Tan Fácil | Ennyire egyszerű [Joel Pimentel Fanfiction] - befejezett

19.

3 hónappal később... 

A második album megjelenése óta nem sokat találkoztunk Joel-l. Sőt. A promóciók miatt csak videóhíváson keresztül láttuk a másikat. Élményekben azonban nem szenvedett hiányt; volt olyan nap, amikor hajnalig mesélt nekem egy adott ország nevezetességeiről, az interjúkról és a rajongókról. 

Napfelkelte óta egy szem hunyásnyit sem aludtam. Tisztában voltam vele, hogy Joelito kismilliószor tartózkodott már nálunk, de hivatalosan még nem mutattam be a szüleimnek. Már tegnap meg akart látogatni, de nem hagytam, hogy a szabadsága első napját velem töltse. A családja sokkal régebben találkozott vele, mint én. 

Anya mindenáron ragaszkodott ahhoz, hogy a barátom velünk töltse az estét. A desszert készítését bízta rám, a főfogást ő szeretné megcsinálni, mielőtt a mexikói fiú megérkezne. Miután egyedül maradtam a házban, alaposan kitakarítottam és elmentem bevásárolni a vacsorához.

Gondolataimba merülve válogattam a gyümölcsök között az édességhez, amikor a semmiből két kar fonódott körém. Ijedtemben eldobtam a kezemben lévő mangót, mire az illető felnevetett és a nyakamba fúrta arcát. Azonnal megcsapott az a jellegzetes parfümillat, amit ezer közül felismertem volna.

- Nem félsz, hogy meglátnak minket a rajongók? - fordultam szembe Joel-l, majd felvontam a szemöldököm. Göndör fürtjei kikandikáltak a baseballsapka alól, arcát jó pár napos borosta fedte. Fejét csóválva hajolt ajkaimra. - Az előbb találkoztam néhányukkal... Már akkor is téged figyeltelek. Nem bírtam ki, hogy ne jöjjek ide hozzád.

- Hiányoztál - haraptam alsó ajkára, aztán megcsókoltam. Karjaimat szorosan a csípője köré fontam s hagytam, hogy a nyakamba csókoljon. - Venned kell még valamit? Mert, nem sokáig tudom türtőztetni magam...

- A vacsorához mindent megvettem, az ebéd hozzávalóira lenne szükségem - simítottam végig arcán, miközben kiválasztottam a desszerthez a gyümölcsöket. Barátom elvette a bevásárlólistát és ami kipipálatlanul maradt, annak a keresésére indult. Kuncogva néztem utána, miközben magamhoz vettem néhány zöldséget is. Negyed óra múlva, telepakolt kosárral termett mellettem az énekes. - Mehetünk?

Mosolyogva bólintottam egy nagyot. Amint fizettünk, Joel átkarolta a vállam s elindultunk hozzánk. Nem sokáig élvezhettem érintését. Útközben összefutottunk néhány lánnyal, akik azonnal kaptak a lehetőségen és képet, ölelést, esetleg puszit kértek barátomtól. Chloe állandóan megkérdezi, féltékeny szoktam-e lenni a rajongókra. Még csirájában sem jelent meg bennem ez az érzés, egyszerűen nincs okom rá. 

S hogy miért nem kürtöltük még világgá a kapcsolatunkat? Fogalmam sincs. Joel még egyszer se hozta fel a témát, én pedig nem erőltettem. Nem állt szándékomban összetörni megannyi fan szívét... Igen, talán ez az oka. 

- Ne haragudj! - csókolt homlokon a fiú, miután a lányok kikerültek a látóterünkből. Megráztam a fejem. - Nem kell bocsánatot kérned emiatt. Ők a mozgatórugóitok, egyértelmű, hogy foglalkoztok velük... Még a vakációtok alatt is.

- Nem tudom, mivel érdemeltelek ki - hajolt ajkaimra, majd lassan megcsókolt s szorosan magához ölelt. Úgy bújtam hozzá, mintha ezer éve nem találkoztunk volna. Az idilli pillanatot gyomrának hangos moraja törte meg. Kuncogva elhúzódtam. - Menjünk, főzzünk valamit!

Hazaérve Joel megcélozta a konyhát. Amint előkészített mindent a taco-hoz, nekilátott a csirkemell felkockázásának. Csak ámultam és bámultam.

- Gyerekkoromban figyeltem, ahogy a nagyi készítette az ételeket és úgy tűnik, meg is maradt néhány dolog - mosolygott, miközben összekeverte a húst a fűszerekkel és némi olívaolajjal. Elismerően hümmögtem s egy puszit lehelve az arcára ugrottam neki a tortilla tésztájának. - Énekelsz, táncolsz, főzöl... Van más is, amit tudnom kéne rólad?