Camilla Douglas szerette a vörös színt. Nem hitte volna hogy egy nap rettegni fog ettől az árnyalattól.
Mindezt Ő álltala.
FIGYELEM! A FANFICTION TRÁGÁR SZAVAKAT ÉS ERŐSZAKOS FEJEZETEKET TARTALMAZHAT! CSAK SAJÁT FELELŐSÉGRE!
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Mesélj magadról, kedves. - szólalt meg a fiú hangjában szokatlan lágysággal. Camilla felkapta a fejét a vörös kérdésére, kezében egy pillanatra megállt a csipesz, mivel a Jerome testéből akarta kihalászni a fiú testébe fúródott golyót, mit James Gordon nyomozó küldött belé, mielőtt elmenekülhettek volna. A lány akkor nem tudta mégis hová mehetnének, ahol meglapulhatnak egy ideig a rendőrség elől, hiszen ha bűnös volt, ha nem, most ő is azzá vállt mikor lelőtte Bullock nyomozót. Remélte, hogy a férfinek nem esett semmi baja, hogy megmentik. Mindig is tisztelte és régi ismerősként szerette az öreget, soha, akár egy szóval sem akarta bántani őt, de akkor mikor Jerome választás elé állította, a nyakán szorult a hurok, s Gordon nyomozó sem könnyítette meg a dolgát meglepetésszerű belépőjével, így kénytelen volt olyat tenni, mi nem igazán volt ínyére - lelőtte őt. Tudta, ha nem teszi, Jerome fogja és ő nem kímélte volna meg a rendőr életét, hanem hidegvérrel homloka közepébe repít egy golyót. Így most ő is egy szökevény volt Jerome-mal együtt, kit a régi lakásukra vitt, mihelyt elhagyták a bár területét. Tudta hogy ott sem maradhatnak sokáig, hiszen a rendőrség először azokat a helyeket kutatja át ami a legnyilvánvalóbb. Jerome sérült volt és gyenge a vállába kapott lövedék hatására, így még ha egy kis ideig is, de biztonságban lehettek, régi otthonában. Az ajtón belépve a fiú meg is találta a nappaliban lévő kanapét, kényelmesen elnyújtózva kémlelte a már penészedő plafont, Camilla pedig a fürdőszobába szaladt, hogy megkeresse régi, már már beporosodott elsősegély dobozukat. Nem sűrűn használták a piros színű ládikát, hiszen akármilyen gyengének és esetlennek tűnt a lány, testi sebek sosem tarkították testét - persze addig a napig még nem találkozott a Valeska fiúval - ki nem csak testi, hanem lelki sebeket is szép számmal okozott számára. Camilla immár a dobozzal, egy kevéske vízzel és egy ronggyal a kezében battyogott a nappaliba. Jerome a lövés ellenére elég derültnek látszott - arca elmélyült volt, vonásai kisimultak, szemei, mik még mindig a plafont méregették csillogott, ahogy megvilágította az ablakból beszűrődő utcai lámpa fénye. Miután a lány mindent lepakolt a kopott parkettára, felkapcsolta a rozoga kis asztalon lévő éjjeli lámpát, mi közvetlenül a kanapé mellett helyezkedett el, amin a vöröske feküdt kényelmesen. Letérdelt Jerome-mal szemben, ki odafordítva fejét, hatalmas szemekkel mérte végig Camilla gondterhelt arcát.
- Ülj fel kérlek, had lássam el a sebed. - suttogta félve a lány, tartva a fiú reakciójától. Tudta milyen hirtelen a természete, hogy hiába is akarná megfejteni őt, még mindig okoz neki kellemes vagy éppen kellemetlen meglepetéseket - viszont ezúttal engedelmeskedett neki. Lassan felhúzta magát, hátát a bordó anyagnak támasztotta, mit még vörösebbé színezett folydogáló vérével, mit beszívott a puha anyag. Camilla remegő térdekkel nyújtotta ki lábait, ezzel a fiú felé ágaskodva, majd lassan leült mellé. Lehajolt a hófehér rongyért, mit benedvesített vízzel, azzal a szándékkal hogy először eltünteti a vért Jerome sebe körül.
- Levennéd a zakódat és az ingedet? - kérdezte félénken, közben a vörös érzelemmentes arcát vizslatta. Nem értette a fiú hogy tudta ennyire visszafogni magát, hogy nem adja ki magából azt a fájdalmat, mit a seb miatt érez. Mikor Jerome meglőtte Camilla combját - ami azóta is rettenetesen húzódott és fájt neki - legszívesebben a mögötte lévő falba mélyesztette volna körmeit és addig ordít, míg az a rettenetes fájdalmas érzés nem csillapodik. De Jerome arcán egy halovány jelét sem látta hogy szenvedne, pedig jól tudta ez milyen fájdalommal és kínnal jár.
Jerome egy kicsit oldalra billentette a fejét, egy széles mosoly ült ajkaira, ezzel megvillantva tökéletes fehér fogsorát. - Miért tenném? - néhány vörös tincsét, mi a homlokára hullott, egy mozdulattal félresöpört. - Csináld te.
