Camilla Douglas szerette a vörös színt. Nem hitte volna hogy egy nap rettegni fog ettől az árnyalattól.
Mindezt Ő álltala.
FIGYELEM! A FANFICTION TRÁGÁR SZAVAKAT ÉS ERŐSZAKOS FEJEZETEKET TARTALMAZHAT! CSAK SAJÁT FELELŐSÉGRE!
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A lány emlékezett a bűzre. Arra az iszonytató, orrfacsaró szagra mi befészkelte magát az orrjárataiba, mi még mindig ott lézengett körülötte a tiszta rendezett szobában. Fülében még mindig visszhangzott a buszon lévő gyerekek sikolya, kik életük utolsó perceiben is csak sírtak és könyörögtek, még akkor is mikor a feléjük szélsebesen közelítő láng megperzselte testük minden porcikáját. De a bűz, mi elködösítette elméjét, az égett húsuk szaga, na az volt az, mi elérte Camilla-nál hogy elveszítse az eszméletét és egy tágas tiszta szobában ébredjen.
Kicsit zihálva, izzadva ült fel a tágas illatos ágyneműk közül, levegőért kapkodva, mit az emlék hatására mindezidáig elfojtott. Még azt sem realizálta hirtelen, hogy egyáltalán nincs egyedül, ugyanis a szoba sarkában lévő fehér bőrfotelben, mi egy hatalmas tükörrel ellátott asztallal nézett farkasszemet, egy nő ült összekulcsolt lábakkal egyenes háttal, ki egy lezser fekete ingben és hozzáillő bőrnadrágban feszített. Fejét azonnal odakapta a lány felé, eddig szőke tincsét csavargató kezét a combjára simította, egy mély levegőt véve mosolygott a kissé kába Camilla felé.
- Jó reggelt bogaram, hát felébredtél? - csivitelte vékony hangján, mitől a lánynak kissé megfájdult a feje. Nem tudta összerakni a fejében lévő puzzle-t, hogy mégis mi történt vele, azt pedig végképp nem hogy került ide. Csak nézte a szőke hajú szépséges hölgyet, ki felállt eddig ülő pozíciójából és az ágy felé állva Camilla felé nyújtotta a kezét. - Barbara vagyok. - mosolygott lágyan, mégis ott volt a szemében valami rendkívüli ragyogás, mit Jerome szürkéskék íriszeiben is felfedezett már - az őrület szikrája.
- Hol vagyok? - pislogott fel a nő kék szemeibe, ki észrevette a lány tekintetében bujkáló félelmet, ezért finoman Camilla arcához hajolt és lágyan végigsimított bőrén. - Jó kezekben. - válaszolt nyugodtan, majd összekulcsolta ujjait a lányéval és egy rántással felsegítette őt az ágyból ezzel maga mellé tudva. - Valaki szeretne megismerni téged. Úgy érzi hasznára lehetnél.
* * *
Az étkezdében már akkor nagy volt a hangzavar, mikor a két szőkeség betoppant a hatalmas helyiségbe. Mi először feltűnt Camilla-nak, azok a méregdrága bútorok voltak, majd a frissensült csirke fenséges illata, mi felváltotta orrjárataiban megtelepedett égett hús bűzét. Nagyot szippantott a levegőbe, a kelleténél többször, amitől kicsit meg is szédült. Tekintete a méregdrága holmikról, a kis üveg étkezőasztalra esett, ahol négy ember foglalt helyet egy pedig önelégült mosollyal állt feledtük, mind őrültek.
Camilla rögtön felismerte a két félnótást, kik ott voltak mikor Jerome felgyújtotta az iskolabuszt, minek emlékétől végigszaladt gerincén a hideg. Ott ültek egymással szemben, az egyik csokoládés fánkot tömött magába, teli szájal mesélt valami egészen hihetetlen dolgot együgyű társának, ki bamba fejjel bólogatott, mint aki érti is a dolgot. Az egyik asztalfőnél egy magas nagydarab pasas ült, ki vérben forgó szemekkel nézte a kezében lévő villát, mintha az sértő megjegyzéssel illette volna. Camilla tekintete aztán arra a férfira esett, ki a másik asztalfőnél ülő személy mellett állt ezzel eltakarva őt és hallgatta a göndör hajú történetét, közben folyamatosan mosolygott. A 40-es éveiben járó férfi méregdrága öltönyét nézve, övé volt az egész kóceráj és ami a legfontosabb - ő szöktette meg ezeket a mániákusokat az Arkham ódon falai közül. Az arca ismerős volt a lány számára, de ha megkínozták volna sem tudta volna megmondani hogy mi lehet az illető neve, de volt egy olyan érzése, hogy ez nemsokára kiderül.
