51.rész

1.8K 72 0
                                    

A kocsi ajtaját kinyitotta nekem mint egy úriember és be is csukta. Olyan édes volt. Miután beszállt a kocsiba és beindította a járművet a kezét a combomra tette. Hirtelen mozdulattal lelöktem onnan.
- Ne haragudj, csak a megszokás- mondtam neki bocsánatkérően és visszahelyeztem a lábamra és megfogtam a kezét.
- Semmi baj- mondta rekedt hangon és rám mosolygott.
Egy pár percig csak a halk rádió szólt mikor Shawnnak eszébe jutott valami.
- Insta live-oljunk!- mondta és előhalászta a telefonját és odaadta nekem.
Beléptem az instájába és rányomtam a live gombra. Nem hittem, hogy sokan be fognak lépni mivel az éjszaka közepe volt, de már több ezren voltak.
- Sziasztok- köszöntünk bele a készülékbe közösen.
Mosolyogva néztem a kommenteket és hangosan olvastam amit éppen láttam.
- Ki ez a lány?- olvastam fel egy kommentet.
- Hát, ha rám gondolsz akkor én Lily King vagyok, ha pedig rá- mutattam Shawnra- akkor ő itt Shawn Mendes.
Erre a kijelentésre Shawn nagyot nevetett mire én már olvastam is a következő kérdést.
- Hova mentek ilyen későn?- olvastam- megyünk egy boltba, hogy vegyünk valami kaját- válaszoltam magamnak- és ti miért vagytok fent ilyen későn?- kérdeztem tőlük.
Persze el sem tudtam olvasni mert annyi válasz jött hirtelen.
- Na megérkeztünk- mondta Shawn és leállította a kocsit.
Mind a ketten elköszöntünk a liveból és kiléptem Shawn instájából majd visszaadtam neki a telefonját. Mikor kiszálltam a kocsiból megcsapott a hűvös szél és vacogni kezdtem.
- Fu, de hideg lett az idő- mondtam Shawnnak aki a kocsihoz ment és kirantott belőle egy fekete pulcsit és odaadta.
- Köszi- mosolyogtam rá és felvettem a pulcsiját majd átkarolta a vállam és így mentünk be a kis boltba.

A sztár élete: BEFEJEZVEWhere stories live. Discover now