Bólintott. Óvatosan Jerome fölé hajolt, majd kicsit előre döntve őt, elfehéredett ujjaival megragadta a selymes anyagot és lehúzta róla a zakóját. Jerome egy pillanatig sem hagyta abba a vigyorgást, ezzel Camilla-t teljesen zavarba hozva, kinek halovány pír szökött orcájára, mikor a fiú ingét kezdte kigombolni. Akaratlanul is az az emlék szökött az elméjébe, mikor először látta a vörös felsőtestét, mikor selymes puha bőre az övéhez ért. Beharapta az ajkát, közben próbált arra ügyelni, hogy Jerome előtt titok maradjon a zavara, mit ő okozott neki.
Félrehúzta az inget az útból, majd tisztogatni kezdte a kissé csúnyácska sebet, majd mikor kellően megtisztította azt, ismét lehajolt, hogy egy csipeszt húzzon elő az elsősegély dobozból.
- Apám régebben katona volt. Mikor sok volt a sebesült, egymást próbálták megmenteni. Ez a csipesz ezrek életét mentette meg. - mosolyodott el. Mindig is egy hősnek tartotta az apját. Büszke volt rá, felnézett rá, ő tartotta benne a lelket, hogy ebben a városban még lehetnek és vannak igazi hősök, s nem csak a gonosz erők lehetnek hatalmon, hanem a jók is. Aztán elveszítette őt.
- Mesélj magadról, kedves.
Akkor tette fel a kérdést a fiú, azt a kérdést, mitől Camilla kissé értetlenül meredt Jerome-ra.
- De hiszen már mindent tudsz rólam.
- Nem hinném. - rázta meg a fejét szórakozottan. - Játszunk, kicsi lány! Remélem szereted a játékokat!
Bólintott.
- Kérdés, plusz egy válasz cserébe. De őszintének kell lenned velem. Ha hazudsz, hidd el tudni fogom. A drága Jimbo lelőtt ugyan, de még így is tudok neked fájdalmat okozni. - miközben ezen szavak elhagyták ajkait, végig mosolygott, valamilyen furcsa csillogás és huncutság bujkált a tekintetében, a szőke inkább belement a játékba, mielőtt ártana neki.
- Rendben. De előbb had szedjem ki a golyót a válladból. - fújta ki az eddig bent tartott levegőjét.
Jerome nem szólt egy szót sem, csak hátradőlt a kanapén.
A fiú irigylésre méltóan tűrte a fájdalmat. Camilla próbálta a legóvatosabban kiszedni a vöröskébe szúródott lövedéket, nehogy valamivel felbőszítse őt, ügyelt arra hogy a lehető leggyorsabban végezzen addig, míg Jerome-nak jó a kedve. Persze tudta hogy a fiú belül tombol. Arcizmai néha megrándultak, homlokát ráncolta, az izzadságcseppek pedig gyöngyöztek a homlokán. Végtére ő is csak egy ember volt, annak ellenére hogy senki és semmi iránt nem táplál érzelmeket. Camilla legalábbis így gondolta.
Mikor kihúzta a golyót Jerome vállából, a fiú akkor szisszent csak fel, bőre alól igencsak megindult vöröslő vére, mit a lány el is szorított és gondosan be is kötözött. Camilla felpattant mellőle, sietős léptekkel tépte fel konyhájukhoz tartozó rozoga ajtójukat, némi víz és fájdalomcsillapító reményében, mit végül szekrényük felső polcán talált. Végül egy pohár friss vízzel és gyógyszerrel tért vissza az akkor már holtsápadt arcú Jerome-hoz, ki addigra ismét elnyúlt a kényelmes kanapén. Szemei csukva voltak, csupán halk szuszogását lehetett hallani a csendes szobában. Arca nyugodt volt, rózsaszínes ajkai elnyíltak, mellkasa lassan emelkedett fel aztán le.
A lány lassan letette a polcra amiket a Jerome-nak szánt, majd óvatosan letelepedett a földre, közben le sem véve a szemét róla. Ahogy nézte őt, azt az akkor ártatlannak és sebezhetőnek tűnő fiút, melegség töltötte el a szívét. Óvni akarta, félt attól hogy esetleg, ha csak egy pillanatra is félrenéz, a vörös életét veszti a fájdalom és vérveszteség által. Csak hallgatta hal szuszogását, szíve egyenletes dobogását, közben azon gondolkodva, hogy egy ilyen angyali teremtés, mit ő, miért lett az ördög szolgájává? Mégis milyen esemény, vagy cselekvés tette beteg emberré? Hiszen nem lesz mindenkiből egyik pillanatról a másikra tébolyult elme. Meg akarta ismerni, de nem úgy, mint ahogy az első beszélgetésük alkalmával meg akarta. Hiszen a fiú akkor minden bizonnyal hazudott neki. Ő az igazi Jerome-ot akarta, azt hogy beleshessen elméje legsötétebb bugyrába, hogy megtalálja múltja azon részét, mi élő szörnyeteggé tette.
