Camilla Douglas szerette a vörös színt. Nem hitte volna hogy egy nap rettegni fog ettől az árnyalattól.
Mindezt Ő álltala.
FIGYELEM! A FANFICTION TRÁGÁR SZAVAKAT ÉS ERŐSZAKOS FEJEZETEKET TARTALMAZHAT! CSAK SAJÁT FELELŐSÉGRE!
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A lány hallotta a lassan közeledő lépteket mögüle. Szaporábbra vette lépteit, a félelem, minek érzése nem volt ismeretlen számára, ismét előtört benne, ezzel elérve, hogy lába, mit így is nehezen húzott egyiket a másik után, még súlyosabb legyen. Kapkodta a levegőt, szíve egyenletlenül vert a mellkasában, mi a hirtelen adrenalintól, majd kiugrott a helyéről, pulzusa az egeket verte. Nem értette, hogy lábai miért most akarják felmondani a szolgálatot, mikor igen sportos lány volt, de úgy vélte, hogy akkor nem az életéért kellett futnia, csupán szórakozásból. Mikor a földszintre ért, kezeit előre lendítette, majd kilökte a bejárati ajtót, olyan szerencsétlenül, hogy hanyatt vágódott a nedves, kemény aszfalton. Camilla felsikoltott, minden erejét összeszedve próbált feltápászkodni. Úgy érezte, testét minden erő, ami eddig egyben tarthatta, most kiszállt belőle.
Ekkor hallott meg egy ismerős dallamot a lépcsőház felől, mi halk monoton léptekhez párosultak. Tüdeje összeszorult, ajkai elnyíltak hogy segítségért kiáltson, de egy hang sem jött ki a torkán. A fiú, ahogy megígérte eljön érte és alaposan megbünteti ballépéséért. Tudhatta volna hogy ez lesz a dologból, hiszen a vörös nemrég kötötte az orrára, hogy megöli ha nem teszi amit mond. És ő csúfos kudarcot vallott ezzel kapcsolatban. A léptek egyre csak közeledtek, Camilla, ki még mindig a földön fekve próbált életet lehelni elernyedt izmaiba, most összeszorította állkapcsát és vett magán egy apró lendületet, minek eredményeként feltérdelt, majd kiegyenesedve ismét futásnak eredt. Az épületet megkerülve rohant mögé, szemével rejtekhelyet keresve, ahol ideiglenesen meghúzhatja magát, míg Jerome megunja ezt a macska egér játékot. Nem voltak olyan messze egymástól, így hallotta hogy a bejárati ajtó, kilökődik, majd becsapódik. Camilla megadóan támasztotta hátát a hideg falnak, úgy kapkodta a levegőt mintha még mindig futna. Egyre közelebb hallotta a fiú hangját és cipője halk csattanásait az aszfalton.
- Hol bujkálsz? - Jerome érzelemmentes hangja, mi eggyé vállt a Gotham-i levegővel, szinte égette a lány hallójáratait. - Nem bántalak. Búj elő Camy, még szépen kérem!
A lány arcán egy eltévedt kósza könnycsepp futott végig, egészen az álláig. Zöld szemeit az égnek emelte, mintha a fentiektől kérne segítséget.
- Belerondítottál a tervembe, baby. Nem vagyok éppen jó hangulatban, szóval vagy előbújsz, vagy akármennyire is ellenemre van, kénytelen leszek szétlőni a fejed. - hallotta a fiú fenyegetését, mit hangjából ítélve komolyan is gondolt.
Abban a pillanatban, mintha Isten meghallotta volna a szőke hajú kétségbeesett fohászkodását, egy rendőrautó fordult be az utca végén, mi egyenesen Camilla felé tervezett jönni. Már éppen szedte volna a lábait, hogy minél hamarabb odaérjen, hogy végre biztonságban érezhesse magát, de akkor hátulról a hajába kapaszkodtak, úgy rántották vissza őt a háztömb mögé. A lány fel akart sikoltani a fájdalmas érzéstől, de hideg tenyér tapadt az ajkának, mi megakadályozta ebben. A háta a nedves falnak koccant, tekintete dühtől izzó szürkéskék szemekbe ütköztek. Jerome - ki úgy vicsorgott a lányra, mint egy húsra éhező fenevad, a pisztolyát a lány halántékának szegezte, a másik kezével pedig erősen szorította tenyerével Camilla kiszáradt ajkait.
