A Sziget Fesztiválon:

2K 85 0
                                    

Odaadtuk a jegyeket a jegypénztáros hölgynek akin láttam, hogy ismer csak azt nem tudta eldönteni, hogy honnan. A Sziget nagyon nagy volt. Párszor el is tévedtünk. A nap még nagyon sütött, úgyhogy vettünk 3 vizet egy bódénál nehogy valami baj legyen. Végül megtaláltuk a nagyszínpadot ahol iszonyatosan sokan voltak. Még fél óra volt a koncert kezdetéig, de már alig lehetett elférni. Szerencsére nekünk a jegyünk a nagy VIP-ba szólt. Hamar meg is találtuk és leültünk egy nagy kanapéra.
A nagy képernyőn a színpad mellett visszafele kezdett számolni. 3..2..1.. és akkor Shawn befutott a színpadra és a közönség egyesével sikitott fel. Rögtön a korlát elé futottam, hogy lássam Shawnt. Még be sem ért teljesen a színpadra, de már elkezdte énekelni a Theres nothing holdin me back-et. Ez az első igazi koncertem és fesztiválom és eddig nagyon élvezem. Jacob és Tessa rögtön mellém álltak és velem együtt énekelni kezdtek. Olyan gyorsan ment az idő és olyan jól éreztük magunkat. Jacob hozott nekünk pár rövidet amit rögtön meg is ittunk. Nem akartam részegre inni magam mert a koncert után akarok beszélgetni Shawnnal. Olyan mintha 5 perce kezdődött volna el, de Shawn már elköszönt a rajongóktól és ment le a színpadról. Szomorúan néztem ahogy eltűnik a színpad mögött.
- Beszélni akarok vele- jelentettem ki a többieknek
- Oké, és hogy akarsz odajutni hozzá?- nevetett ki Jacob
- Azt még nem tudom- ültem le ismét a kanapéra erősen gondolkozva- majd írok neki- vontam meg a vállam.
A Kygo koncert csak 1 óra múlva kezdődött, úgyhogy addig ittunk párat én pedig írtam Shawnnak.
📱
Lily: Szia, hol vagy?

Shawn: A színpad mögött, gyere ide- 20 perc volt mire válaszolt amit nem szoktam meg tőle.

Lily: Mindjárt ott vagyok
📱
- Shawn a színpad mögé hívott minket, menjünk- fogtam meg mind a kettőjük karját és húzni kezdtem őket.
- Lily...- szólalt meg Tessa furcsán- nem érzem olyan jól magam.
- Mi? Mi a baj?- álltam meg rögtön és a barátnőm elé léptem
- Kicsit hányingerem van- felelte és az arca fal fehér volt
- Úristen, azonnal menjünk haza- hadartam és a kijárat felé indultam.
- Ne, ne. Te maradj itt Shawnnal- mondta Tessa és átölelt
- Nem! Haza megyek veletek- mondtam határozottan
- Lily, maradj itt. Elég ha Jacob hazavisz
- Majd érted jövök- mondta Jacob.
Intettek egyet, majd ott hagytak. Még álltam ott egy kicsit aztán lehúztam a maradék piámat és a színpad mögé indultam.

A sztár élete: BEFEJEZVEWhere stories live. Discover now