Camilla Douglas szerette a vörös színt. Nem hitte volna hogy egy nap rettegni fog ettől az árnyalattól.
Mindezt Ő álltala.
FIGYELEM! A FANFICTION TRÁGÁR SZAVAKAT ÉS ERŐSZAKOS FEJEZETEKET TARTALMAZHAT! CSAK SAJÁT FELELŐSÉGRE!
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Az étkezdében, mi korábban két őrült elme vitájától volt hangos, most hiába ültek ott mindnyájan, csend és fegyelem uralkodott a helyiségben. A szőke lány akkor toppant be a terembe, mikor Theo Galavan megigazítva méregdrága szmokingját, helyet foglalt az asztalfőnél, ezzel elérve hogy minden egyes tekintet őt illesse. Camilla, ki Jerome-nak hála igencsak késésben volt, hátradobta izzadságtól összetapadt szőke tincseit, szemét végigfuttatta az asztalnál csendben ülő eszement bagázson. Egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében nyugtázta, hogy az asztalnál ülő, kíváncsian pislogó vörös hajú fiú mellett volt már csak hely, így az üres széket megcélozva telepedett le Jerome mellé, ki egy gonosz vigyorral az ajkain köszöntötte őt, mitől a lánynak görcsbe rándult a gyomra.
Barbara, ki Camilla-val szemben lévő széken csücsült, összeszűkült szemmel nézett végig a lányon, míg tekintete meg nem állapodott vörös foltokkal teli nyakán, mit a szőke hajú hosszú hullámos fürtjeivel próbált eltakarni, de úgy tűnt nem igazán sikerült neki.
- Vörös ördög, mégis mit műveltél ezzel a szegény lánnyal? - törte meg a csendes légkört felszólalásával, mi hirtelen bukott ki belőle. Az asztalnál ülők mind a két érintett irányába néztek, Camilla pedig egyre lejjebb és lejjebb csúszott a székében. Sosem szeretett a figyelem középpontjában lenni, mindig zavarban volt, ezért is választotta a fotózást hobbijaként, hogy csak egy maga legyen és maga a művészet. Ezért sem tartotta jó ötletnek a szurkolólányos dolgot sem, hiszen attól függetlenül hogy hátul kellett volna valahogy elbotladoznia a koreográfiát, tudta hogy lesznek olyanok, kik pont az ő csetlő botló mozdulatait fogják figyelemmel kísérni és kinevetni, ha éppen ahhoz van kedvük.
Most mégis ő került a figyelem középpontjába, érezte hogy arca rákvörössé színeződik, olyannyira hogy az ember azt hiheti mindjárt felrobban. Tekintete hol a plafonból kilógó csillárra, hol az asztalon lévő pohárra, hol pedig Jerome csíkos pulcsijának ujjára vezette, annak érdekében, hogy véletlenül se lássa a furcsálló vagy éppen perverz arcokat maga körül.
Elszégyellte magát, akaratlanul is az elmúlt események piszkos emlékei villantak be az agyába, mi halvány mosolyt csalt ajkaira. Hiszen hosszú percek teltek el azóta hogy Jerome romlottá tette őt, mégis olyan volt mintha a fiú még mindig bőrébe vájná körmeit, a fenekét markolná, ajaki pedig még mindig az övén csüngene. Érezte a maró forróságot, a szégyent és egy apró örömöt, mit még magának sem akart bevallani. Tudta hogy a vörös csak könnyített magán vele, hogy még az őrülteknek is vannak kielégítendő szükségletei, nem is akart többet képzelni a dologba - ennek ellenére még akkor is, ha csak erre volt jó neki, megtenné megint, és többet akarna belőle. Ki gondolta volna hogy éppen a bárány lesz az, ki az oroszlán után vágyódik?
Jerome, ki a másik érintett volt a dologban, a maga szokásos stílusában az asztalra könyökölt, állát a tenyerébe temetve rántotta meg jobb vállát. - Durván szereti. Nem igaz Camy? - vigyorgott, közben egyik kezét, mi eddig lazán az asztal lapján feküdt, most a lány szoknyája alá vándorolt. Camilla hirtelen merevnek érezte teste minden végtagját, mikor Jerome hosszú fehér ujjai ismét bőrét érintették. Belemarkolt a combjába, így a szőke képtelen volt összepréselni ajkait, nehogy felsikoltson. Csak most az egyszer akart láthatatlanná válni, de a mellette éppen higgadtan ülő vörös, még ezt sem tette lehetővé számára.
