Megkönnyebbültem egy picit, hiszen rajongómentes volt a reptér. Joel, mindenféle feszélyezés nélkül fogta meg a kezem s csókolt homlokon. Amint magunkhoz vettük a csomagjainkat, megkerestünk Renato-t. Barátom egyedül őt avatta be az érkezésemről.

- Örülök, hogy ismét találkozunk - mosolygott a menedzser és futtában megölelt. Meg akartam szólalni, de hirtelen becsuktam a számat. Bármennyire is élveztem Joelito büntetését, mégsem szerettem volna, ha lila-fekete foltok borítják a nyakam. Renato összedörzsölte a tenyereit. Talán a mexikói fiú beavatta, miért vagyok szótlan... Azért nem jegyezte meg. Kitudja. - Ha megvan minden cuccotok, akkor akár indulhatunk is. Hamarosan kezdődik a koncert és előtte nem árt, ha pihentek egy keveset.

- Igazad van - értett vele egyet Joel, majd bepakolták a srác sporttáskáját s az én bőröndöm a csomagtartóba. Amint beültünk a kocsiba, fejemet barátom vállára hajtottam. Combomra simítva kezét lehelt egy puszit a hajamba. - A hotel körülbelül fél órára van innen. Aludj egy picit, rendben?

Aprót bólintva lehunytam a szemeim. Joel rám terítette a pulóverét, ami mosolyt csalt az arcomra. Még mindig nem fogtam fel, mivel érdemeltem ki ezt a fiút. Annyira jó hozzám... Rettentően szégyenlem magam, amiért az elején olyan rideg voltam vele. Már akkor észrevehettem volna, hogy kedvel engem. Túl csökönyösen viselkedtem. Chris miatt is fő a fejem... Jobban tette volna, ha magába fojtja az érzéseit s nem tudatja velem.

- Baby, megérkeztünk - suttogta a fülembe barátom. Halk sóhaj szökött ki ajkaimon; rövidnek tűnt az út fél óránál. Tekintetem homályos volt, amit először nem értettem. Biztosan a rám zúduló gondolatoktól eredt meg a könnyem. Joelito aggodalmasan a kezeit közé vette arcom. - Miért sírsz, princesa?

- Senki nem bánt még így velem, ahogy te... Meg sem érdemlem ezt a sok törődést - hangom egyszerre csuklott el a sírástól és a fájdalomtól. Fejemet az ablak felé fordítva próbáltam lenyugtatni tomboló érzéseimet; sikertelenül. Barátom a vállamra támasztva állát sóhajtott fel kétségbeesetten. - Nagyon fáj, hogy így érzed. Igenis törődöm veled, mert szeretlek. Mindennél fontosabb vagy nekem.

Szavai zokogásra késztettek. Alig kaptam levegőt, amitől sípolni kezdett a tüdőm. Köhögve borultam a fiú mellkasára, aki azonnal körém fonta karjait. Néhány percig maradtunk így csupán, mert a fiúk már vártak Joel-t.

- Hozatok a szobámba egy finom, forró teát neked, rendben? - csókolt homlokon, miután beszálltunk a liftbe. Apró mosolyra húzva ajkaimat bólintottam. - Köszönöm. Mindent.

A lakosztályba érve barátom tárcsázta a szobaszervizt, miközben a hajammal játszott. Kuncogva egy puszit nyomtam az arcára s a fürdőbe siettem. Szemeim vörösek voltak, arcom fel volt püffedve a sírástól. A hideg víz felfrissített és valamelyest enyhített a pirosságon.

- Nem gond, hogy áthívtam ide a srácokat? Mindenképpen tudni akarnak az esküvőről és a hogylétedről - fejemet csóválva elmosolyodtam, majd lerogytam az ágyra és törökülésbe fészkeltem magam. Amikor megérkezett a teám, Joel leült mellém s megcsókolt. - El sem hiszed, mennyire örülök, hogy itt vagy velem.

- Én is örülök, hogy veled lehetek - leheltem egy csókot a szája sarkába, aztán kortyolgatni kezdtem citromfüves-gyömbéres italt. Torkomban lassacskán enyhült a feszítő érzés, de beszélni még nemigen szerettem volna. Lehunyt szemmel hagytam, hogy barátom mögém másszon s a mellkasára húzzon. Ujjaival köröket írt le combjaimon, ami kuncogásra késztetett. Felszabadult sóhaj szökött ki a száján. - A nevetésed zene füleimnek. 

