112.rész

1.3K 45 0
                                    

5 hónappal később:

Az utolsó 3 hónapot együtt töltöttük amikor csak lehetet. Néha eljött amikor fotózásom volt, néha én is elmentem amikor zenét vettek fel és kiélveztük, hogy együtt lehetünk. Majd elérkezett a nagy búcsú napja. Nagyon nehéz volt elengedi de muszáj volt. Ő utazott Amszterdamba én pedig LA-ben ragadtam. Persze 1-2 alkalommal meglátogattam, de természetesen ez nem elég egy kapcsolatban. Épp Londonba repültem hozzá mikor meghoztam életem legnehezebb döntését. Nem volt egyszerű, és már a gondolattól is elsírtam magam. Fogalmam sincs, hogy mondom el neki. Reggel 6kor érkeztem meg és nem voltam olyan jó hangulatban. A reptéren azért próbáltam pár fannal képet csinálni, de Joe és Liam azt mondták, hogy siessünk Shawn hotelébe. Mikor odaértünk már kintről láttam, hogy Shawn az aulóban nagy mosollyal vár rám. Olyan nagy lendülettel ölelt meg, hogy majdnem elestünk mind a ketten.
- Itt lent megvárunk- mondta Liam és helyet foglaltak.
- Nem maradsz?- zavarodott össze Shawn.
- Nem, pár óra múlva hazamegyek- válaszoltam komoran.
- Sírtál?- lepődött meg.
- Nem megyünk fel a szobádba?- kérdeztem és már most a sírás kerülgetett.
Furcsa arckifejezés ült ki az arcára, de nem mondott semmit, csak átkarolta a derekam és a lifthez léptünk. A szobájába Shawn rögtön faggatni kezdett, de nekem ez nem ment ilyen gyorsan.
- Lily kérlek mond már, idegtépő ez a várakozás- túrt a hajába idegesen- az sem baj ha terhes vagyok, sőt...- csillant fel Shawn szeme.
- Nem, nem erről van szó. Szerintem inkább üljünk le- hadartam.
Vettem pár mély lélegzetet és mélyen a szemébe néztem.
- Szakítanunk kéne- suttogtam és a szememből könnyek csorogtak ki.
Shawn arca mosolygósból meglepődött lett majd szomorú.
- Mivan?- kérdezte elcsuklott hangon.
- Ez egyikünknek sem jó Shawn... a távkapcsolat nekem nem megy és tudom, hogy neked sem. Ez így sokkal jobb lesz ígérem. És össze is jöhetsz azzal akivel akarsz, vagy le is fekhesz bárkivel- soroltam a dolgokat.
- De én nem akarok- mondta és sírni kezdett.
- Ne, ne, ne, ne. Kérlek ne sírj. A fiúk ennek örülni szoktak nem?- kérdeztem tőle kétségbe esetten.
- Nem, én csak veled akarok lenni- válaszolta rekedt hangon.
- Figylej, attól függetlenül, hogy nem vagyunk együtt még lehetünk jóba és beszélhetünk minden nap csak nem csinálunk olyan dolgokat mint a párok. Mondjuk azokat amúgy sem tudunk, mert alig találkozunk. Érted már? Ez így sokkal jobb lesz mindenkinek. És tudom, hogy még azt mondod, hogy nem fogsz lefeküdni senkivel, de ha meg is teszed az sem baj, nem leszek féltékeny, és ha nem szeretsz bele valaki másba akkor a turnéd után még össze jöhetünk- mosolyodtam rá.
- Te is tudod, hogy úgysem szeretem bele senki másba, mert már beléd vagyok szerelmes- suttogta.
- Ne mondj ilyeneket, éppen próbálok szakítani veled- kerülgetett ismét a sírógörcs.
- Te ne mondj ilyeneket Lily, kérlek ne tedd ezt velem- kezdett könyörögni és szorosan átölelt.
- Shawn...- nyögtem ki nehezen.
- Beszéljük meg- mondta és még jobban átölelt.
- Mennem kell- mondtam és próbáltam levakarni magamból.
- Te most komolyan így itt hagynál?- akadt ki.
- Igen, mert már szakítottunk- mondtam olyan halkan, hogy én is alig hallottam.
- Akkor legalább köszönj el normálisan- mondta és széttárta a karját.
Párás szemmel belebújtam a mellkasába. Körülbelül már fél órája álltunk így mikor elhúzódtam tőle.
- Most... megyek...- mondtam és kinyitottam az ajtót.
- Szeretlek- mondta Shawn.
- Én is téged- mondtam majd becsuktam magam mögött az ajtót.

A sztár élete: BEFEJEZVEWhere stories live. Discover now