Megint a hotelben:

2.1K 77 0
                                    

- Nem vagy fáradt?- kérdezte Shawn és Kygo mögé állt.
- De, egy kicsit- mosolyogtam rá fáradtan.
- Gyere akkor menjünk- nyújtotta a kezét felém.
Gyorsan megöleltem Kygo-t és már indultunk is. Már teljesen kihalt volt A Sziget és teljes sötétség volt úgyhogy nem kellett félni, hogy egy csapat tinilány megtámad minket. A fekete kocsihoz érve a sofőr gyorsan beszállt a kocsiba Jake pedig az anyósülésre ült, mi ketten pedig hátra. Az út alatt nem nagyon beszélt senki csak halk zene szólt a rádióból. Shawn megfogta a kezem és simogatni kezdte a kézfejemet. Egyre közelebb kerültünk a hotelhez és furcsa volt látni úgy, hogy senki nincs itt. Mondjuk ki lenne az az őrült aki fél 2kor itt dekkol és Shawnt várja. Mikor kiszálltunk a kocsiből elengedte a kezem, de mikor mellém körült újra átkulcsolta az ujjait az ujjaimon. Hárman léptünk be az üres épületbe és a liftbe is együtt szálltunk be.
- Csak okosan gyerekek- mondta Jake mikor a hotel ajtaja elé ért és bement a szobájába.
Majd Shawn is kinyitotta a szobája ajtaját. Meg sem vártam, hogy feloltsa a villanyt, hanem hirtelen neki estem. Engem is meglepett a saját mozdulatom, hát még őt. Ahogy láttam nem bánta és vissza csókolt. Az ajtónak nyomott és keze végigsimitotta a csupasz combomat, de most nem bántam a fogdosását. Most nem láttam magam előtt a rémképeket. Most csak Shawnt láttam. Benyúltam a pólója alá és simogatni kezdtem a felsőtestét. Hirtelen elszakadtam tőle és lerántottam róla a pólót. Lassan az ágyhoz léptünk és még mindig egymás szájában voltunk. Levágtam magam az ágyra és lehúztam a rövidnadrágom. Shawn felém kerekedett és ő is elkezdte kigombolni a nadrágját.
- Biztos vagy benne?- kérdezte Shawn zihálva.

A sztár élete: BEFEJEZVEWhere stories live. Discover now