Tan Fácil | Ennyire egyszerű [Joel Pimentel Fanfiction] - befejezett

23.

(Régen nem nevettem ennyit és szívből 😊 Lehetnének még ennél is édesebbek? 😍)

Fejemet Joel mellkasába szerettem volna fúrni, de a fiúnak hűlt helye volt az ágyban. Hajamba túrva, a takarót felhúzva a nyakamig ültem fel s néztem körbe. Néhány órája sikerült csak elaludnunk, ennek köszönhetően rettentően homályosan és fáradtan láttam magam körül a tárgyakat. Altestem feszes görcsbe húzódott, ahogy megmozdítottam lábaimat. Barátom éppen akkor lépett be a szobába egy hatalmas tálcával, amikor nyöszörögve nyújtóztatni kezdtem tagjaimat. Kis híján felbukott ruháinkban, úgy sietett oda hozzám.

- Mi a baj? - rakta le az éjjeliszekrényre a reggelivel megpakolt tálcát, majd söpörte arrébb a takarót. Automatikusan mellkasom köré fontam karjaimat, mire égnek emelte a tekintetét. - Kicsim...?!

- Úgy érzem magam, mint akin az éjjel alaposan átment egy úthenger - sóhajtottam fel nyakamat ropogtatva. Joel alsó ajkába süllyesztve fogait cirógatta meg arcom, aztán a fürdőbe sietett és egy tégellyel tért vissza. Felvontam a szemöldököm. - Mire készülsz?

- Megmasszírozom a barátnőmet... Mégis, mi mást csinálhatnék ezzel? - bökött fejével a krémes dobozra, miközben kibontotta. A menta és a citromfű illata pillanatok alatt ellazított; kérés nélkül fordultam hasra és hagytam, hogy az énekes ujjai bejárják minden porcikámat. Eleinte szótlanul feküdtem, ám egy-egy csomónál akaratlanul is felszisszentem. Joel finomított mozdulatain, de egy szemrehányó megjegyzés azért elhagyta csókra termett ajkait. - Ha kevesebbet dolgoznál, nem fájna ennyire.

- Ne kezdjük ezt megint, kérlek! - nyomtam fejemet a párnába, majd hangosan felsóhajtottam. - Szeretem, amit csinálok. Tőled sem kérhetem, hogy ne utazz ennyit... Elviselhetetlenül rossz, hogy ritkán találkozunk, mégsem hányom a szemedre.

- A két ügy egyáltalán nem ugyanaz, baby - ujjai hosszasan a csípőm környékén mozogtak, míg ajkai egy pillanatra a hajamban tűntek el. Megforgattam a szemem, barátom pedig folytatta mondanivalóját. - Na, jó... Mindketten elfáradunk és azért dolgozunk, hogy a körülöttünk lévő embereknek jó legyen. Mégsem nekem kell megpakolt tálcákkal szlalomozni az asztalok között, vagy ételt kiszállítani. Nem számít, milyen az időjárás...

- Pontosan, éhenkórász mexikói - jutott eszembe az az ominózus rendelés. Akaratlanul is elmosolyodtam, mire az énekes kuncogva fölém tornyosult s a nyakamba csókolt. - Csodásan festettél a ruháimban. Gyakrabban kellene hordanod őket.

- Fontolóra veszem - kacsintottam rá, miközben Joel talpra állított és körém fonta karjait. Óhatatlan vágyat éreztem arra, hogy beletúrjak kócos, göndör fürtjeibe. Annyira édes. Az állam alatti részt csókokkal kezdte elhalmozni, míg fejbőrét masszíroztam. Gyomrunk korgása törte meg a meghitt perceket. Barátom egyik pólóját magamra kapva bújtam be mellé a takaró alá, majd nekiláttunk az evésnek. Nem tudtam leplezni jókedvem. - Hihetetlen, hogy ilyen ügyesen mozogsz a konyhában.

- Csak ott? - formált O alakot ajkaival. Elképesztő, hogy állandóan azon jár az esze. Kuncogva megráztam a fejem; arcán megkönnyebbülés futott végig, szemeiben csillogást véltem felfedezni. Mint egy földre szállt angyal. Ahogy belekortyoltam a még gőzölgő teába, eszembe jutott a néhány hónappal ezelőtti, a Parque Nacional Perito Moreno-nál, a turnébuszban történt csókcsata. Egy könnyed, romantikus teázgatásnak indult... Joelito végigsimítva alsó ajkamon húzta kisfiús mosolyra a száját. - Szeretlek.

A reggelis tálcát félretolva bújtam hozzá úgy, mintha ezer éve nem öleltük volna egymást. Amikor nem volt a közelemben, kissé elveszettnek és magányosnak éreztem magam. Jeges zuhanyként zúdult rám a gondolat, miszerint hetekig néha úgy vegetálok, mint régen. Pocsék érzés.

A repülő indulásáig még volt néhány óránk, melyben videójátékoztunk, Gabo és Emanuel társaságában. Joel testvérei a megismerkedésünkről kérdezősködtek; az énekes verzióját már betéve tudták, az enyémre voltak kíváncsiak. Meséltem a házunkban tartott buliról, a baleset sorozatomról, az első csókunkról és a testvérük születésnapja előtti szervezkedésről.

- Megdöbbentő, hogy eleinte tudomást se akartál venni az öcsémről - mosolygott Emi, miközben falatozni kezdett a dohányzóasztalra kipakolt nachosból. Alaposan belemártotta a chilis szószba s csak azután dobta a szájába. Elmosolyodtam reakcióján. - Nem hittem el, hogy érdeklek bárkit is. Az elmúlt években állandóan csak bántottak, ezért reménytelennek láttam a dolgot, hogy valaha is szerelmes lehetek.

Joelito élesen beszívta mellettem a levegőt, karjának szorítása erősebb lett derekamon. Nem szerette, ha így beszéltem magamról. Durvább gondolataim is támadtak, de azokat visszatartottam.

- Szerintem, semmi baj sincs veled. Kedves és szép lány vagy, aki nem fél kimondani a véleményét és kimutatni az érzéseit - volt olyan pillanat, hogy nem bírtam ki sírás nélkül az étteremben. Hiába takargattam, töröltem, vagy mostam meg az arcom, könnyeimnek nyoma volt. Emanuel szavai megmelengették a szívem, ahogy Gabriel mosolya és barátom puszija, amit a szám sarkába kaptam. Combomon pihenő kezére simítva az enyémet sóhajtottam egy nagyot. - Még meg kell barátkozni önmagammal, de jól esik, hogy ezt gondolod rólam. Köszönöm.

Kezdtem oldottabbá válni, aminek talán Joel örült a legjobban. Megállás nélkül mosolygott, nevetett és poénkodott a testvéreivel. Vállára hajtva a fejem élveztem ki, hogy még velem lehet egy keveset. Eddig jól bírom, hogy utazik és ritkán találkozunk... De, mi lesz később? Ah... Miért terelődik mindig negatív irányba az eszem? Borúlátóbb vagyok, mint egy javasasszony.

Sziasztok!

Kissé szét vagyok csúszva... Haldoklik a gépem, így tableten írtam, ami nagyon szokatlan volt😶 A fejezet se akart összejönni, de a végére csak sikerült 😊 Tudom, Israel nem kapott szerepet, de csak amiatt, mert ő nem is nagyon szeret feltűnősködni😃 Köszönöm a kis novellához érkezett szavazatokat és kommentárokat Linacska és _cherrybae_😍 A következő rész nem tudom, mikorra várható 😊 Addig is, legyetek jók 😍😘 Puszpáá evribádii,

Macy