74.rész

1.5K 57 0
                                    

~3 hónappal később~

Ebben a három hónapban annyi mindent történt mint még egész életemben sosem. Megismerkedtem Shawn családjával és barátaival valamit ő is az enyémekkel. Tessa és Jacob egybe keltek és Gabi meg Mike összeköltöztek. Adam, a kisöcsém pedig elkezdte a sulit, Mark pedig hokizni kezdett. Persze Shawnnal megbeszélték, hogy majd megnézik ki a jobb.
Próbáltuk eltitkolni a média elől a terhességet, de valahogyan mégis rájöttek a rajongók. Mikor kiderült ez az egész mindenki szinte megőrült. Az összes közösségi oldalon a mi arcunkat láttam és még a tévében is benne voltunk.
Mindenki annyira támogató volt a babával kapcsolatban még akkor is ha én még csak 19, Shawn pedig 20 éves. Sajnos Shawn nem tudott ott lenni minden ultrahang vizsgálaton. Persze megértettem, és nem is hibáztatom emiatt. Azt mondta, hogy mikor megszületik a gyerek már tényleg nem fog elmenni sehova.
Sokat mentem haza Magyarországra és nagy meglepetésemre anya is jött ide LA-ba. Eddig nem nagyon jött mert azt mondta, hogy nem szereti ezt a nagyvárost. Néha még a 3 kis majmom is jött, David, Mark és Adam amikor szünet volt a suliba.
Anya éppen ma ment el. Ebédelni készültem mikor iszonyatosan fájni kezdett a hasam. Borzasztó volt a fájdalom és rögtön aggódni kezdtem, hogy baj van a babával. Lenéztem a hasamra mikor láttam, hogy az ülésem tiszta vér. Nagyon megijedtem és rögtön tárcsáztam kezdtem Shawnt. Tudtam, hogy koncertezik, de csak 2 órára volt tőlem.
- Lily- szólt bele Andrew Shawn telefonjába boldogan- tudod, hogy Shawnnak koncertje van, most nem tud beszélni- csevegett vidáman.
- Tudom, csak...- zokogtam.
- Baj van?- váltott rögtön hangsúlyt.
- Igen- szipogtam- valami van a babával- sírtam el magamat megint.
- Jézusom, azonnal intézkedem. Ne aggódj, minden rendben lesz- mondta sietősen és lerakta.

A sztár élete: BEFEJEZVEWhere stories live. Discover now