Fülig vörösödve hajtottam vállára a fejem, a bögrét pedig leraktam a földre. Nem sokáig voltunk kettesben. A banda kopogás nélkül, egymás szavába vágva rontott be a szobába. Szemeik a kétszeresükre nőttek, amikor megláttak. Legalábbis Chris-n kívül Erick, Zab és Richard így reagált. Az ecuadori napszemüveget viselt, ezért nem nézhettem hatalmas íriszeibe. Talán jobb is.

- Miért nem szóltál, hogy jössz? - tért magához Rich, miután megöleltem s egy puszit nyomtam az arcára. Nyeltem egy nagyot. A tea ellenére enyhe lüktetést éreztem a torkomban. - Meglepetésnek szántam az érkezésem.

- Rendesen megleptél, mami - villantotta meg kisfiús mosolyát a kubai és megszorongatott. Zabdiel is hasonlóan tett. Széles mosollyal az arcomon néztem fel rá. - Dímelo, papi!

- Dímelo, princesa! - nevetett, majd arcon csókolt és arrébb araszolt, hogy Christopher is üdvözölni tudjon. Szemüvegétől megválva vont egy majdnem fullasztó ölelésbe, arcát a nyakamba fúrva. Alig hallottam hangját, olyannyira halk volt. - Hiányoztál.

Nagyot sóhajtva elhúzódtam tőle, aztán ajkaimat egy másodpercig az arcához érintettem és visszabújtam Joel karjaiba. Én éreztem rosszul magam, pedig Chris keresett meg s nem én őt... Amint jobban leszek, beszélnem kell a mexikói fiúval. Joga van tudni. 

- Velünk tartasz a próbára, vagy szeretnél pihenni a koncert előtt? - kérdezte barátom, miközben a fiúk elkezdték nézni az esküvői videókat. Chloe még mindig nem küldte el a Marryoke vágott verzióját, így arra még várnunk kellett. Telefonom lerakva néztem fel Joel-re. - Az első lehetőséggel élnék. Ne aggódj, nem fogok énekelni!

- Már éppen említeni akartam, hogy még él a büntetés, szóval... - hajolt ahhoz a ponthoz, melyen néhány órával ezelőtt a fogai találkoztak bőrömmel. Alsó ajkamba harapva túrtam a srác hajába. - Nem kettesben vagyunk, emlékszel?

- A skacokat jobban érdekli most a videó... Nem ránk figyelnek - harapott a fülcimpámra és vigyorogva megcsókolt.

Egész testemben remegtem, ahogy ujjai a derekamba mélyedtek. A koncert után biztosan nem alszunk el egyhamar... Joel tekintete s megnyilvánulásai mindent elárulnak. Egyáltalán nem az a félénk, visszahúzódó fiú, akinek mutatja magát a világ felé. Kifejezetten domináns, de jó értelemben vett domináns. 

- Milliónyi képet tudnék rólad készíteni... Annyira gyönyörű vagy - simított végig arcélemen, majd ismét ajkaimra tapadt. Szívem hatalmasat dobtam szavai hatására. Ingébe kapaszkodva viszonoztam édes csókját. - Szeretlek, Joel. Nem is tudod, mennyire.

A zenekar többi tagja ujjongott körülöttünk, még Chris is... Bár, az ő öröme nem volt őszinte. Íriszeiből üvöltött a fájdalom. Alsó ajkamba harapva lehajtottam a fejem. Minél előbb beszélnem kell vele, ismét. Vissza akarom kapni a barátomat, nem szeretnék hűvös s távolságtartó lenni. Az nem én lennék.

Sziasztok!

Ne haragudjatok, amiért egy jó hétig nem jelentkeztem, de beindult körülöttem az élet és a másik történetemen is dolgoztam, mint egy idióta 🙄Nagyon szépen köszönöm a kommenteket xuxibabe, Emily_Pendragon és Linacska, illetve köszönet a szavazatokért is 😍Jövő hét végétől fogalmam sincs, mennyi időm lesz az írásra, mert két hét múlva újra az iskolapadot koptatom majd hétköznap és szombaton is 😊Igyekszem nem elhanyagolni a könyveket, de most első helyre a tanulást kell előre helyeznem 😅Tovább jó éjszakát és pihenést kívánok 😘 Pusszpáá evribádii,

Macy