Tan Fácil | Ennyire egyszerű [Joel Pimentel Fanfiction] - befejezett

37.

(Titeket melyik fiú öltöztessen fel? 😁)

Chloe

- Feleslegesen izgulsz - rázta meg a fejét Joy, miközben igyekezett rendet rakni a szobámban. Szinte az összes ruhámat kidobáltam a szekrényből, mert nem találtam egyetlen egy megfelelő szettet sem. Számat elhúzva nyögtem egy nagyot. - Kötve hiszem. Nem akarok közönségesen kinézni... Mégiscsak a családjához megyek, nem pedig a haverjaival találkozom.

- Tiszta sor, de akkor sem kell kisestélyit, vagy kosztümöt húznod. Biztos vagyok benne, hogy Richard szülei már az első pillanatban megkedvelnek, akármit is vegyél magadra... Add önmagad, ennyi bőven elég! - nyúlt egy fekete top, egy úgynevezett boyfriend farmer és egy csipkés, kissé kihívó fehérneműszett után. Egytől egyig olyan darabjai voltak a gardróbnak, melyeket még egyszer sem viseltem. Némán s hosszasan méregettem az ágyra készített összeállítást, majd sóhajtottam egyet. - Tornacipő, vagy magassarkú?

Joyce arcára vidám mosoly kúszott; az egész napos őrlődés, válogatás és idegeskedés végre meghozta gyümölcsét. Miután lezuhanyoztam, felöltöztem és hagytam, hogy legjobb barátnőm természetesnek ható hullámokat varázsoljon a hajamba. Sminkelésre nem szántam sok időt, mindössze szempillaspirállal hangsúlyoztam ki szemeimet. Fő a természetesség, nemde?!

- Köszönöm a segítséget, életmentő voltál! - öleltem magamhoz jó szorosan barátnőmet, aki kuncogva viszonozta a gesztust. Csengetésig kapaszkodtunk egymásba; tisztában voltam vele, hogy Joy nem az az ölelkezős fajta, de most az egyszer kivételt tett velem. Idegesen húzódtam el tőle. - Kívánj szerencsét!

- Minden rendben lesz, Chlo! Menj már! - lökdösött az ajtó felé. A tornácon Richard ácsorgott egy szál rózsával a kezében. Remélem, ő fele annyira ideges, mint én. Arcomat rögtön pír öntötte el, ahogy a dominikai közelebb lépett és megcsókolt. - Hey, Shawty!

- Szia - suttogtam alsó ajkába s arrébb álltam, hogy üdvözölje indulófélben lévő segítőm. Épphogy elhúzódtak egymástól, Joel hangos dudaszóval parkolt le a dominikai autója elé. A bandana-t ezúttal beanie-re cserélte, mely alól akaratlanul is kikandikáltak sötét fürtjei. Mosolyogva intett felénk egyet, majd amikor barátnője beült mellé, semmitől sem zavartatva megcsókolta. Percekig falták egymást, ami a mellettem állóból halk nevetést csikart ki. Joyce levegő után kapkodva eltolta magától a mexikóit s ránk nézett. - Jó szórakozást, srácok!

Amint barátaink elhajtottak, Yashel cseppet sem visszafogottan a bejárati ajtóhoz passzírozott, kezeit a derekamra simította, aztán lecsapott ajkaimat és heves csókcsatára invitált. Nyelve éles csapásokat mért az enyémre, ujjai egyre mélyebben fúródtak a bőrömbe. Nyöszörögve a nyaka köré fontam karjaimat; teljes testtel a fiúnak feszültem, amit egyikőnk sem bánt.

- No puedo tener suficiente de sus labios, mamacita (Nem tudok betelni az ajkaiddal, mamacita) - mormolta két csók között. Forró lehelete, megjegyzése és nekem nyomódó ágyéka újabb nyögést váltott ki belőlem, amitől féloldalas vigyor jelent meg arcán. Szégyenlősen a mellkasába fúrtam a fejem, mire szorosabb ölelésbe vont s egy puszit lehelt a hajamba. - Édes vagy, amikor zavarba jössz... És, nem mellesleg észvesztően szexi. 

- Ne csináld ezt, kérlek! - fehér trikója úgy nyelte el a hangom, akár a homokban hagyott lábnyomokat az óceán, amikor a partot mossa. Pillanatok leforgása alatt. Nevetésétől egész teste rezonált. - Képtelenség nem bókolni egy ilyen szépségnek, mint amilyen te vagy.

A közel háromnegyedes órás autóúton sem hazudtolta meg önmagát. Alsó ajkamat kis híján véresre haraptam, arcom pedig a hajam takarásába rejtettem. Vergődésemen combomon nyugvó keze sem segített.

- Mondd, hogy a családod előtt türtőztetni fogod magad...! Legalább Aaliyah előtt - próbáltam hatni Richard-ra, ám csak egy titokzatos mosolyt küldött felém. Amikor leparkolt az El Conuquito nevű, dominikai étteremnél, a gyomrom azonnal borsó nagyságúra zsugorodott. A sétányra nyíló teraszon vártak minket a szülei, a testvérei és a kislánya. Ideges, már-már grimasznak tűnő mosolyom Yashua szúrta ki először. Atya ég! Ennél feltűnőbb nem is lehetnék! - Ne aggódj, csajszi! Nem falunk fel... Az a bátyám feladata lesz.

Yashel egy finom tarkóra legyintéssel hallgattatta el öccsét, aki egy szemforgatást követően rám kacsintott. A fiúk szülei ügyet sem vetettek a két fivér bohóckodására; beszélgetéssel próbálták meg szorongásom enyhíteni. Aaliyah az apjával volt elfoglalva, megállás nélkül magyarázott az énekesnek. 

A kezdeti jókedv az ételek kiszervírozása után sem lappadt. El is szégyelltem magam, amiért néha teleszájjal válaszoltam a feltett kérdésekre. Tudtam, hogy Richard nem igazán van ezért a rossz szokásért oda, mégsem tette szóvá. Figyelmesen hallgatott, szinte megbabonázva meredt ajkaimra. Aali féltékenyen ült át Dairan ölébe s onnan méregette szúrós szemekkel az apukáját. Kuncogva böktem oldalba Rich-t.

- Valaki féltékeny - súgtam a fülébe, majd arcon csókoltam és folytattam az evést. A legkisebbik Camacho halovány mosolyt eresztett felém, amiért elértem, hogy Yashel vele is foglalkozzon.

A vacsorát követően egy emberként mentünk le a partra, ahol megnéztük a naplementét és sétáltunk egy keveset az óceán és a homok találkozása mentén. Rich szándékában semmiféleképpen nem állt a hazavitel, így az eddig elnyomott idegesség újra felszínre tört. Egyáltalán nem tartottam jó ötletnek, hogy egy ágyban aludjunk. Még túl korai lenne.