Camilla Douglas szerette a vörös színt. Nem hitte volna hogy egy nap rettegni fog ettől az árnyalattól.
Mindezt Ő álltala.
FIGYELEM! A FANFICTION TRÁGÁR SZAVAKAT ÉS ERŐSZAKOS FEJEZETEKET TARTALMAZHAT! CSAK SAJÁT FELELŐSÉGRE!
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
15 órával később
Camilla tekintete a penészes plafonra tévedt, minek hámló vakolatán itt ott repedezéseket és penész kezdeményeket fedezett fel. Szemeivel végigkövette a megtört pontot, majd egy halk sóhaj kíséretében engedte, hogy egy egészen mélyen rejtőzött sóhaj törjön fel belőle.
Folyamatosan Jeremiah szavai visszhangoztak a fejében, mik újra és újra lejátszódtak úgy, mintha soha nem akarná abbahagyni. Vajon tényleg igaza van? Elhiggye egyetlen szavát is? Ezekkel a gondolatokkal hunyta le fáradt szemeit, majd a fal felé fordulva próbálta mély álomba ringatni magát, nem számítva arra, hogy később még ennél is jobban rabbá válhat ezen a sivár, kegyetlen helyen.
♤ ♤ ♤
15 órával korábban
- Nah, öcsi hát nem is örülsz nekem? Ez aztán lehangoló! - Jerome ajkai lefelé gördültek, majd elengedve testvére haját, kihúzta az egyik üresen maradt széket, majd megfordítva azt, úgy helyezte magát kényelembe, közben tekintete játékosan ingázott a két fiatalon, kik kővé dermedve, döbbenten nézték a viháncoló vöröst, ki elkezdett előre hátra ringatózni a székkel. - Mesélj, hogy vagy? Oh, kitalálom! Miután elhagytad a cirkuszt, a kutyának sem kellettél, ezért vagy most itt! Ez aztán a lehangoló történet öcsikém! Szem nem marad szárazon a környéken! - dörzsölte szemei alatt szeplős fehér bőrét, majd hangos nevetés tört fel belőle. - Bocsánat. - komoly képet vágott, amit hörgés, majd ismételten hangos kacaj követett. - De megértem hogy te miért nem nevetsz!
- Tudod jól hogy miért hagytam ott a cirkuszt Jerome. - suttogta a fiú erőtlenül, közben kanalával itt ott beletúrt az ehetetlen ételébe, egy percre sem nézett fel belőle.
Camilla csak nézte a két fiatal vörös hajú fiút. Ugyan Jerome viháncolt, mégis érezte a kettejük közt lévő feszültséget. Maga sem tudta realizálni a helyzetet, hiszen nehezen nyelte le és fogta fel azt a tényt, miszerint Jerome-nak van egy testvére.
Ikertestvére.
Külsőre igen hasonlítottak egymásra - mind a kettejüknek sima fehér szeplős bőrük volt, puha vörös tincseik, lelkedig hatoló szürkéskék íriszeik, pisze orruk és rózsaszínes, szinte már hívogató csókos ajkaik. De míg az egyik a székén ülve, tekintetével a menekülő utat kereste, addig a másik előre hátra hintázott székén, széles mosollyal az ajkain, s nem úgy tűnt mint aki elengedné testvérét szóra bírás nélkül.
A lány úgy érezte, hogy kettesben kéne hagyni a két Valeska-t, de túlságosan kíváncsi volt hogy a gyávábbik énére hallgasson, így hát csendben hátradőlt a székén, közben Jerome arcát fürkészte, szüntelenül.
" - Vajon most mi járhat a fejedben Jerome Valeska? " - gondolta magába, miközben lassan összefonta karjait a melle alatt. De hiába próbált valami árulkodó jelet leolvasni a srác arcáról, csak a szüntelen, kaján vigyorát kapta válaszul.