- Úgy érzem, nem voltam elég világos az előbb. - sziszegte igen halkan, úgy hogy csak ők ketten hallják. - Ha nem csinálod azt amire kérlek, golyót kapsz. Nagyon rossz kislány vagy! - rázta meg a fejét, majd az eddig Camilla fejéhez tartott pisztolya csövét a combjához emelte, gondolkodás nélkül meghúzta a ravaszt. A szőke hajú sikolyát alig tudta visszafogni a szeplős kezének szorítása. Szemei fátyolosak lettek a könnytől és a fájdalomtól, érezte hogy a lábából szivárogni kezd vörös vére, mit jéghidegnek érzett a maró érzéstől, mi belé hasított.
- Azt teszed amit mondok. - Jerome ajkai mosolyra húzódtak, majd végre szabad utat adott a lány ajkainak, mik szavakat keresve kinyíltak.
- Nem fogok embereket ölni a kedvedért. - hangja eltorzult volt és vékony, mi igencsak szórakoztatta az előtte állót.
- Dehogynem kedvesem, nincs választásod.
- Mégis miért tennék ilyet? Miért bántanék másokat csak azért hogy elégedett legyél? Belefáradtam Jerome! Inkább esünk túl rajta és ölj meg végre! - Camilla kijelentésén nem csak saját maga, de még a vörös hajú is meglepődött. Pislogott párat, ajkait összepréselte, közben tekintetét a zöld szempárba mártotta. Vett egy mély levegőt, ajkai pedig ismét felvették megszokott ördögi mosolyát.
- Azért Camilla, - hajolt közelebb a lányhoz, ki először abba remegett bele hogy Jerome a teljes nevén szólította, mi olyan csilingelően hatott az ő szájából, hogy arcába szökött a vér, másodszor pedig ahogy a hűvös mentolos lehelete, mi enyhe kávé illatával keveredett az arcát nyaldosták, ezzel elérve hogy egész teste libabőrös legyen. - mert szeretsz engem.
A lány szemei hatalmasra tágultak.
- Nem! - tiltakozott azonnal, közben tekintete hol az eget, hol a szemben lévő ház falait pásztázták. - Gyűlöllek!
- A gyűlölet az egészen erős szó nem gondolod? Főleg azok után mennyire élvezted ahogy megdugtalak, pedig nem voltam finom. - vigyorgott, élvezte ahogy Camilla-t teljes zavarba hozta. - Az hogy rögtön tagadni kezdted a kijelentésem, még jobban rávilágít arra, mennyire akarsz engem. - simított végig a lány mellkasán, ki ennek hatására nyelt egy hatalmasat.
- Tévedsz! - csuklott el a hangja.
- Egy hazug kis ribanc vagy. Olyan mint az anyám. És ez bosszant. - emelte fel ismét pisztolyát, Camilla pedig hatalmasat nyelt.
A fiú akkor, abban a pillanatban, ismertette be a lánnyal az érzését, ami eddig ismeretlen volt számára. Magában mélyen elnyomta, folyton mikor érezni kezdte gyomra zsugorodását, a fiú bűneivel próbálta őket elhalványítani. Igaz lenne amit beszél? Az az érzés, ami belé költözött a Jerome iránti szerelmét jelentenék? Szerelmes lenne egy kegyetlen, érzéketlen, pszichopatába, kinek egy fikarcnyit sem ér az élete? Már éppen szóra nyitotta volna ajkait, mikor egy ismerős hang törte meg a csendet kettejük között. Jerome reflexszerűen maga elé rántotta a lányt, pisztolya csövét még mindig fejéhez szegezte. Hátulról átkarolta a derekát, szorosan magához préselve, közben mögé bújva gonosz nevetésbe kezdve nézte a feléjük fegyvert szegező, szőkés hajú egyenruhást.
- Dobd el a fegyvert Jerome! - a férfi felemelte a hangját, közben le sem vette szemét a két fiatalról. A lány szeméből megkönnyebbültséget szimbolizáló könnycseppek potyogtak.
