Camilla Douglas szerette a vörös színt. Nem hitte volna hogy egy nap rettegni fog ettől az árnyalattól.
Mindezt Ő álltala.
FIGYELEM! A FANFICTION TRÁGÁR SZAVAKAT ÉS ERŐSZAKOS FEJEZETEKET TARTALMAZHAT! CSAK SAJÁT FELELŐSÉGRE!
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Az épület hamar halálsikolyoktól és fegyverek robogó zajától lett hangos, melyek visszaverődtek a kőépítmény vaskos falairól. Tisztán lehetett hallani, sokan az életükért könyörögtek, majd remegő hangjuk elhalkul ahogy megkapták a végzetes lövést a testük bármely pontjára. A levegő megtelt a friss lőpor és a vér szagával, mi ártatlan emberek testéből származtak. Rendőrökéből, kik rendet akartak tartani a városban, mégis letaszította őket a város sötétsége, ezzel örökre elnyelve őket. Habár az épületben tartózkodóknak meg volt kötve a kezük, fenyegetve érezték magukat korrupt zsaruként, de a szívük a helyén volt, többjüknek családja volt, kik semmiről sem sejtve várták haza szeretett dolgozó párjukat. De a mániákusok mindent elvettek tőlük - kacarászva, mindenféle megbánás és lelkiismeret nélkül randalíroztak a hatalmas teremben, rendőrnek álcázva magukat, így könnyedén elvegyülhettek, mielőtt felforgattak volna mindent. A vörös hajú, ki az asztal tetejére felpattanva, viháncolva lövöldözött úgy, hogy nem érdekelte kit talál el, intett vékonyka társának, ki kamerával serényen véve az eseményeket, odasomfordált a bohóc mellé.
- Állj fel arra a csinos kis boltívre hogy jobban látsszon a cirkusz! - utasította, mire Arnold serényen bólogatva megindult az említett hely felé. Jerome lepattant az asztalról, szemeivel csodálni kezdte művét, azt a felfordulást amit okozott. Egy széles, egyben vérfagyasztó mosoly jelent meg ajkain, puskáját mit a kezében tartott a magasba emelte, közben szabad kezével ledobta a fején éktelenkedő rendőrsapkát, egy határozott mozdulattal beletúrt vörös fürtjeibe, két ujját az ajkaihoz emelte, kicsit kinyújtva nyelvét húzta végig az ujjhegyein, majd a szemöldökén, ezzel beállítva azokat. - Én pedig megkeresem azt a kis cafkát. - beszélte meg magával, közben szökdécselve cikázott össze vissza a rendőrség épületében a lányt keresve.
- Camy, Camy, Camy. - trillázta, közben nem is sejtve hogy egyre közelebb és közelebb ér a halálra rémült lányhoz, aki a lövések hallatán ijedten rezzent össze Lee óvó karjaiban, ki betöltve Camilla anyjának szerepét, próbált megvédeni. Féltette hogy valami baja esik, hogy ismét magával ragadja az az őrült. Egyik opció sem volt ínyére. A szőke hajú lány lelki világa már így is szilánkjaira tört, mindez ő általa, így nem akarta hogy ismét a kezei között végezze. Viszont Camilla, kinek pulzusa az egekig szökött, menekülni akart - a sötétség, s Jerome iránt táplált mély érzései elől, mik úgy tomboltak benne, mint a futótűz mi végig készül menni ezen a romlott városon. Féltette a nő életét,ki mindig olyan törődő és féltő volt vele szemben, ezért elhúzódva tőle zöld szemeit a doktornő arcára vezette.
- Engem akar. - suttogta, hangja remegett az őt átjáró félelemtől. - Magának nem eshet baja. Kérem, könyörgöm bújjon el, mielőtt megtalálna! - szeme sarkában ismét kövér könnycseppek készültek előtörni. - Én....én tudok vigyázni magamra.
Thompkins összepréselt ajakkal érintette meg a lány vállát, óvatosan rázta meg a fejét. - Nem, ezt nem tehetem. Akkor mind a ketten elbújunk, ahol nem találhat meg!
- Ismerem! Ha nem kapja meg amit akar, csak többen halnának meg! Kérem! Nem akarom hogy baja essen! Ígérem, hogy találkozunk még! - forró könnyei végigszántották fehér arcát, közben lassan a nő kezére tette az övét. - Találkozunk még.
Lee-nek nem volt ínyére az hogy a lány ismét a fiú mellett végezze. Nem akarta hogy ismét zűrös ügyekbe keveredjen, de bízott benne, okosnak tartotta, attól függetlenül hogy egy igen gyengécske lélekkel rendelkezett. Szorosan megölelte őt, közben bíztatóan megveregette a hátát. - Találkozunk még. - nyelte vissza a könnyeit, majd elengedve Camilla-t lepattant az ágyról és feltépve egy halottas hűtő ajtaját, bemászott, ezzel elrejtőzve a kint randalírozó őrültek elől.
Abban a pillanatban csapódott ki a boncolószoba ajtaja.
- Hát itt rejtőztél kedvesem! - vicsorgott az ajtón belépő vöröske, ki örömtől és vágytól csillogó szürkéskék szemeit a lány kétségbeesett arcára vezette, ki magatehetetlenül, fájó lábát lógatva mocorgott a betegágyon. A fiú, ki élete egyik legveszélyesebb, egyben a legvonzóbb része volt, rendőrruhában, kis terpeszben állt közvetlen előtte, fegyverét szorongatva.
Megint.
- Kegyetlen órácska volt ez nélküled Camy, de mint látod eljöttem érted. Miattad vagyok itt, ezt jól vésd a fejedbe, hisz magam sem hittem volna de hiányzott a mindig szomorkodós babaarcod. Már alig várom hogy mosolyt csaljak az arcodra! - kuncogott, majd a szótlan lányhoz lépve az ölébe kapta, min Camilla lepődött meg a legjobban. - Ki kellett nyírnom pár zsernyákot miattad, remélem értékeled ezt a kedves gesztust. - Jerome a lány feje búbjához hajolva szippantott bele haja édes illatába, mi befészkelte magát az orrjárataiba, mosolyt csalva ezzel a szeplős arcára. Testének remegése ismét szórakoztatni kezdte, alig várta hogy a fő műsorszám után visszatérjenek a búvóhelyükre és kiélvezze Camilla testének minden porcikáját.
