Tan Fácil | Ennyire egyszerű [Joel Pimentel Fanfiction] - befejezett

18.

Egész éjjel a plafont bámultam. Egyszerűen nem jött álom a szememre, pedig nagyon fáradt voltam. Joel egy ideig nyugodtan szuszogott mellettem, aztán légzése szapora vált. Teste remegni kezdett, ajkait nyöszörgések sorozata hagyta el. Ujjai elfehéredve szorították a takarót, lábaival rúg-kapált. Mellé térdelve próbáltam felébreszteni; könnyeimtől alig láttam valamit. Arca fájdalmas grimaszba fordult, nyögései kétségbeesetten sikolyokba fordultak át.

- Ébredj fel, kérlek...! Joel...! - söpörtem el izzadt fürtjeit a homlokától, majd nyomtam ajkaimat bőréhez. Éktelen zokogásban tört ki, de továbbra sem nyitotta ki szemeit. Szavai artikulálatlanul hagyták el száját. Kezét elszakítva a takarótól kulcsoltam össze ujjainkat. - Itt vagyok... Nyugodj meg, baby...!

Körülbelül negyed óra telhetett el, amikor a mexikói fiú kezdett magához térni. Kezét el nem engedve kapcsoltam fel a villanyt s az arcára simítottam szabad kezem. Pillái megrebbentek, majd lassan kinyitotta szemeit. Amint tekintete találkozott az enyémmel, sietősen felült és szorosan magához ölelt.

- Ne hagyj egyedül, soha többé! - suttogta, miközben végigsimított alsó ajkamon és megcsókolt. Úgy, mint az első csókunkkor. Bátortalanul, de szenvedélyesen. Hajába túrva férkőztem még közelebb a fiúhoz. Jóleső morgás tört fel belőle. - Nem akarok még egyszer ilyen hibát elkövetni. El kellett volna mondanom neked, hogy tudok a levélről és Chris látogatásáról.

- Nem a te hibád. Még aznap este meg kellett volna mutatnom a levelet és a lánybúcsú napján is felhívhattalak volna, ehelyett halogattam. Az egész az én hibám. Csak a baj van velem - ráztam meg a fejem lemondóan. Joel szem forgatva az ölébe húzott, majd körém fonta karjait s megtámasztotta állát a vállamon. - Ne beszélj butaságokat! 

- Akármennyire is rossz ezt hallanod, így van. Egy rakás szerencsétlenség vagyok. Ronda, kövér... Ó, és állandó problémaforrás. Az elmúlt egy nap alatt is mennyi minden történt velem... Hangszálgyulladás, orrvérzés... - szusszantottam egy nagyot fáradtan, aztán ásítottam egyet. Barátom a fülem mögötti részt kezdte el puszilgatni, ami kuncogásra késztetett. Bőrömön éreztem boldog mosolyát. - Kérlek, ne ostorozd magad! Szeretlek úgy, ahogy vagy. Semmit sem változtatnék rajtad. 

Lehunyt szemmel fúrtam arcom mellkasába, miközben kezeire simítottam az enyémeket. Szívének egyenletes dobogása zene volt füleimnek. Ajkaimat hosszan bőréhez nyomva hagytam, hogy hajammal játsszon.

- Lassan aludnunk kellene... - jegyezte meg barátom, megtörve a békés a csendet. Alig észrevehetően bólintottam, majd egy csókot lopva a fiútól kimásztam az öléből s bebújtam a takaró alá. Néhány perc múlva szorosan magához ölelt, megcsókolt és lekapcsolta a lámpát. - Jó éjt, princesa!

- Jó éjt, Joelito! - suttogtam félálomban. 

***

A másnap délelőtt próbával és megbeszéléssel telt. Amíg a fiúk dolgoztak, én a városban ütöttem el az időt. Vettem felsőket és nadrágokat, illetve beújítottam egy pár magassarkút s egy pár, magasított szárú tornacipőt. 

Fogalmam sincs, mi vitt rá, hogy betérjek egy fehérneműboltba. Eleinte félénken járkáltam a sorok között, aztán jó néhányat leakasztva a helyéről tűntem el az egyik próbafülkében. Fintorogva néztem tükörbe, miután felvettem az egyik szettet. Negyed óra próbálás és nézelődés után mégsem távoztam üres kézzel az üzletből.

A hotelnél kész őrültekháza volt. Az esti, nyugodt énekeléshez képest a rajongók őrjöngtek. Először nem értettem miért, de aztán felnéztem a Zabdiel, Chris és Richard által elfoglalt szoba erkélyére. A srácok integettek s közben telefonnal rögzítették az eseményeket. Mosolyogva megcsóváltam a fejem, majd besiettem az épületbe. A liftnél összefutottam Erick-l, aki lazán átkarolva a vállam terelt a hallban kihelyezett székek felé. Felvontam a szemöldököm.