Camilla Douglas szerette a vörös színt. Nem hitte volna hogy egy nap rettegni fog ettől az árnyalattól.
Mindezt Ő álltala.
FIGYELEM! A FANFICTION TRÁGÁR SZAVAKAT ÉS ERŐSZAKOS FEJEZETEKET TARTALMAZHAT! CSAK SAJÁT FELELŐSÉGRE!
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A kikötő, ahol a Haly's cirkusz táborozott le, most nem a reflektorok, hanem a rendőrlámpa villódzó kék piros fényei borították el. Az ott lakók szemeiket dörzsölgetve, döbbenten nézték a sok rendőrt és a lányt, ki összetörten, sírástól kiszáradt véreres szemekkel hoztak ki az egyik nagy sátorból. A rendőrök hiába kérdezgették a történtekről, egy hang sem jött ki a torkán, szemei szüntelenül a hordágyat pásztázták amin fekete zsákba gyömöszölve Samuel Anderson feküdt, élettelenül. Érzései, a düh, a szomorúság és a megalázottság összekavarodtak benne, úgy hogy megszólalni sem volt ereje. Sokkolta a mai nap történései.
Nem sokkal később Harvey és James is megérkeztek a helyszínre. Mikor a nyomozó meglátta a rendőrkocsiban ülő, falfehérre sápadt, rémült lányt, odakocogtak hozzá, hogy kérdésekkel bombázzák őt. Mindent tudni akartak, hogy mi történt és hogy egyáltalán mit kerestek itt.
Jim megállt a megszeppent lány előtt, ki mind két lábát kilógatva a járműből mereven nézett maga elé, közben szorosan összefogta magán a rendőröktől kapott szürke paplant.
- Szia Camilla. Én James Gordon nyomozó vagyok. - mutatkozott be illedelmesen a férfi, majd a szorosan mellette álldogáló társára mutatott. - Ő pedig Harvey Bullock nyomozó. Szeretnénk feltenni pár kérdést a ma estéről. - Jim tudta hogy a lány egyenlőre úgy le volt sújtva, hogy megszólalni is nehezére esik majd, hiszen tudta milyenek az itteni fiatalok. Sérült lelkűek, belül szinte marcangolja őket a kín és a gyalázat. Gotham-ben nem érdemes nevelni egy kölyköt sem.
- Tu - tudom kik maguk. - dadogta kissé elfojtott hangon, szemeiből ismét özönleni kezdtek a könnycseppek. - Én...én...
- Nyugodj meg kislány. - Harvey leguggolt a lány elé és barátságosan megpaskolta csupasz combját. - Ha most nem alkalmas, nem kell beszélned róla. Majd holnap egy alkalmas időpontban beszélünk a rendőrségen. - Jim szúrós szemmel méregette társát, hiszen maximalista volt, szeretett minél hamarabb lezárni egy egy ügyet. Harvey érezte magán kollégája rideg tekintetét, így felnézett rá kicsit összehúzott szemöldökkel. - Ugye Jim?
- Persze, hogyne. - préselt ki magából egy igen mély sóhajt, ezzel engedve öreg barátjának. Meglepetésükre viszont Camilla olyan dolgot motyogott az orra alatt, mire mind a két nyomozó felkapta a fejét.
- Tessék? - kérdezett vissza James rögtön, mire a lány összepréselte cserepes ajkait, lélegzetét pedig szaporábbra vette.
- Én....én...- suttogta, közben az előtte guggoló Harvey szemeibe fúrta fátyolos tekintetét. - Én öltem meg....én öltem meg Sam-et. - kezeit az arcába temette, érezte hogy nem bírja magában tartani azt a fájdalmat ami már teljes egészében felfalja belülről. - Azt mondta nem igaziak! Én nem akartam ez! Én csak....csak....szerettem volna vele lenni mielőtt elmegy. Nem....nem értem miért tette mindezt.....én rettenetesen félek!
Bullock felállt és az ölelésébe vonta a kissé összetört Camilla-t, James pedig kezdte össze rakni magában a dolgokat. De nem lehetett biztos a dolgában, így holnapig hagyta a dolgokat, akkor talán a lány is többet fog beszélni, talán kicsit összeszedettebb és nyitottabb lesz.
- Most le fognak ta-tartóztatni? - zokogott, közben könnyes arcát belefúrta a rendőr szövetkabátjába.
- Dehogyis. - rázta a fejét Jim, majd megvakarta tarkóját. - Már elkaptuk azt aki felelős mindezért.
Camilla elhúzódott a nyomozótól, megdörzsölte kisírt szemeit, sűrűn pislogva meredt a két rendőrre.
- Letartóztatták Jerome-ot? - suttogta maga elé.
- Igen. - Gordon csípőjére vágta mind két kezét. - Holnap reggel átszállítják az Arkham-ba a hozzá hasonlókhoz. Már nem kell félned, nem árthat neked.
A lány összepréselte ajkait. - Beszélhetek vele?
Gordon már éppen szóra nyitotta ajkait, mikor Camilla neve egy kétségbeesett sikolyként süvített az éjszakába. Mind a hárman odakapták a fejüket. Katherine, a lány anyja eltorzult ábrázattal, könnybe lábadt nézett körbe. Mikor meglátta lányát, kicsit meginogott, majd levegőért kapkodva futni kezdett feléjük.
- Anyu? - nyögte elhaló hangon a lány, majd felállt. Nem vágyott most semmi másra csak az anyja megnyugvást és biztonságot nyújtó ölelésére.
Az asszony utat törve a két nyomozó között, állt meg Camilla-val szemben, kit nem öleléssel hanem egy hatalmas pofonnal köszöntött. A lány sírva kapott az arcához, Katherine pedig magából kikelve megragadta mind a két vállát és rángatni kezdte Camilla-t.
- Mit mondtam arról neked hogy ne menj ki késő este? Hogy bárhová mész Gotham sötétsége mindig a nyomodban lesz? Hogy bárki elvenné az életedet minden ok nélkül mint szerencsétlen apádnak! Őt már elveszítettem, téged nem akarlak kislányom! Gyere ide! - engedte el, majd szoros ölelésébe vonta, mielőtt a rendőrök szétválasztották volna őket.
Ott sírtak mind a ketten egymás karjaiban, megfosztva minden becsülettől és erénytől. Megalázkodva.
Camilla eddig nem ismerte be, de most már kezdte elfogadni a tényeket - Gotham-ben tényleg nincsenek jó emberek, csak a halál, becstelenség és zsarnokság, mindenhol, minden utca sarkán, minden házban, minden ponton - csak a halál.
