Camilla Douglas szerette a vörös színt. Nem hitte volna hogy egy nap rettegni fog ettől az árnyalattól.
Mindezt Ő álltala.
FIGYELEM! A FANFICTION TRÁGÁR SZAVAKAT ÉS ERŐSZAKOS FEJEZETEKET TARTALMAZHAT! CSAK SAJÁT FELELŐSÉGRE!
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Egy hajszálon múlt hogy a lány nem ürítette ki gyomrát az előtte lévő üvegtányérba, mi érintetlen reggelijétől roskadozott.
Ahogy Greenwood agyveleje, mi kifröccsent koponyája hátulján a barackvirág színű falra, Camilla úgy markolta meg kényelmes puffos székének hideg, kemény karfáját. Kissé előre dőlt, csak nem hogy halálra sápadt, próbált nem a földön szétterülő holttestre pillantani, sem pedig a még mindig előtte álldogáló vörös hajúra, ki lazán a kissé megdöbbent Barbara kezébe nyomta pisztolyát, vállát húzogatva lépett el a test mellől, mintha az emberölés olyan szokványos dolog lenne, mint ha csak kutyát sétáltatott volna. Egy mozdulattal kisöpörte szeméből az oda téved kósza vörös hajtincseit, majd Camilla mellett elsétálva - ki még mindig az előbbi esemény hatása alatt volt - visszahuppant a székére, majd az ott hagyott rózsaszín mázas fánkját kezdte magába gyömöszölni, úgy, mint aki életébe soha egy falatot nem evett.
Camilla tekintete hol Greenwood-on - kinek most hallotta először a nevét, de úgy látszik feleslegesen - hol pedig a mellette vidáman eszegető fiún pihentette, s egyszerűen nem fért a fejébe, hogy Jerome hogy lehet ilyen érzéketlen és kegyetlen teremtés, hogy neki nem számít az emberi becsület - és maga az emberi élet.
Azokat a diákokat, kikkel egy napja még pom-pom lány edzésen vett részt, a fiú úgy vetett véget az életünknek, hogy bele sem gondolt a következményekbe, a családjaik érzéseire és arra hogy fiatalok voltak, akár csak ő, mégis elvette tőlük a lehetőséget hogy tisztességes Gothami lakosok, családapák, vagy esetleg mintaanyák legyenek. Vagy az ellenkezője. Akár hogy is Jerome Valeska mindent elvett tőlük egyetlen csettintéssel. Vajon őt is ilyen hirtelen és kegyetlen módon teszi el majd láb alól? Volt egy olyan érzése hogy neki nem lesz ilyen szerencséje. Úgy vélte, Jerome szándékosan húzza az időt, meg akarja fosztani őt minden emberi érzelemtől, hogy mikor arra kerül a sor, hogy megölje, térden csúszva esedezzen a szánalmas életéért. Viszont Camilla nem akarta megadni a fiúnak ezt az örömöt. Erős akart maradni, egy áthatolhatatlan szikla, mit nem lehetett csak úgy megtörni. De ahhoz az kell hogy lelépjen innen és olyan messzire fusson, el Gotham-ből, ahol a vörös soha nem találja meg.
Gondolatmenetét Barbara késleltetett reakciója szakította meg, ki egy ideig csak bámulta a testet, realizálta magában a látottakat, majd egy hatalmas sóhajt véve Jerome felé fordult.
- Nem megmondták neked hogy ne ölj meg senkit? Nem mintha ellenemre lenne, a pasas a frászt hozta rám, mindig úgy nézett engem mintha fel akarna falni....- tűnődött, de mikor rájött hogy eltért a tárgytól, csizmája sarkával kicsit meglökte a testet, arra várva, hogy az üres fejjel hirtelen felkeljen hogy folytassa a rivalizálást ott ahol abbahagyta. - .....de most tökre halott! Így már eggyel kevesebben leszünk! Mr. Galavan nem lesz elragadtatva.
Jerome kicsit felemelte fejét, letörölte a szája sarkán éktelenkedő cukormázat, majd megnyalva ajkait, kicsit elnyújtotta őket, ezzel ásítást imitálva, szája elé tartotta kezeit, mintha untatná azon szavak mit a szőkeség intézett felé.
- Barb. Tegyél meg nekem egy szívességet és ne untass. Az egyik dolog ami igazán kiakaszt ha valaki untat. - szürkéskék szemet a plafonon lecsimpaszkodó, fényes csillárra emelte. - Greenwood barátunk halott, mert azt hitte jobb nálam. Sajnos el kellett szomorítanom, - széles vigyorra húzta ajkait. - akarom mondani megölnöm.
- És szerinted hová a francba tegyem ezt a dagadékot? - vinnyogott, közben idegesen toporzékolt egyet kettőt a lábával.
- Edd meg. Hidd el, ő is ezt tette volna, ha te purcansz ki! - hahotázott a vörös a saját eszement ötletén, minek hatására a mellette ülő lány minden porcikája összerándult.
- Olyan undorító vagy! - Barbara idegesen forgatta kék íriszeit, majd előkapta a telefonját a zsebéből.
Ez volt az a pillanat, mikor Camilla egy halovány esélyt látott arra hogy megszökhet innen. Egy parányi szikrát, mi egyből felolvasztotta jéggé dermedt testét, ezzel elérve hogy egy kis remény költözzön belé. Csupán annyit kell tennie hogy megszerezze a nőtől a telefont, egy hívás a rendőr kapitányságra két dolgot oldana meg - kiszabadulna ebből a romlott közegből és ezeket az őrülteket visszajuttatná oda ahová valók. Csak óvatosnak kellett lennie, nagyon óvatosnak, hiszen egy rossz mozdulat, egy hirtelen elhangzott szó és könnyen Robert sorsára juthat.
Eszmefuttatásából egy igen erős szorítás zökkentette ki. Jerome meleg tenyere közrefogta a lány sebes csuklóját, igen erősen, minek hatására a lány felszisszent. Camilla könyörgő, fájdalommal teli, fátyolos tekintetét a fiú szürkéskék szemeibe mártotta, mik csillogtak az elégedettségtől és a gúnytól.
- Mi a baj szépségem? Csak nem elvettem az étvágyadat? - telt ajkait kaján vigyora húzta, ezzel egyenes vonallá alakítva, arcáról ezzel elvéve minden ártatlanságot. Torkából igen mélyről jövő ördögi kacaja tört utat magának, elérve hogy a lány ijedten megugorjon székében.
Most már biztos volt benne - meg kell szabadulnia Jerome Valeska nevű legelbaszottabb drogjától, mi akarata ellenére kezdte el befészkelni magát az agyába. Addig kell elmenekülnie míg meg nem fertőzi és elveszíti általa még a józan eszét is.
