Tan Fácil | Ennyire egyszerű [Joel Pimentel Fanfiction] - befejezett

28.

A kezdeti kis nézeteltérés ellenére - amit beismerek, tőlem indult - egészen kellemes hangulatúra sikeredett az ebéd az ecuadorival. Szó esett a turnéról, az a közötti forgatásokról és a fárasztó utazásról, egyik országból a másikba. Eleinte piszkosul irigyeltem a srácokat, amiért bejárhatják a világot, de ahogy Christopher szavait emésztgettem, meggondolandóvá vált ez az irigység. Egyszer-kétszer beleférne egy repülőút, csakhogy kiszakadhassak ebből a monotonitásból.

Joel autóját megpillantva a kocsifeljárón levakarhatatlan vigyor kúszott az arcomra. Kézipoggyászom magam után húzva nyitottam be a házba, melynek küszöbén kis híján dobtam egy hátast. Chris jót nevetett reakciómon. A nappali teljesen át lett rendezve, vadonatúj kanapé, dohányzóasztal és szőnyeg kapott helyet benne.

- Meglepődtél? - karolta át a vállam Pinky, miközben beljebb araszoltunk. Hümmögve körbenéztem, újra és újra. A szobámból furcsa zajok szűrődtek ki, amitől egy pillanatra megijedtem. Összevont szemöldökkel meredtem a mellettem állóra. - Miben mesterkedtek, hm?

Mielőtt válaszolhatott volna, egy talpig festékes és ragasztószalagos mexikói lépett ki a szobámból. A szám elé kaptam a kezem; Joelito hihetetlenül édesen mutatott, egyszerűen nem bírtam ki nevetés nélkül. Szürke fejkendője is koszos lett, akárcsak a haja és az arca.

- Nem is tudtam, hogy az énekelés mellett lakberendezői babérokra szándékozol törni - ajkaim még remegtek a nevetéstől, így csókunk kissé komolytalanná sikeredett. Egy cseppet sem törődve a ruhámmal fontam karjaimat Joel nyaka köré, majd még egy csókot loptam. - Ezen dolgoztál egész délelőtt?

- Amíg a kórházban voltál, a szüleiddel kezdtük el, ma én tettem-vettem egyedül. Remélem, tetszeni fog - miután lekezelt bandatársával, megcirógatta az arcom és elmosolyodott. - Menj, nézd meg!

Izgatottan rontottam be a birodalmamba. A döbbenettől egy pillanatra elfelejtettem levegőt venni. A falak bézst színt kaptak, a gardrób ajtajára felkerült egy nagy tükör, a szoba középen pedig egy hatalmas ágy terpeszkedett el. A plafonra rögzített karnisokról hófehér függönyök lógtak le, keretbe foglalva a fekvőhelyet. Az eddigi, kopott padlószőnyeget a falszíntől egy árnyalattal sötétebb váltotta fel. Pihe-puha volt, mint egy plüssmaci. A pipereasztalom is le lett festve fehérre, akárcsak a hozzá tartozó szék. 

A pillangók őrületes táncot jártak a gyomromban, tekintetemmel többször is körbejártam a helységet. Örömömben néhány könnycsepp folyt le arcomon, amit gyorsan le is töröltem, amikor meghallottam az ajtó csukódását. Barátom szorosan körém fonta karjait, arcát pedig a nyakamba fúrta. Úgy vigyorogtam, mint a vadalma. Kezeimet Joel gyűrűkkel díszítettjeire simítottam.

- Köszönöm. Nagyon tetszik minden - fordítottam úgy a fejem, hogy megcsókolhassam a fiút. Finoman megszorítva a csípőm, csókunkat nem megszakítva pördített szembe magával. Alsó ajkamon végigfuttatva nyelvét döntötte homlokát az enyémnek. Szemében pajkos csillogást fedeztem fel. - Már alig várom, hogy felavassuk az ágyat.

A lepkéket valami egészen más, valami mocskos érzés fogta közre egy nagy hálóba. Egy picit meginogva távolodtam el a mexikóitól, aki egy másodpercre sem engedte el a kezem. Szánalmasnak éreztem magam.

- Még időre van szükségem - nyögtem úgy, hogy tisztában volt azzal, Joel nem erőltet semmit és várni fog. Arcom megcirógatva lopott egy forró csókot. - A te tempódban haladunk, jó? Úgy csinálunk mindent, ahogy te szeretnéd.

Torkomban óriási gombóc keletkezett a feltörni készülő sírástól. Erőtlenül s elveszetten fúrtam arcomat a fiú mellkasába, karjaimat pedig a csípője köré kulcsoltam. Gyűlöltem Matteo-t és gyűlöltem saját magam is, mert képtelen voltam védekezni. 

- Maradj itt, hozok egy kis vizet - lehelt egy puszit a homlokomra s az ágyhoz terelt. Halántékom masszírozva rogytam le a takaróra; könnyeim megállás nélkül áztatták arcom. Reszelős sóhaj hagyta el a számat, amikor Chris leült mellém. Nem szólt semmit, csak üveges tekintettel méregetett. Tudtam, mi játszódik le a fejében. Összekulcsoltam ujjainkat. - Egyszer jobban leszek, ne félj! 

- Eléggé nehéz dolgot kérsz tőlem - jegyezte meg epésen, szabad kezével a fülem mögé tűrve egy tincset. Elhúztam a számat. Annyira rossz ezt látni. Jobban össze van törve, mint én és ez nem jó. Egyáltalán nem. - Erősnek kell lenned, Chris! Hol van az a pozitív srác, aki állandóan mosolyog és nevet? 

- A napokban alig találkoztam vele, talán csak néhány órára - tért vissza három szendviccsel és ugyanennyi üveg ásványvízzel Joelito. Akaratlanul is elmosolyodtam. Az ecuadori az alsó ajkába harapott, miután elengedte a kezem és hagyta, hogy a barátomhoz bújjak. Nagyot kortyolva a vízből szólásra nyitottam a számat. - Mit szólnátok, ha megnéznénk egy filmet? Rátok bízom a műfajt, csak ne a horrorra essen a választásotok. 

Chloe és a zenekar többi tagja, illetve a szüleim érkezéséig mozidélutánt tartottunk. A szobámat nem kellett elhagynunk, mert apa és a mexikói fiú felszerelt egy vetítővásznat és egy digitális vetítőgépet is. Moziszékek híján az ágyon terpeszkedtünk. Egyik oldalamon Christopher, a másikon Joey feküdt. Eleinte zavart, hogy Pinky a barátom jelenlétében fogta a kezem, végül azonban ráhagytam. 

Szerettem volna visszakapni azt a vidám srácot, aki bármikor jókedvre deríti az embert. A mellkasomban feszítő érzés lett úrrá, ahogy arra gondoltam, ez mind az én hibám. Tönkreteszek mindent és mindenkit magam körül.